Az értékek rombolásának joga nem érték. Tűrni lehet, védeni nem.
Régi-új szót tanulunk: blaszfémia. Ami nem csak istenkáromlás, hanem istengyalázás is: a vallás tiszteletben álló jelképeinek és magának az Istennek a sértő szándékú lealacsonyítása. Belefér-e ez a véleményszabadságba, és mint ilyen, védelem illeti-e?
Nem igaz, hogy ez egyszerű igen-nem kérdés. Már ott elágazik, hogy aki blaszfémiát követ el, vajon az Istent vagy a hívőt alacsonyítja-e le. Ez ugyanis nem mindegy. Isten jogi eszközökkel nem védhető, sem teológiai, sem filozófiai értelemben. Isten megsértésével a jognak nincs dolga. Ha nincs Isten, azért, ha van, azért. Ha tehát úgy tesszük fel a kérdést: szabad-e tiltani, korlátozni Isten gyalázását, a válasz az, hogy nem.
Ha azonban azt tételezzük fel, hogy a blaszfémia a hívőt sérti, már egészen más a helyzet. Ha egy karikaturista Krisztust részegen ábrázolja, azzal azt állítja – nem pedig véli –, hogy az a személy, akit a keresztény hívő isteni lénynek, a legfőbb jó megtestesülésének tart, valójában egy részeges fráter. A hívő tehát egy hülyeségben hisz. Sértő ez? Igen.
Védendő jog, hogy meggyőződésemben sértegethessenek, hogy olyan embernek állítsanak be, aki hülyeségekben hisz? Nem védendő.
Tiltandó, hogy vallási meggyőződésemben sértegessenek? Na ez mérlegelést igénylő kérdés. Mert jogos az aggodalom, hogy a tiltás szétválaszthatatlanul összekapcsolódik a véleményszabadság valóban kiemelkedően jelentős jogának korlátozásával. Jogos az aggodalom, hogy többet veszítünk a vámon, mint amennyit a réven nyerünk. De jogos az a feltételezés is, hogy túl nagy az ár, nem éri meg.
Szabad, demokratikus országban valószínűleg nem helyes jogi eszközökkel megtiltani, hogy a Charlie Hebdohoz hasonló lapok a valláson gúnyolódjanak (a szabad és demokratikus finnek mondjuk ezt másképp gondolják). És egy szabad, demokratikus országban az igazságszolgáltatásnak kötelessége megbüntetni azokat, akik e lapok szerkesztői ellen bűncselekményt követnek el – ahogy minden bűncselekmény elkövetőit meg kell büntetniük.
De morális kiállás, erkölcsi védelem egészen biztosan nem jár nekik. Az értékek rombolásának joga nem érték. Tűrni lehet, védeni nem.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Jön egy új iszlamofóbia szabályozás, amely nem a kissebséget, hanem a többséget kényszeríti alkalmazkodásra.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Az újságíró szerint érdekes lenne megkérdezni azokat az áldozatokat, akiket ezek a fiatalkorúak kiraboltak, megerőszakoltak.
Vitézy Dávid tagad.
A két évvel ezelőtt új startot vett, Mikoviny utcai Gléda vendéglő egyszerű receptet követ: a vendégnek jót és jól kell adni. Tulajdonosa, a harmadik generációs vendéglátós Deli János nem újragondol, maximum egy csipetnyit korszerűsít. És ami nem éppen hátrány, a meglehetősen tisztességes adagok sincsenek túlárazva.
