Milyen okai voltak még a jobbratolódásának?
A másik dolog, ami miatt a politikai jobboldalra tolódtam, az amerikai szakszervezetekben bekövetkező drasztikus változás volt. Amerikában csodálatos szakszervezeti hagyomány alakult ki a ’40-es, ’50-es, ’60-as években. A harc leginkább a magasabb bérekért, előnyösebb munkafeltételekért folyt, hisz a szakszervezetek, amelyek Amerikában nem voltak szocialisták, épp ezért jöttek létre. A szakszervezetek nem hittek a vállalatok államosításában, és általában elutasítóan viszonyultak hozzá, ha ez a felvetés előkerült. Úgy vélték, rendben, magántulajdonosok vannak, de fel kell venni velük a kesztyűt, hogy a munkavállalók jobban járjanak. Nagyon erősen demokratikus elkötelezettségűek voltak, úgyhogy ők voltak a kommunizmus és a fasizmus legádázabb ellenfelei. Nagyon komolyan rokonszenveztem velük, és dolgoztam is nekik, nagyrabecsültem a hagyományaikat. Aztán ez a hagyomány kiveszett: néhány év alatt az amerikai szakszervezeti mozgalom óriási változáson ment át, gyorsan a baloldalra tolódott, és megfeledkezett kommunistaellenes gyökereiről. Megváltozott a vezetés is. Korábban a szakszervezeteket tanult munkások irányították, az új vezetés azonban már baloldali jogászokból került ki. Mivel nem tudtam már tovább azonosulni velük, ez is hozzájárult ahhoz, hogy még inkább konzervatívvá váljak.
Reagan és gazdaságpolitikája nem csupán rám voltak hatással. A ’70-es, ’80-as években az egész világon rengetegen jöttek rá arra, hogy az államvezérelt gazdaságpolitika sikertelen, és hogy szabaddá kell tenni a magánszektort, ha igazi növekedést akarunk. Talán a legjobban a délkelet-ázsiai úgynevezett kistigrisek felemelkedése példázta ezt, amelyek mind piacorientált kereskedelmi politikával gazdagodtak meg, míg az ENSZ tanácsait követő fejlődő országok a stagnálással küszködtek. Ezek a szegény országok nemrég váltak függetlenné és semmilyen szakértelemmel nem rendelkeztek, ezért az ENSZ-től kölcsönözték a tudást, ami az államvezérelt növekedést hirdette. Csakhogy az állam által vezérelt növekedés nem teremtett növekedést. Még a kommunista országok is mással kísérleteztek: a hetvenes években például Kínában Teng Hsziao-ping engedélyezte a szabad piacot a parasztoknak, ami a kínai gazdasági csodához vezetett. Nyugat-Európában Margaret Thatcher kijelentette, hogy meg akarja ölni a szocializmust, aztán lendületbe hozta a brit gazdaságot. Tony Blair hatalomra kerülve pedig leszögezte, nem vonja vissza a thatcherizmust. Úgyhogy mindenfelé, számtalan különböző irányban, a harmadik világban, a kommunista és szociáldemokrata országokban az emberek rájöttek, hogy piacgazdaságra, és nem államkapitalizmusra van szükségük.
Ha a szocializmus nem is tudott vezető erővé válni az Egyesült Államokban, megőrizte az USA előnyét a kommunista Kínához és a posztszovjet Oroszországhoz képest?
Igen. Lassan véget ér az az időszak, amikor olyan elnökünk van, aki nem hisz Amerikában, és akinek az életútja sokkal jobban kötődik a baloldalhoz, mint korábban bármelyik más elnöké – ahhoz a baloldalhoz, amelyik azt szerette volna, ha Amerika világban betöltött pozíciója gyengül, amelyik hitt abban, hogy Amerika káros hatalmat képvisel és amelyik bármit megtett volna, hogy gyengítse Amerika világban betöltött pozícióját. Korlátozott volt a mozgástere, hiszen a legtöbb amerikai nem úgy látja a világot, ahogyan ő. Amerika veszített ugyan erejéből, ám azt hiszem, ezt visszaszerezheti egy következő elnök alatt, igazából bárki is legyen az. Az Egyesült Államok helyzete még rosszabb volt Jimmy Carter alatt, mint most: elvesztettük a rettenetes vietnami háborút, az amerikaiak az elszigetelődés híveivé váltak, a világban pedig elterjedt az Amerika-ellenesség. Még az el nem kötelezett országok is közel kerültek ahhoz, hogy elköteleződjenek a szovjet blokk mellett. Ronald Reagan mégis nagyon gyorsan tudott fordítani a helyzeten. Amerikának rendkívül mély tartalékai vannak, egy olyan elnökkel pedig, aki kiáll az ország érdekeiért, változni fog a helyzet.
