„Ha nem kezeljük most a problémát, akkor adott esetben egy olyan idegenellenes hullám söpörhet végig Európán, aminek nyilvánvalóan a szélsőjobboldali politikai erők a haszonélvezői” – emelte ki. A Fidesz alelnöke kérdésre jelezte, a mostani sajtótájékoztatót akkor is megtartotta volna, ha nem történnek meg a néhány héttel ezelőtti párizsi terrorcselekmények, mert európai jogharmonizációs okokból mindenképpen módosítani kell a menekültekkel kapcsolatos eljárásrendet.
A magyar adatokról szólva kifejtette: az elmúlt években drámaian megnőtt a Magyarországra érkező menekültek száma, hiszen míg 2012-ben 2300-2500 menekült érkezett, addig tavaly már 42 ezer. Ezeknek az embereknek a döntő többsége „megélhetési menekült” – folytatta –, amit az is mutat, hogy 2014-ben a 42 ezerből csak 500-an kaptak menekültstátust. Hozzátette azt is, hogy a Magyarországra érkező menekültek 95 százaléka „iszlám identitású”, többségük Koszovóból, Szíriából és Afganisztánból jön.
Kósa Lajos megjegyezte, mindennek a tavalyi költségei több mint ötmilliárd forintot tettek ki. Kérdésre arról is beszélt, hogy a mai helyzetben támogatná a letelepedési államkötvény közvetítésének államosítását.