Pakson túl: reaktorhűtés helyett öntözést?

A szakmai és a széles nyilvánosság teljes kizárásával elhatározott paksi bővítésből folyamatosan szivárog a megalapozatlanság, a hozzá nem értés és a magánérdekek előtérbe helyezése miatt keletkezett „rossz vér”, melynek levét megint nekünk kell meginnunk – ha hagyjuk.

Márpedig a nemzeti erőforrások évszázados távlatokra kihatóan hibás, hazug és téves érvrendszer szerinti felhasználása ugyanolyan „hűtlen kezelés”, mint kis hazánk egy kis, az ember kártékony tevékenységétől viszonylag megtisztított darabja – Kishantos –, nemkülönben az évtizedek során ott felhalmozott szellemi potenciál elherdálása, semmibe vétele is. E minősítés alkotmányos alapon ugyanúgy megállja a helyét, mint a józan ész és a széles sávban felmutatható tudományos – gazdasági evidenciák fényében végzett vizsgálódással levonható következtetések alapján is.

Az atomenergia „olcsósága” még a Duna mentén különösen nagy környezetbiztonsági kockázatok figyelmen kívül hagyása mellett is csak fikció, hiszen az abszolút importfüggő energiatermelés sugárzó „maradékát” hasonló tartós függőséghez vezető, igencsak költséges megoldásokkal, de okvetlenül kezelni szükséges.

De maradjunk a „pusztán gazdasági” megfontolások talaján: miért kellene lemondanunk a paksi reaktorok élettartamának és kapacitásának nem kis befektetés árán megvalósult növeléséből származó gazdasági előnyről, ami a termelés folyamatosságának biztosításához szükséges új reaktorok telepítésének későbbre tolódásából adódik?

Ezt a tízmilliárdokban mérhető  előnyt gyorsan megtérülő, nemzetközi versenyképességünk igencsak szükséges javítását szolgáló beruházásokra fordíthatnánk – első helyen a feldolgozóipar anyag- és energiaigényességének csökkentésére, valamint az agrár-ipari komplexum népjóléti és környezetvédelmi szempontoknak is megfelelő átalakítására-fejlesztésére. A világ többi része ugyanis már évek óta erre – a napról-napra szemmel láthatóbb éghajlatváltozás és a természetkímélő fenntarthatóság szempontjából egyetlen – útra fordul. Lássunk néhányat az utóbbi néhány év ez irányú történéseiből:

– Kína már 2011-ben több villamos energiát állított elő szélerőművekből, mint atomerőműveiből és gyors ütemben fejleszti a többi, megújuló energiaforrások hasznosítására alkalmas technológia-családot is;

– az Európai Unió kormányfői márciusban fognak szembesülni a közösség irányító testületei által eléjük terjesztendő javaslattal, amely szerint 2030-ra az eddig előirányzottnál nagyobb mértékben (40%-kal) kellene csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, amihez egyebek között a megújuló forrásokból előállított villanyáram termelési részarányának 27 százalékra emelése is szükséges;

– az utóbbi években az EU-ban végrehajtott villamos energetikai fejlesztések mintegy 70 százalékára megújuló források kiaknázásával került sor;

– a fenntartható fejlődés követelményeinek fokozatos előtérbe helyezése nemcsak az EU-ban, de az USÁ-t  felölelő többi régióban is tartós prioritást kapott – az ezt bejelentő, néhány hónapja elhangzott két Obama beszédet a hazai média mély hallgatással kezelte. Erre a sorsra jutott legutóbb a világszerte 1997-től a közfigyelem előterébe kerülő vizes élőhely-védelem világnap (február 2) is, pedig „vízügyben” nemrég világraszóló rendezvényt is kezdeményezett, bonyolított le Magyarország…

– A Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE) február 27-én közreadott, a paksi bővítéssel kapcsolatos 2014. évi II. törvény megfelelő módosítását is szorgalmazó közleménye szerint az egy mára már elavult, másodikgenerációs nukleáris technológia mellett kötelezte el magát, miközben ma már az EU keretében is háromféle negyedikgenerációs technológia áll fejlesztés alatt.  Amikorra tehát a ma működő reaktorok lecserélése időszerűvé válik, előreláthatólag már a Roszatom is bővíteni fogja kínálatát – nem beszélve a többi nagy gyártóról. Annál is inkább, mert világszerte előtérbe kerülnek a jelentős mértékben változtatható kibocsátású reaktorok, amelyek rendszerirányítás és a hatékonyság szempontjából sokkal előnyösebbek.

