Görögország – egy lap a feje tetejére állított kártyavárban

 

Ha egy pakliból kihúzunk egy lapot, attól a pakli szerkezete nem igazán változik meg. Más a helyzet, ha egy feje tetejére fordított kártyavárból húzunk ki egy lapot. Ha a feje tetejére állított kártyavárból veszünk ki egy kártyalapot, akkor abból több gond is adódhat:

 

- egyrészt a lap melletti lapok eldőlhetnek,

- másrészt a lap felett lévő lapok ledőlhetnek,

- harmadrészt pedig a lap melletti és feletti lapok esésének lendülete miatt összedőlhet az egész kártyavár.

 

Mai pénzügyi rendszer úgy néz ki, mint egy feje tetejére állított kártyavár. A kártyavár aljáról kikerült az arany, így az alján a dollár van. Ezt az „amerikai” jegybank (valójában egy magánbank), a FED nyomtatja. E fölött egy szinttel vannak az amerikai államkötvények és az amerikai bankrendszer. Félig erre épülve, félig külön kártyavárat alkotva jön be az euró. Az eurót nem egy, hanem 19 eurózónás tagország jegybankja és az Európai Központi Bank nyomtathatja a közösen kialakított szabályok alapján. Ezekre az eurókra épülnek fel az eurózóna tagországainak államadósságai és bankrendszerei. E feletti szinten vannak a kártyavárban azon országok jegybankjai, amelyek a pénzüket euróval, illetve európai államkötvényekkel szemben képzik (eurót „tartalékolnak”), például a Magyar Nemzeti Bank. Majd legfelső szintként ezek az eurót „tartalékoló” országok államkötvényei és bankjai.

 

Valójában a struktúra még ennél is ingatagabb: a határidős ügyleteknek „köszönhetően”, egymástól távoli szereplők is veszélyeztethetik egymást, ha van közös határidős fogadásuk. Olyan mintha a kártyavár egymástól távoli lapjait itt-ott cérnával egymással összekötnék.

 

Mi a gond tehát azzal, ha például „államcsődöt” mondanak a görögök?

 

Ahogy kihúzzuk a görög államkötvényeket, kérdés, hogy megmaradnak-e a mellette lévő lapok: mi történik a portugál, olasz, spanyol, ír államkötvényekkel? További kérdés, hogy vajon megmaradnak-e az ezek felett lévő lapok: a görög, portugál, spanyol bankok? Vajon, ha összedőlnek ezek a lapok, megmaradnak-e az alattuk lévők? Franciaország, Németország bankai? És az is kérdés, hogy vajon a lapok súlyától nem omlik-e össze az egész, a bankcsődök, bankrohamok nem terjednek-e át az egész világra, és megmarad-e a bizalom a papírpénzek, pontosabban exceltáblaszámok iránt.

 

Jó ideje viszonylag egyértelművé vált, hogy a görög adósságállomány teljesen fenntarthatatlan, előbb-utóbb újra nagyon erősen remegni fog a lap. Az elmúlt években az európai pénzügyi vezetők azon dolgoztak, hogy a szomszéd lapokat beragasztózzák, illetve hogy elvágják a görög kártya madzagjait, amivel össze volt kötve még további lapokkal – gondolok itt a határidős piacon a görög államcsődre tett fogadásokra. Kérdés, hogy mennyire sikerült ezeket elvágni.

 

*

 

Kezdjük a történetet a legelejéről, menjünk vissza egy kicsit az időben, 2008-as válságot megelőző évekhez. Görögország pénzügyi mutatói soha nem tették volna az országot alkalmassá, hogy eurózóna taggá váljon. A probléma „áthidalására” az országnak – elsősorban a Goldman Sachs segítségével – sikerült addig kozmetikázni a statisztikai adatokat, hogy felvételre került. A fő trükk abban állt, hogy az ország a jövőbeni adóbevételeit kötvényesítette: például azt mondta, hogy akinél ez a papír van, azt illetik a cigarettából származó adóbevételek az elkövetkező 10 évben. Aztán az ilyen kötvényekből származó bevételeket hagyományos bevételként tüntette fel az ország, így feljavítva az akkori egyenlegeket.

