Veszélyben vannak a regionális pénzek?

„A Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára karácsony előtt jelentette be, hogy az uniós támogatások kifizetésének összege elérte a tavalyi rekordot, és az év végéig el fogja érni a 2000 milliárd forintot. Ez elképesztő összeg, megközelíti a GDP 7%-át, a központi költségvetés kiadási főösszegének 12%-át, és egészen rendkívülinek tűnő adat, ha az uniós infúzió mértékét, ami tavaly is a GDP 6% közelében volt, ahhoz viszonyítjuk, hogy mindössze 1,6% volt a gazdasági növekedés.

Ebből a szempontból kiemelkedő sikernek tűnhet az uniós pénzek lehívása. Az uniós forrásokból folytatott fejlesztéspolitika sikerét azonban nem (csak) azon kell lemérni, hogy mennyi pénzt sikerült elkölteni. A kohéziós politika célja elvileg a periféria országainak a magországokhoz való felzárkózása, a foglalkoztatás bővítése és fogadó országok társadalmain belüli kohézió javítása, továbbá a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni hatékony fellépés lenne. Bármilyen indikátorokkal is mérjük ezeknek a céloknak a teljesülését, eredmények nem látszanak. Az egy főre jutó nemzeti összterméket tekintve a felzárkózásunk a régi tagállamokhoz már a kétezres évtized első felében megtört, a nemzetközi szervezetek versenyképességi listáin egyre hátrébb csúszunk, az extrém alacsony foglalkoztatási ráta – a közmunkás-létszámmal való trükközést leszámítva – nem javul, egyre többen vannak és egyre szegényebbek a szegények, miközben egyre kevesebb forrás jut az alapvető közszolgáltatásokra, köztük az oktatásra, amin a felnövekvő generációk foglalkoztathatósága múlik.

Fontos ezeket a tényeket együtt mérlegelni azzal a másik ténnyel, hogy a kohéziós források elköltése során részben az történik, hogy közpénzből, még ha Magyarországon kívüli adófizetők pénzéből is, magánvagyon és magánjövedelem lesz: egyes vállalkozások jutnak olyan fejlesztési, beruházási forráshoz és megrendeléshez, amihez a versenytársaik nem jutnak hozzá, a piaci szereplők viselkedését motiváló tényezők között fölértékelődik a járadékvadászat, a gazdaságban megnő a politikai befolyás jelentősége. Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság legalább nyomokban emlékeztessen egy olyan piacgazdaságra, ahol a tisztességes versenyben elért teljesítmény a siker kulcsa, kulcsfontosságú lenne a nyertes pályázatok kiválasztására szolgáló eljárások és a projektekhez kapcsolódó közbeszerzések kikezdhetetlensége.

Hibás programok, hazudós kormányzat

Ebből a szempontból elgondolkodtatók azok az adatok, amelyeket az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága küldött át nemrégiben az Európai Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának (melynek - a környezetvédelmi valamint az ipari- és energiabizottság mellett - tagja vagyok), az összes tagországban futó összes operatív program auditálásáról.

Az auditálás egyik számszerűsített eredménye a hibaarány. A hibaarány azt jelenti, hogy az egyes operatív programokban felhasznált összes pénz mekkora része került elköltésre »hibásan«. A hiba nem feltétlenül jelent csalást vagy korrupciót. Természetesen jelentheti ezt is, de a definíciója technikai: az, hogy a jogszabályokban rögzített feltételek közül valami nem teljesült, valami eljárási szabálytalanság volt, például a közbeszerzési eljárásokkal szemben támasztott követelmények sérültek, vagy valami más adminisztratív hiba történt. A hibaarányt első körben az ezzel foglalkozó nemzeti szervek, második körben az Európai Számvevőszék és a Bizottság állapítja meg. Az eredményt az operatív programok menedzsmentjének megbízhatóságát jelző számszerű indikátornak tekintik. A Bizottság feladata az Unió költségvetésének helyes felhasználása felett őrködni, és ezt a feladatát, részben a hibaarányok alapján, pénzügyi korrekciós intézkedések (például kifizetések felfüggesztése) révén látja el. 2013-ban általános szabályként akkor jelentett be fenntartást egy operatív programmal szemben (ami a kifizetések felfüggesztését megalapozó döntés), ha az általa hitelesített hibaarány elérte vagy meghaladta az 5%-ot.

