Veszélyes és álságosnak jelenségnek tartom tehát, ha a szólásszabadság kérdéskörére futtatjuk ki a tragédia értékelését.
„1) Nem mondhatjuk azt, hogy a szólásszabadság az életnél is magasabb rendű érték. Mert nem, nem az. Valóban európai kultúránk fundamentuma, évszázados vívmánya a szabad véleményformálás joga. Hiszek abban, hogy senkit sem lehet legyilkolni azért, amit és ahogy (!) mond. Ám arról is mélyen meg vagyok győződve, hogy amennyiben a történtekből egyetlen és kategorikus narratívát alkotunk, miszerint a szólásszabadság mindenek felett áll, és kötelező ezt teátrálisan kinyilvánítanunk, akkor vakvágányra vezetjük a párbeszédet, és totálisan félreértjük a történteket. Nem tartom méltányosnak falhoz állítani azt, aki erre hívja fel a figyelmet, és nem abban látja az események egyetlen olvasatát és megoldási lehetőségét, hogy a szólásszabadságot helyezzük a középpontba.
Egy azonban biztos: aki a Tisza, illetve a ballib mainstream kapcsán a szeretet meg a párbeszéd szavakkal jön nekem, a gyülöletkeltést a jobboldal nyakába varrva, azt bizony hangosan kiröhögöm.
Itt tartunk: már az egészen fiatal gyerekeket is térdepeltetik Allah felé.
Nemcsak anyagilag, hanem politikailag is budapestiekkel vitetné el a balhét.
Ma Magyarországon az egymással szemben álló politikai táborok a nap huszonnégy órájában vádolják a másikat azzal, hogy az érdekből, pénzért hazudik. Győrffy Ákos írása.
Az amerikai tengerészgyalogos-tábornok felfigyelt rá, hogy nagyon gyorsan terjeszkedik az egyik iszlamista szervezet.
A miniszterelnök az MKIK rendezvényén kijelentette, „nem vállaljuk azokat a kockázatokat, amivel Ukrajna gyorsított csatlakozása járna”.
Már csak az a kérdés, ki hajlandó ennyit áldozni az adósságait sem törlesztő országnak?
Nem maradt más választása a német cégnek.
