Vendégszerzőnk, Szelei István írása.
*
Amennyiben a kuruc.info szerkesztőségét érte volna terrortámadás, Európa akkor is a szólásszabadságot ért támadásnak vélné az esetet? Nyilvánvaló, hogy nem. Sőt, e felvetésemet most egyesek felháborítónak is tarthatják, mondván, hogyan hasonlítom össze az „arctalan”, „rasszista” hírportált a szólásszabadság bátor „harcosával”, a Charlie Hebdoval.
Itt egy pillanatra álljunk meg és tegyük fel a kérdést: a keresztények istenével közösülő Krisztus ábrázolása, mint címlapép a szólásszabadság egy bátor tette lenne? Mint tudjuk, az ilyen rajzok nemhogy megjelenhetnek Európában nyilvánosan, hanem a hivatalos mainstream kultúra majdhogynem rajong is értük merész tabudöntésükért, a vallási „butaság” kifigurázásáért. A hivatalos Európa liberális értékrendjébe nemhogy belefér a Charlie Hebdo által képviselt magatartás, hanem annak őszinte szócsöve is.
A liberális szabadság eszme hirdeti: mindent szabad, amíg mások jogait nem korlátozod saját szabadságában. Ez azonban a gyakorlatban nem így érvényesül.
A szabadság és egyenlőség hamissága
A liberális „értékrendre” alapvetően jellemző a nagyfokú gúny és cinizmus. A „szabad véleménynyilvánítás” eszménye természetesen nem mindig a Charlie Hebdóhoz hasonló „jakobinus” arcát mutatja. Van, amikor a „szabadság, egyenlőség, testvériség” alapvetés a jó ízlés határain belül marad. Azonban látni kell, hogy Európa mai hivatalos értékrendje nyers materialista alapokon nyugszik. A materializmus pedig nem tud mit kezdeni sem a vallással, sem pedig a transzcendens kérdésekkel. A jelenleg uralkodó Európai értékrend számára ezek megtűrt „bolondságok”.
A liberális szabadságeszme a gazdaság területén a tőke, a kultúrák területén a kultúrák számára nyit ki minden kaput. Ez a „szabadság” azonban pusztán materiális jellegű, s mint ilyen, korlátozott. Nem veszi ugyanis figyelembe a különféle erők sajátos természetét. A materialista alapvetésű szabadság lényege az erők szabad áramlásának biztosítása. És ennek érdekében egyenlőség jelet tesz minden létező közé, függetlenül azok belső és külső tulajdonságától. A liberális eszme minél inkább érvényre jut, az egyenlő elbírálás elve annál radikálisabb és abszolutista módon jelenik meg a jogrendben.
A francia forradalmon alapuló szabadság és egyenlőség elve azonban eleve hamis. Az embereket ugyanis nem lehet egyenlően megítélni. Amennyiben ugyanis az emberekre és társadalmi csoportokra különféle erők kérdéseként is tekintünk, azonnal meglátjuk, hogy a számszerű anyag mögött ott a tulajdonság, a létezők és létezők csoportjának lelkisége. Meseszerű hasonlattal élve: a farkast nem nézhetjük báránynak, és nem is kezelhetjük úgy, mert különben önmagunkat csapjuk be.
Európa és a farkasok
A hivatalos liberális értékrend alapján ma Európában a farkast is kötelezően úgy kell kezelni, mint a bárányt. Azt a hamis látszatot keltve, mintha a bárányhoz is ugyanúgy lehetne viszonyulnunk, mint a farkashoz. Ez az a hamis mentalitás, ami mára Európa immunitását legyöngítette és az önazonosság felszámolásához vezette.
Egy ember és egy közösség identitása az egészséges megkülönböztetés képességén alapszik; hogy annak tudjuk látni a dolgokat ami. Sőt, amire egykoron az egészséges ember gyermekét a mese tanította: a báránybőrbe bújt farkast is fel kell ismerni.
Ma azonban Európa arra a szintre jutott, hogy a farkast már „báránybőr” nélkül is báránynak nézi – kötelezően. És ha bárki figyelmeztetné őt arra, hogy ez nem így van, az rasszista és idegengyűlölő. Európa identitásának és ezzel együtt immunitásának pusztulása mögött a hamis egyenlőségeszme mellett a hamis szabadságeszme abszolutizmusa áll.