 

A hamisított adatok segítettek abban is, hogy egy sor bank rengeteg hitelt helyezett ki Görögországba, mind az állam számára, mind a görög bankrendszernek, amely aztán azt tovább hitelezte a görög háztartások és vállalatok számára. A hatalmas hitelboom azt jelentette, hogy hirtelen rengeteg pénz lett az országban. Fantasztikus mértékben megemelkedtek a lakás- és szállodaépítések, autóeladások. Ez egy sor további iparágat húzott magával. Ráadásul mindez az állami bevételek növekedését okozta, ez további állami kiadásnövekedést tett lehetővé. Egekbe szöktek az ingatlanárak, amelyekre így még több hitelt lehet kihelyezni, és így tovább.

 

Görögországban egész nonszensz állapotok alakultak ki: egy helyi vasutas nagyjából havi másfél millió forintot keresett, bevezették a korai nyugdíjazást az olyan „veszélyes”-nek titulált szakmák esetében, mint a pincér, a rádióbemondó, vagy a fodrász. Mindezt finanszírozták az államadósságok, illetve a megélénkült gazdaságból származó adóbevételek.

 

A hitelből való növekedésnek az a hátulütője az egész gazdaság szintjén, hogy amint a hitelezés iránya megfordul, azaz amint a hitelvisszafizetők vannak többen, mint hitelfelvevők, pénz tűnik el a gazdaságból, csökken a kereslet, nő a munkanélküliség, csökkennek az eszközárak, nőnek a bank és államadósság kockázatok és ezek egymást erősítő ördögi köröket alkotnak. Minél nagyobb volt a fellendülés, annál nagyobb lesz a zsugorodás. Így volt ez Görögországban is.

 

*

 

Görögországot talán leginkább német és francia bankok finanszírozták. Amikor a hitelezők, azaz ezek a francia, német bankok ráébredtek arra, hogy ezek a hitelek nem lesznek visszafizetve, akkor nagy pánik alakult ki. A bankok egymásnak is hiteznek, ezen túl egymással hatalmas határidős fogadásokat kötöttek. Ha kiesett volna egy nagyobb bank, akkor az rengeteg további bankot magával rántott volna. Az a veszély fenyegetett, hogy a görög csőd miatt csődbe mennek a francia, német bankok is, illetve ezek a bankok már annyira sok kitettséggel rendelkeztek más országok és bankok felé, hogy például egy nagy francia bank bedőlése már az egész EU vagy akár az egész világ bankrendszerét veszélyeztette volna.

 

Az EU pénzügyi vezetése nem akarta megkockáztatni, hogy a bankok görögök irányába történő, felelőtlen hitelezését azokkal a bankokkal fizettessék meg, amelyek a hiteleket kihelyezték. Inkább a rövidtávon biztonságosabb utat választották: „megmentették Görögországot”. Ez azt jelentette, hogy különböző csatornákon adtak annyi pénzt Görögországnak, hogy az vissza tudja fizetni a hiteleinek egy jelentős részét a központ bankjainak. Így a görög adósságok nagy része átkerült a magánbankoktól az eurózónás állami kezekbe, azaz az adófizetők kezére.

 

Az EU két fő csatornán „mentette meg” Görögországot, illetve a görögországi bankrendszert:

- Egyrészt eurózóna országai közös pénzből („garanciavállalásból”) közös mentőalapokat hoztak létre (ESM, EFSF). Ezek a mentőalapok nagyságrendileg kb. 150 milliárd eurónyi görög adósságot vásároltak.

 

- Másrészt pedig egy hátsó ajtós megoldáson keresztül: az Európai Központi Bank úgy változtatta meg a pénznyomtatás („fedezet befogadási kritériumok”) szabályait, hogy az eurózóna jegybankjai olyan hitelekkel szemben is tudjanak pénzt nyomtatni, amelyet a piacon már senki sem akarna megvenni: ilyenek például a görög államkötvények vagy a kiváló görög szállodaprojekt hitelek. Ezen pénznyomtatási csatornákon keresztül az eurózóna jegybankjai további nagyságrendileg kb. 100 milliárd euró „likviditást” nyújtottak Görögországnak, illetve a görögországi bankrendszernek. Elvileg ennek a pénznek egy részét a görög jegybank nyújtotta, de gyakorlatban a rendszer úgy néz ki, hogy az egyes országok jegybankjait az Európai Központi Bank egy elszámolási rendszeren, a Target2-n keresztül összekapcsolja, és az egyes tagjegybankok a kockázatukat be tudják tolni a közösbe.

 

Ha összeadjuk a kettőt, azaz a mentőcsomag és a pénznyomtatás értékét, akkor azt mondhatjuk, hogy kb. 250 milliárd eurónyi követelés átkerült a magánbankoktól az eurózóna állampolgáraihoz. Ez kb. 800 euró, azaz kb. 250 ezer forint minden eurózónás állampolgárra.

