Ezt a gyilkos „kultúrát” provokálni véleményem szerint iszonyatos játék. Az amúgy is létező veszély olyan szintre emelése, ami egyszerre értelmetlen és elviselhetetlen.
Nem kellett három nap sem, hogy a francia szatirikus lap munkatársainak kivégzése után kialakult publicisztikaharc általános szólásszabadság-vitába forduljon. A Voltaire-tábor hangjai szerint a felvilágosodás óta minden más értéket felülíró, legfontosabb európai érték a szólás- és véleményszabadság, a Charlie Hebdo karikaturistái pedig a szólás- és véleményszabadság mártírjai. Néhány gondolattal szeretném elmagyarázni, hogy véleményem szerint ez miért tévedés.
A nyugati civilizáció embere szeret abban a tudatban élni, hogy létének alapja a teljes, korlátozhatatlan szabadság; valójában azonban rendszerszinten, kultúránként és egyénenként is rengeteg korlát és adottság befolyásolja.
Az egyik ilyen adottság, hogy létezik a világon egy kisebbség, ami gyilkol, ha magát vagy a jelképeit a saját fogalmai szerinti támadás éri. Ezt lehet nem szeretni, lehet elfogadhatatlannak tartani, lehet nem tudomásul venni, ettől még adottság marad. A sajtónak és a szakirodalomnak köszönhetően elég sok információnk van erről a kisebbségről: látjuk, tapasztaljuk, hogy tagjain nem lehet semmilyen európai mércét számon kérni, nem párbeszédképesek és kiszámíthatatlanok. Gyilkoltak már bosszúból, öltek az őket ért gúny miatt, de sokkal kevesebbért is; elég nekik, ha nem a legszűkebb csoportjaikhoz tartozol.
Ezt a gyilkos „kultúrát” provokálni véleményem szerint iszonyatos játék. Az amúgy is létező veszély olyan szintre emelése, ami egyszerre értelmetlen és elviselhetetlen.
Nem tudok egyetérteni azokkal, akik ezt a kockázatmaximalizálást a sajtószabadság körébe sorolják. Nem tudok azonosulni azzal a véleménnyel, ami gyilkosok meglehetősen öncélúnak tűnő provokációját egy körbe sorolja tényfeltáró cikkek, vagy bármelyik európai kormányt (vagyis: a hatalmat) bíráló, kritizáló írásokkal. Ebből az következik, hogy a Charlie Hebdo munkatársai, karikaturistái nem a szólásszabadság mártírjai. Szerintem a helyzet sokkal drámaibb: ezek a szerencsétlen emberek értelmetlenül haltak meg – nyugodjanak békében.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Jön egy új iszlamofóbia szabályozás, amely nem a kissebséget, hanem a többséget kényszeríti alkalmazkodásra.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Egy lelkes riportalany véleményén keresztül mutatott be a CNN egy érdekes narratívát.
Az Európai Unió olyan feltételeket szab, mintha azt mondanák egy országnak: vágd le a lábad, és akkor kapsz pénzt – tette világossá a miniszter.