A hibaarányokat először a nemzeti auditáló hatóságok állapítják meg. A Bizottság ezek után újra auditálja a nemzeti hatóság által használt mintában szereplő tranzakciók egy részét, hogy megállapítsa, hogy mennyire bízhat a nemzeti hatóságoktól kapott adatokban. Ha ennek során rendszerszerűen magasabb hibaarányokat állapít meg, mint amit az adott nemzeti hatóság jelentett, abból két következtetést von le: egyrészt azt, hogy valami rendszerszerű baj van a kérdéses programmal, másrészt azt, hogy nem bízhat az adott nemzeti auditáló hatóságban, ezért az Unió költségvetésének felhasználását illető kockázat mértékének megbecslése során nem támaszkodhat az általa szolgáltatott adatokra. Ekkor a Bizottság egy általános becslést ad a hibaarányra, függetlenül a nemzeti auditálás eredményeitől, és annak alapján jár el.

A Regionális Politikai Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2013-ban pontosan ez történt a magyar operatív programok többsége, a 13 operatív program közül 9 esetében. A magyar hatóságok 0,5 és 1,3% közötti hibaarányokat jelentettek ennél a kilenc programnál, amit a Bizottság nem talált hitelesnek, ezért 5%-ra módosította a hibaarányt. A gazdaságfejlesztési operatív program esetében ennek egyrészt egy, az OLAF által is vizsgált csalásgyanú, másrészt a program rendeltetésének nem megfelelő kifizetés volt az oka, a többi nyolc érintett operatív program esetében pedig a nemzeti hatóságok által nem jelentett, de a bizottsági audit által feltárt közbeszerzési szabálytalanság. A főigazgatóság éves aktivitási jelentésének mellékletéből kitűnően a közbeszerzési szabálytalanság természete az volt, hogy egyes közbeszerzési pályázatok feltételrendszere túlságosan korlátozta azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek egyáltalán pályázhattak. Magyarán: a Bizottság szerint Magyarországon rendszerszerűen eleve kiszemelt győztesek számára írnak ki pályázatokat.

Más tagországok operatív programjaival összehasonlítva az látszik, hogy 2013-ban a magyar operatív programok átlagos hibaaránya a legmagasabbak közé tartozott (volt ugyan néhány ország, így Szlovákia, Spanyolország és Szlovénia, ahol hasonló, vagy még magasabb volt). A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kifogás nem példa nélküli, egyedülálló viszont a költségvetési eljárással kapcsolatos kifogással érintett operatív programok nagy száma. Más országokban nem látszik olyan közbeszerzési probléma, ami a programok ennyire nagy részét érintené.

Friss adatok: a helyzet, ha lehet, idén még rosszabb

Ezek az adatok évente egyszer készülnek, egy-egy operatív program egészét jellemzik egy egész pénzügyi évre vonatkozóan. A Bizottság által a Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága számára átküldött hibaadatok tehát még a tavalyi évre vonatkoznak. A Főigazgatóság azonban nemcsak évente egyszer, hanem év közben folyamatosan is monitorozza az egyes operatív programok menedzsmentjének és ellenőrzésének megfelelő működését, 15 különböző szempont szerint. Ebből kialakul egy általános értékelés. Az értékelés négy kategóriába sorolja az operatív programokat: az 1-es kategória a legjobb, ez a jól működő programoké, a 4-es a legrosszabb, ez az egyáltalán nem működő programoké. A minősítést gyakran frissítik a rendelkezésre álló legfrissebb auditálási információk alapján, és ez is alapul szolgál a kifizetések felfüggesztéséről szóló esetleges döntéshez. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak megküldött, a 2014. október végi állapotot tükröző adatok szerint a 13 magyar operatív program közül 10-nek a minősítése volt hármas, vagyis, leszámítva a nem működő programokat, a legrosszabb. A gazdaságfejlesztési és a környezet és energia operatív programok esetében látszik, hogy a rossz minősítés a projektek kiválasztására szolgáló eljárás rossz minősítése miatt alakulhatott ki.

Az igazi kétharmad

Hasonlóan ijesztő az a táblázat, amely azt mutatja, hogy az egyes tagállamok által jelentett, operatív programokra vonatkozó hibaarányok milyen mértékben fedik a valóságot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben az összehasonlításban 66 százalékos (kétharmados) megbízhatatlansággal a 28 tagország közül a 27. helyre csúszott be - egyedül Szlovákia tudott etekintetben ránk verni. A 66 százalék értékeléséhez néhány összahasonlítás. Ugyanez az adat Bulgária esetében 28,5 százalék, Belgium 25 százalék, Görögország, Románia, Csehország, Horvátország (és még sokan mások): 0 százalék. Az uniós átlag 11 százalék, a hamis adatszolgáltatásra vonatkozó magyar adat tehát hatszorosan haladja meg a tagállamok átlagát. Ez az igazi kétharmad, a hamisság, a simlizés kétharmada.