 

Természetesen Görögország és bankjai a „mentést” követően is ugyanannyira csődben maradtak, mint voltak. Ráadásul a gazdaság zsugorodása és a kamatok – a korábbi adósságleírás ellenére – tovább nehezítették a helyzetet.

 

Az IMF, az EU és EKB hivatalos propagandája arra biztatta görögöket minden évben, hogy már csak kicsit kell megszorítani, és hamarosan már lehet növekedni, és az adósságot ki lehet nőni. A valóság az, hogy 175% GDP arányos államadósságot gyakorlatilag nem lehet kinőni, főleg, ha a magánszektor is már maximálisan el van adósodva.

 

*

 

Ami még fontosabb, az az, hogy a görögök nem csak nem tudják, de nem is akarják megadni a tartozásukat. A GDP 2008 óta 25 százalékkal esett vissza, a munkanélküliség 28 százalékon áll, ezen belül a 26 év alatti munkanélküliség 60 százalék felett van. Egy görög embernek és országához lojális politikusnak nem az az életcélja, hogy a nemzetközi bankrendszer stabilitásához megfelelő módon hozzájáruljon, sokkal inkább az, hogy a nemzetük boldoguljon.

 

A vállalkozásokban, így a hitelezésben is vannak kockázatok. A hitelező a hitelezés során kamatot kap, viszont cserébe kockázatot vállal, így ha az adós nem adja meg a tartozását, akkor a hitelező veszít. Miért kellene, miért lehetne kényszeríteni egy ország állampolgárait, jelenlegi adófizetőit, jelenlegi fiatal nemzedékét arra, hogy mindenáron vállalják annak a hitelnek a kifizetését, amit 10-20 évvel ezelőtt vett fel az ország?

 

Amíg Amerika volt a világ egyedüli ura, addig nagyobb kockázat volt csődöt mondani, mivel ilyen esetekben az amerikai „diplomácia” működésbe lépett, és igyekezett destabilizálni az országot, illetve egy olyan baráti rezsimet hatalomra segíteni, amely újra fizeti az adósságokat. A XIX. században ugyanezt csinálta a Brit Birodalom. Az államadósság kamataira talán helyesebb volt „védelmi pénzként” vagy birodalmi adóként tekinteni, mintsem egy piaci kamatként. Ami miatt minden ország örülhet a rivális hatalmak, Kína és Oroszország színre lépésének, az az, hogy ezek az országok be tudnak állni a védelmi pénzt fizetni nem kívánók mögé, és mind gazdasági, „biztonságpolitikai”, mind katonai segítséget tudnak adni az adott országnak.

 

Mi is az az államkötvény? Az államok adósságot vehetnek fel közvetlenül egy banktól, vagy közvetetten az államkötvényeken keresztül. Az államkötvény egy papír (exceltáblaszám), ami azt mondja, hogy „Én, állam tartozom X összeggel és Y kamatokkal annak, akinél ez a papír van. Ezt az összeget és a kamatokat ekkor és ekkor fogom megadni.” Az államkötvénynek ugyanaz a lényege, mint egy kölcsönnek: amikor kibocsátásra került, akkor kölcsönhöz jut az adott állam, és az állam azt ígéri, hogy a kötvényen lévő feltételek alapján megadja majd a kötvény tulajdonosának az azon szereplő összeget és kamatokat. A kötvények gyakorlatilag személytelenítik a kölcsönadót, és ez a kölcsönpapír aztán önálló életet élhet, az adós annak tartozik, akinél a papír van. Az országok jellemzően nem közvetlenül tartoznak néhány banknak, hanem államkötvényen keresztül tartoznak azoknak, akiknél az államkötvény van. Bár elvileg nagyon sok tulajdonosa lehet egy adott ország államkötvényeinek, jellemzően a tulajdonosok száma koncentrált, személytelenül, de néhány bank, alap tartja a kezében az adósságok nagy részét.

 

Mi is pontosan az államcsőd? A legtöbb ember megriad a szótól, és azt gondolja, hogy az a lehető legrosszabb, ami egy országgal történhet, hogy „csődöt mond”. Valójában az államcsőd annyit jelent, hogy az állam az államkötvényeinek a tőke- és kamatfizetését megtagadja. Ezzel az adott állam nagyon jól jár, hiszen kevesebb kiadása megy el, illetve kevesebb adót kell beszednie lakosságától. Valójában nem az adott országnak fáj, sokkal inkább a hitelezőinek, ha „csődbe megy”, vagy inkább felszabadul az adóssága alól.

