Szomorú karácsony

„De ha már forradalmasat játszotok, akkor jó, ha tudjátok: Úristen ne adja meg, hogy egyszer nektek kelljen félnetek. Mert a mi türelmünk majdnem végtelen, de ha egyszer megindulunk, akkor nem állunk majd meg.

Mert itt nem lesz Ukrajna, soha sem. Nem lesz puccs, amelyet Amerikából suttognak, vezényelnek, pénzelnek. Szomorú, dühös karácsony még lehet. De ti nem lehettek soha.

Csak akkor, ha mi feladjuk. Ha elhisszük a virtuális térben játszott forradalmat. Volt már ilyen. Kun Béláék és a Lenin-fiúk el tudták hitetni egyszer, hogy ők a társadalom, a többség. De akkor egy lebénult, háborúban elvérzett Magyarország állt némán a borzalommal szemben, százharminchárom napig.

Százharminchárom napotok lehet nektek is. Több nem. S persze azért ideje felemelni a fejünket. Elég volt a némaságból, az ijedtségből, a tanácstalanságból. Elég volt a vádaskodásból is. Azzal kezdtem, hogy hibákat követtünk el. Ezek megbeszélése nem maradhat el. De most össze kell zárnunk. Mert ezek csak akkor hihetik el önmagukat és önmagukkal a társadalmat, ha mi meghunyászkodunk. Azt pedig nem tehetjük. Még hogy »ciki fideszesnek lenni«? Nem. Nem az. Sőt! Az egyetlen, ami nem ciki. És a jobboldali értelmiség (van ilyen?) is felfoghatná már egyszer, nem az a dolga, hogy a miniszterelnöki évértékelőn ott tolongjon a Millenárison, hanem hogy üvöltsön, amikor méltánytalanság éri ezt a kormányt és a polgári közönséget, amikor amerikai ügyvivők lépnek ki a szerepükből és játsszák itten a helytartót, amikor a nyilvánosság legócskább gazemberei hazudoznak összevissza mindent. Nem a sarzsiért és a pozícióért kell csak sorba állni, de ha kitör a háború a Soros pénzén, akkor ki kell állni az első sorba.”