A táblázatokból látszik, hogy az operatív programok lebonyolítása más tagállamokban sem hibátlan. Az egyes mutatók tekintetében a Magyarország szinte mindig egy-két további tagországgal együtt ül a szamárpadban. Szinte egyedülálló azonban az, hogy hazánk gyakorlatilag az összes szóba jöhető mutató tekintetében a legrosszabbak között teljesít. Magas a hibás programok aránya, rendszerszintű probléma van a közbeszerzésekkel (ezeket vélelmezhetőleg eleve kiválasztott győztesekre szabva írják ki), és teljesen megbízhatatlan az operatív programokkal kapcsolatos adatszolgáltatásunk. A Bizottság által valószínűsített hibaszázalék pedig az operatív programok döntő többségénél azon a küszöbértéken (5%) táncol, ami fölött adminisztratív lépésekre kerül sor, köztük akár a források részleges felfüggesztésére is. Jól mutatnak az eddig lehívott összegekről szóló számok, a valóság azonban sokkal súlyosabb. Az uniós támogatások célját, a tényleges konvergenciát a magországokhoz, a pénzfelhasználás nem éri el. Akár azért, mert nem jó a kohéziós politika, rosszak a pénzek segítségével megvalósított projektek, és a források jelentős része végső soron nem az ország, hanem csupán néhány tucat oligarcha konvergenciáját szolgálja; akár azért mert az uniós fejlesztések nélküli magyar gazdasági teljesítmény olyan drámaian rossz, hogy az EU-s pénzek csupán a leszakadás mértékének stabilizálását tudják elérni. De hogy még sötétebb legyen a kép, még ezek a vitatható hatékonyságú források is veszélyben lehetnek. Azt, hogy a Bizottság a szankcionálás határértékének tekinthető 5 százalékosra becsülte a hibaarányt az operatív programok 70 százalékánál, hogy a »nem működik« utáni legrosszabbra értékelt 13 operatív programból 10-et, hogy az uniós átlag hatszorosára teszi a megbízhatatlan adatszolgáltatást a programokkal kapcsolatban, akár jóindulatú figyelmeztetésnek is tekinthetjük. Valami nagyon nincs az EB szerint rendben az EU-s pénzek hazai felhasználásánál. Sürgősen tenni kell valamit, mert egyelőre ugyan nem függesztették fel a kifizetéseket, de az összes muníciót felhalmozták ehhez a lépéshez. Ahhoz pedig, hogy ez ne történjen meg, nem lesz elegendő a Lázár-Rogán-Csepreghy Nándor-féle »ifjúmagyarok« néhány pökhendi nyilatkozata. Lényegi módosításokra van szükség a pénzosztó rendszer átláthatóságában, a közbeszerzések gyakorlatában, az adatszolgáltatás megbízhatóságában, és még egy sor más területen. A Fidesz-univerzum egyre inkább virtualizálódó világában lefolytatott néhány Brüsszel-ellenes kommunikációs kampány feltüzelheti Bayer Zsolttól egészen Lovas Istvánig a magyar társadalom mind a 10 százalékát, a többséget azonban ez már itthon sem hatja meg. Brüsszelben pedig csak ronthat a helyzeten. A helyzeten, ami viszont halálosan komoly. A GDP 7 százalékáról beszélünk. Ami nélkül 10 százalék körül lenne a költségvetési hiány - innen a maastrichti kritériumok még távcsővel sem látszanának. Ezt az uniós támogatást sodorják veszélybe az ellenőrizetlen lopásért folytatott szabadságharcuk érdekében. Norvégia már felfüggesztette a maga 40 milliárdos támogatásának folyósítását. Ha az EU is eljut ide, akkor nekünk lőttek. Nekünk, Magyarországnak, nem Lázárnak, nem Rogánnak, nem a többi kisebb vagy nagyobb stílű tolvajnak. Ők, köszönik szépen, már kellően bespájzoltak a Louis Vuittonnál, a Guccinál és a Pasaparkban.”