 

*

 

Mi történhet a görögök államcsődöt mondanak? Ez egyszerűen azt jelentené, hogy a görögök ezt követően nem fizetnek ki egy kalap pénzt az EU és más hitelezők felé. Az ország az elkövetkező 40 évben így minden évben megspórolhatja az éves költségvetési kiadások 10-15 százalékát. Azaz ennyivel többet költhet másra, vagy ennyivel kevesebb adót kell beszednie.

 

Az IMF, az EKB és az EU folyamatosan hamisítgatta, jobb színben tüntette fel a görög adatokat, mint amilyenek, annak érdekében, hogy a remény sugara ott maradjon a görög adófizetők előtt. Ezért korlátozottan lehet hinni a Görögországra vonatkozó adatoknak. Mindenesetre a hivatalos adatok már 2,5 százalékos GDP-arányos pozitív elsődleges egyenleget mutatnak. Ez azt jelenti, hogy kamatkiadások nélkül a görög államnak már több lehet a bevétele, mint a kiadása. Tehát semmilyen további hitelre nincs szüksége az országnak.

 

Lenne bármilyen hátránya az államcsődnek? Piaci értelemben nem. Nyilván nem adna senki egy ideig kölcsön a görögöknek, de erre egyrészt nincs szükségük államcsőd után, mivel a kamatok nélkül több a bevételük, mint a kiadásuk. Nem kapni pénzt még mindig jobb, mintha nekik kellene adni folyamatosan. Külkereskedelmük szintén folytatódhat, ugyan senki nem adna nekik egy darabig hitelre árut, de ez nem is szükséges, egyszerűen kiegyensúlyozott külkereskedelmet kell folytatniuk, azaz annyit importálni, mint amennyit exportálnak.

 

Mi van, ha kilökik a görögöket az eurózónából? Semmi. Teljesen jól ellennének. Amit látni kell az az, hogy egy gazdaság teljesítménye nem függ attól, hogy milyen pénzben számolják a gazdasági tranzakciókat. Visszatérhetnek a drachmára, ha akarnak, áttérhetnek jüanra, rubelre, vagy akár aranyra is, de akár fabatkában is számolhatnak. Csak zárójelben: ha akarnák a görögök, akár egyoldalúan is mondhatják, hogy ők függetlenül attól, hogy mit akar az EU, euróval fizetnek azután is. Az ország jegybankja ekkor nem tudna eurót teremteni, de ettől még mindenki számolhatna és fizetne euróban.

 

Ráadásul, nemhogy a görögöknek nem fáj annyira az államcsőd, pont, hogy az EU-nak, illetve a bankrendszernek fáj, nem is akármennyire! Ha a görögök államcsődöt mondanak, akkor azon túl, hogy az eurózóna tagországok azonnal elveszítenek kb. 250 milliárd euró értékű követelést Görögországgal szemben; mindenki rájön, hogy igazából nem érdemes megszorítani, hanem inkább érdemes többet költeni, amíg lehet, majd végül csődöt mondani, úgyis az országon kívül van a megtakarítók nagyobb része.

 

Ha a görögöket kirúgják az eurózónából, és így azok áttérnek pl. a drachmára, annak szintén az EU pénzügyi rendszerének egészére kiterjedő kockázata van. Mihelyt a drachma leértékelődik, a portugál, olasz, spanyol stb. megtakarítók ráébrednek, hogy nem érdemes 0 százalékos kamaton a hazai bankrendszerben tartani a pénzüket és vállalni az átértékelődés kockázatát. Inkább érdemes kivenni a pénzt készpénzben, vagy nyitni egy számlát Németországban és oda átutalni a pénzt. Mindkét eset tőkemenekítést jelent, bankrohamot a periférián. Tekintve, hogy más periféria bankjainak is hasonlóan jó a helyzete, mint a görögökének, a spanyol, olasz stb. bankok vagy csődbe mennének, vagy a központnak kellene újra mentőcsomagot adni a perifériának.

 

*

 

Az eurózóna tárgyalási pozíciója egyedül amiatt jó, mert még mindig sok görög tartja a pénzét a görög bankrendszerben euróban. Az ő pénzük egy esetleges kilépés után drachmára változna és valószínűleg leértékelődne.

