Je ne suis pas Charlie Hebdo

„Igen, nekünk is sírni lenne kedvünk a dühtől és a részvéttől, nem csak amiatt, ami történt (barbár módon megöltek tizenkét embert), hanem nekünk attól is, ami történni fog (a mecsetek elleni támadások már megindultak, magukon viselve az iszlámellenes progrom-hangulat visszataszító jeleit).   

De őszinte megrendülésünk mellett se legyünk képmutatóak: a Charlie Hebdo szegény újságírói rossz ügyért haltak meg. Gyilkosaik pedig még rosszabb ügyért fognak meghalni. 

Nincs ennél tragikusabb.

A szokásosan semmit sem értő magyar sajtókommentárok úgy hiszik, hogy a Charlie Hebdo-t érő kritikák egyrészt az iszlám fundamentalizmus (vagy egyszerűen csak az iszlám vallás gyakorlói) felől jöttek, másrészt a lap karikatúráinak az ízléstelenségét célozták. Ez nem teljesen így van. Magunk is írtunk már a Mohamed-karikatúrák ügyében (l. "Mekka bölcseinek jegyzőkönyvei") a Charlie Hebdo szerepéről: a lap iszlamofób rasszizmusa évek óta komoly viták tárgya a francia közéletben, többek között olyan kispéldányszámú balos fanzinokban, mint a »Le Monde«...

A kommentárok visszatérő eleme, hogy a Charlie Hebdo munkatársainak szörnyű lemészárlása támadás volt a szabad véleménynyilvánítás, a sajtószabadság ellen. Talán igen. De mindazonáltal nem árt talán megvizsgálni, hogy a lap esetében mi volt ennek a sajtószabadságnak a tartalma. Ez nem jelenti azt, hogy valamiféle „igazolást” keresünk erre a támadásra: nem vagyunk őrültek, pontosan látjuk, hogy kalasnyikovokkal harcolni karikatúrák ellen éppen annak a »dzsihadista«, reakciós, népellenes és igen félelmetes ideológiának a logikus következménye, amelynek nevében végrehajtották. 

A Charlie Hebdo munkatársai talán őszintén hitték, hogy az iszlám radikalizmus ellen harcolnak, azonban sajnos nem erről van szó: visszataszító karikatúráikkal stigmatizálták a francia nép egy részét, a lehető legízléstelebb módon. Nem polgárpukkasztás volt ez, hanem a fehér kispolgárok legsötétebb előítéleteinek való alájátszás, a lehető legtisztább konformizmus. Hozzájárulás a »civilizációk harcához«, az iszlamofób hisztériához, szubverzió helyett a legmélyebb reakció. 

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Charlie Hebdo »magának kereste volna a bajt«, vagy éppen »visszélt volna a sajtószabadsággal«: senki sem érdemli meg, hogy megöljék, megsebesítsék vagy akár csak fizikai inzultus érje szavai, írásai vagy rajzai miatt.”