Támogatta az iraki és afganisztáni beavatkozást. Hogy látja a helyzetet most?
Úgy gondolom, az iraki háború talán elhibázott volt, hiszen Irán már akkoriban is nagyobb fenyegetést jelentett Iraknál. Nem volt egyértelmű, miért foglalkozunk inkább Irakkal; és a háborúban sokkal több nehézséggel szembesültünk, mint azt korábban képzeltük. Az emberveszteség óriási volt, rengeteg iraki halt meg, Amerika és más országok is sok katonát vesztettek; ezt tetézve pedig Amerika túlontúl súlyos presztízsveszteséget szenvedett a világban. Ezért gondolom, hogy a háború hibás lépés volt. Másrészről végül megnyertük a háborút, Obama elnök azonban eldobta a győzelmet azzal, hogy ragaszkodott a teljes csapatkivonáshoz. Most pedig látjuk a felfordulást és a polgárháborút Irakban, és nem sok esély van arra, hogy ennek rövidesen vége legyen – még amerikai légitámadásokkal sem.
Mit gondol arról, ahogy Obama elnök kezelte az ukrán konfliktust?
Az új ukrán kormánynak fegyvereket és katonai kiképzést kellett volna felajánlani, hogy képesek legyenek megvédeni a saját területüket. Veszélyes és borzalmas, ami történt, színtiszta orosz agresszió. Természetesen az ukránok egy része oroszbarát, na és? Ettől még orosz megszállásról van szó, Amerika pedig ezt nagymértékben egyszerűen el is fogadta. Bevezettünk bizonyos gazdasági szankciókat, hát aztán? Mondjon valaki egy példát arra, hogy hol fordult elő, hogy egy ország feladott volna egy területet vagy komoly engedményeket tett volna gazdasági szankciók miatt. Választani nem aközött kell, hogy gazdaságilag szankciókat alkalmazzunk vagy amerikai katonákat küldjünk, hogy szembeszálljanak az oroszokkal, hanem hogy adjunk-e e fegyvert az ukránoknak, hogy megvédhessék magukat. Ezt korábban is megtettük hasonló helyzetekben, de Ukrajna esetében elmulasztottuk, ami azt hiszem, rettenetes hiba. John Kerry külügyminiszter az orosz agresszió kapcsán úgy fogalmazott, „a 21. században ilyet egyszerűen nem lehet tenni!” Nem lehet ilyet tenni? De hát épp most tették meg! Kerry gyakran az erejét arra, hogy megelőzzön bizonyos káros viselkedésfajtákat. mondandójának egyszerre meglepő és megdöbbentő indoklása igazi leleplező erővel bírt. Nem az emberiség lett felvilágosultabb, hanem Amerika használta gyakran az erejét arra, hogy megelőzzön bizonyos káros viselkedésfajtákat.
Ha visszakozunk, a támadó, erőszakos és zsarnoki magatartásformák újra előbukkanhatnak, mivel most nagyon veszélyes precedenst teremtettünk. Mi történik majd, ha Putyin megemésztette ezt a fogást, vajon nem kér majd többet? Mi lesz, ha ismét megéhezik? Mi lesz, ha kinéz magának egy darabot Észtországból? Tegyük fel, hogy néhány orosz Észtországban azt állítja, hogy zaklatják, üldözik őket, aztán hirtelen ismeretlen zubbonyosok sietnek a segítségükre! Akkor hirtelen a zöldruhás katonák majd a segítségükre sietnek? Észtország a NATO tagja. Készek vagyunk amerikai katonákat küldeni Észtországba, hogy felvegyék velük a harcot? Nagyon remélem, de ha mégsem így lenne, akkor mit gondoljanak önök, magyarok, vagy a NATO más tagok, akik a NATO alapokmányára hagyatkoznak saját biztonságuk kérdésében? Mindez komoly aggodalomra ad okot.
Fotó: Terror Háza Facebook.