 

A görög bankokat az elmúlt időszakban leginkább a jegybanki „likviditásnyújtás” tartotta életben, azaz az a lehetőség, hogy amennyiben a görög banknak euróra van szüksége, akkor államkötvényt, illetve akár bármilyen más gagyi banki hitelt (például a már korábban említett szálloda építési projekt cég hitelét) felhasználhatta fedezetként, hogy frissen nyomtatott eurót kérjen cserébe a jegybanktól. Amíg ezek a „likviditásnyújtó” eszközök a görög bankrendszer rendelkezésére állnak, addig a bankrohamnak ellent tud állni, hiszen bankroham esetén a görög bankok likviditásnyújtó eszközök segítségével euróhoz tudnak jutni a jegybanktól.

 

Két fő likviditási csatornájuk van a görög bankoknak: a fő refinanszírozási eszköz (main refinancing operation) és az ELA (emergency liquidity assistance). Míg ez előbbihez elsősorban államkötvények használhatók fel, az utóbbi esetében szinte bármilyen banki papírt be lehet tolni fedezetre, bár ez utóbbi kamata és költsége picit magasabb.

 

Az előző héten az EKB megváltoztatta a fedezetelfogadás kritériumait, és már nem fogad be görög államkötvényt fedezetként, azaz nem engedi, hogy görög államkötvényekkel szemben a jegybank eurót nyomtasson. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az egyetlen likviditási csatorna, ami maradt a görögországi bankok számára az ELA. Ezt bármikor megszüntetheti az EKB: ahogy ez megtörténik, a görög bankok vélhetően nem lesznek képesek elegendő euróhoz jutni bankroham esetén.

 

Nehéz megérteni, hogy miért tartja bárki a pénzét görög bankban, de még mindig viszonylag sok betétes bent maradt. A válság előtti kb. 250 milliárd eurós betétállományból még mindig bent lehet 150 milliárd eurónyi a görög bankrendszerben. A legjobb, amit tehetnek a görögök, hogy a lakosság kiveszi az összes maradék euró betétjét a bankrendszerből és azt vagy készpénzben (például német euróban) tartja, vagy nyit egy számlát Németországban és átutalja oda. Ezzel, amellett, hogy biztonságba helyezik megtakarításukat, segítenének politikusaiknak is, mivel ha nem maradna jelentős görög állampolgári euró betét a görög bankokban, akkor szinte semmilyen tárgyalási pozíciója nem maradna az EU-nak.

 

*

 

Mi fog történni? Az EU egyrészt nem akar további hiteleket adni, mert ezzel azt üzenné az egész perifériának, hogy az EU csak blöfföl a megszorításokra való felszólításokkal, de valójában nincs más választása, mint megakadályozni a csődöt, illetve a kilépéseket. Másrészt pedig még mindig nem biztos, hogy az EU meg akarja kockáztatni a görög csőd, illetve eurózóna-kilépés által okozott lapkihúzást a kártyavárból. Az EU számára az lenne a legjobb, ha sikerülne „meggyőzni” a görög vezetést, hogy folytassa a megszorításokat, vagy legalább annak látszatát. Esetleg kaphatnak némi kedvezményt. Viszont ha az EU úgy látja, hogy nem lehet kompromisszumot találni, és hajlandó megkockáztatni a görög csődöt és kilépést, úgy a következő lépés az lehet, hogy az EKB bejelenti, hogy lekapcsolja a görög bankokat a lélegeztetőgépről, azaz nem engedi, hogy a görög jegybank az ELA keretében több pénzt nyomtasson a görög bankok részére. Ez hamarosan akár meg is történhet. Innentől indulhat a bankroham és a kártyavár Görögországhoz közeli lapjainak figyelése.

 

A görögök azt szeretnék, hogy élénküljön a gazdaságuk. Az élénkítésre épp úgy szabadulhat fel pénz, ha nem fizetik az államadósság kamatait, vagy sokkal jobb feltételeket alkudnak ki. Yanis Varoufakis görög pénzügyminiszter szavaiból az derül ki, hogy pontosan átlátják, hogy milyen tárgyalási pozíciójuk van, és ezt maximálisan ki is akarják használni. Kérdés, hogy ki lehet-e, illetve, hogy nem feszítik-e túl a húrt.

Tekintve, hogy az országnak hamarosan elfogy a pénze, illetve bármikor nagyobb bankroham alakulhat ki, lehet, hogy hamarosan megtudjuk a válaszokat.