Ahogy a farkast nem lehet egyenlő módon kezelni a báránnyal, úgy a szabadság is mást és mást jelent a farkasnak és a báránynak. A bárány szabadsága a pásztortól függ; a jó pásztortól. A farkas viszont öntörvényű. Európa hiába kínálja fel a bárányoknak a pásztor nélküli boldog együttélést farkasnak és báránynak a legelőn – valamiféle rousseau-i idill alapján. És hiába küldi gunyorosan „melegebb éghajlatra” a pásztorokat, valamint zavarja el a „rasszista” pásztorkutyákat; a farkas farkastermészetű marad, a bárányok pedig védtelenek.
Európában ma üldözik a „pásztorkutyákat” és a „pásztorokat”. Európában ma tárt karokkal várják a farkasokat. Európában ma azt hitetik el a bárányokkal és pásztoraikkal, hogy a farkas is tud füvön élni. Ebben rejlik Európa igazi válsága.
A farkas számára a szabadság az ő belső természetének való megfelelés. Az ő szabadsága természetszerűen konfliktusban áll a „pásztorállam” szabadságával. Európa azonban abban a torz szemléletben szenved, hogy el akarja hitetni magával: a szabadság eszménye mindenki számára egyenlőséget jelent. Ez a legnagyobb tévedés.
A határok elmosása
Az emberek különféle természettel bírnak, még a magukat azonos értékrendűeknek vallóak is. A különbözőekről nem is beszélve. A liberális multikulturalizmus azonban elmossa a határokat – védtelenné téve a társadalmat.
A „szabadság, egyenlőség, testvériség” liberális elve fokozatosan jutott érvényre Európában; napjainkban ott van a család és az intim szférák minden területén. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” hamis elve mára a határokat teljesen elmosta ember és ember között. E folyamat természetesen pozitívnak látszó arculatot kap, hiszen ki ne örülne a társadalmi korlátok és a politikai határok lebontásának, a szabad utazás lehetőségének, a kultúrák közötti kapcsolatok kiterjesztésének. Fontos azonban látnunk, hogy a kultúrák együttélése nem egyenlő a köztük meglévő határok eltüntetésével.
A kultúrák együttélése egy természetes jelenség, amikor az ember tisztában van azzal, hogy kinek meddig terjed saját felségterülete – ha úgy tetszik, szabadsága. A kultúrák összemosása azonban valami egészen más jelenségnek tekinthető.
Az egymás személyes szférájába való behatolás egyik pszichológiai jelensége a „közvetlenkedés”. Ez a magatartás egyéni és társadalmi vonatkozásban látszatra szintén pozitívnak tűnhet. Azonban a negatív aspektusok gyorsan felszínre kerülnek. Ahol az intim szféra megszűnik, minden profánná, nyerssé, anyagivá válik. Az ember ürességérzete nő, és az abból adódó reménytelenséget az egyre erősebb kábulat igénye tölti fel.
A határok fontossága
Az emberek és kultúrák közti határok tudatos fenntartása nem az egymástól való elzárkózás, hanem – ellentétben az extremitásokkal szívesen példálózó liberális félelmektől – a józan belátás és önuralom biztosítéka. Az egymás határainak, személyes „fenségterületeinek” tisztelete nem a szabadság ellen van, hanem épp annak biztosítéka. Az ember identitásának alapja, hogy saját határaival tisztában van. És látja mások határait is. Amennyiben az ember megfosztja magát a határok ismeretének képességétől, önkontrollját, identitását veszíti el. És kiszolgáltatja magát olyan erőknek, amelyek felélik őt.
Európa önfelélése, kiszolgáltatottsága az európai ember külső és belső határainak védtelenségéből ered. A védtelenség pedig alapvetően a hamisan értelmezett „nyitottságból” adódik. A hamisan értelmezett „nyitottság” paradox módon itt nem a kultúrák egymás melletti békés együttélését segíti, hanem azok kiszolgáltatottságát.
A kultúrák versenyeztetése
A liberalizmus gazdasági szemszögből a tőke szabad áramlásának biztosítása, ahol az erősebb győz – függetlenül attól, hogy fizikálisan nem egyenlő eséllyel indulnak résztvevők. A gazdasági értelemben vett liberalizmus álsága a jogegyenlőséggel való takarózás a merőben egyenlőtlen erőviszonyok közepette. A kulturális értelemben vett liberalizmus álsága szintén a jogegyenlőséggel való takarózás a különféle természetű és életképességű kultúrák között, amelyeket versenyre késztet. A kultúrák és a társadalom különféle szegmenseinek tudatos kategóriákba – divatosan, kisebbségekbe sorolása – sem szól másról, mint mesterséges ellentétek szítása, azok versenyeztetése a jogegyenlőség kivívásának égisze alatt.