– egybehangzó a nemzetközi szakértők véleménye arra vonatkozóan, hogy az ökológiai szempontokat előtérbe helyező gazdaságfejlesztésnek az évek óta húzódó társadalmi-gazdasági világválság kezelésében meghatározó szerepe van, az erre fordított eszközök gyors megtérülése és pénzügyileg  csak becsülhető további, társadalmi hasznossága nagymértékben javítja az emberek életminőségét – százmilliárdok e célok elérésétől történő elvonása igenis hibás, felelős tisztségviselők esetében hűtlen kezelés!

– Házunk táján – a környezetvédelmet különösen „nem szerető” Berlusconitól megszabadult Olaszországban – a Monti-kormány még 2011-ben kezdeményezte, hogy az ország villanyáram termelésében az EU által számára 2020-ra kitűzött 26 százalékos megújuló célkitűzést emeljék 35 százalékra, és 2012-ben ez az arány már meghaladta a 28 százalékot. Ami pedig az energia megtakarítást illeti, 2012-ben e mutató az előző évhez képest 30 százalékkal javult és az 1000 euró termelési értékre eső energiafelhasználás ekkorra a német mutatónál 6,3%-kal, a franciánál pedig 18,2%-kal alacsonyabb volt (a brit adathoz képest viszont 14,6%-kal nagyobb volt ez az érték). Kis hazánk ellenben hivatalosan is jelezte az EU felé, hogy nem tudja teljesíteni a 2020-ra elvárt 20 százalékos energiahatékonyság-javulást: csak 10 százalékot vállal. Aki itt versenyképességről mer beszélni, az kérje vissza az iskolapénzt!... Ide tartozik az is, hogy Olaszország 400 kiállítóval vett részt  Nürnbergben, a nemzetközi biotermék seregszemlén, (ahol a 16 magyar kiállító egyebek közt feldolgozott gabonatermékeket, gyógynövény szárítmányt, bioborokat és biokozmetikumokat mutatott be). E részvételt figyelemre méltó háttér alapozza meg Olaszországban, ahol 2013-ban az élelmiszer-fogyasztás ugyan 3,7%-kal csökkent, de a biotermékeké 9%-kal bővült. E fontos szektorban ma már 50 ezer fő 1,2 millió hektárt művel, termékeik több mint egymilliárd eurós kiviteli értékével 2013-ban Olaszország az első helyre került Európában. (Hát valahogy így kellene, kedves úgynevezett bal- és úgynevezett nemzeti oldal, hozzáállni a dologhoz nálunk is.)

Jelenleg Paks áramát nem is tudjuk kellőképpen felhasználni, ezért többnyire olcsón, éjszakai áramot exportálunk, miközben gazdaságtalan működés miatt sorra leálló más hazai kapacitásaink pótlására drágán, nappalit visszavásárolunk (immáron a belföldi felhasználás közel 30 százaléka erejéig). Mi lenne, ha az éjszakai áramtöbbletet kiegészítenénk a „bővítés” elmaradásával felszabaduló hipotetikus hűtővíz mennyiség energiatárolásra-termelésre fogásával? Ezzel megoldást nyerhetne a rendszeresen felmerülő rendszerirányítási probléma, az éjszakai áramtöbblet magaslati fekvésű tározós erőművel (pl. Prédikálószéken) történő hasznosítása.

Javaslatom szerint ugyanis a Dunából éjszaka kiemelt vizet, a folyó mentén 3-4 helyen elhelyezett medencékben lehetne tárolni, majd e szintén magaslati fekvésű, de környezetvédelmi szempontból elfogadható méretű medencékből turbinákon keresztül, csúcsidőben leeresztett víz egyből alkalmas öntözőrendszerek puffer tárolóiba, majd a földekre jutna. Ily módon megoldódna egy másik, földrajzi adottságainkkal összefüggő probléma: a határainkon túlról érkező víz hasznosított hányadának jelentős növelése, nemkülönben az öntözéses földművelés mostanra már kirívóan gyengének minősíthető szintjének (legfeljebb 80-100 hektár) három-négyszeres növelése is.

Hogy mindez az elérhető hozamokból busásan megtérül, azt a cukorrépánál elérhető hektáronként várható 30 tonnás többlettermés, a jelenleg kritikus mértékben gyenge (a fagy mellett éppen a vízhiánnyal sújtott) fűszerpaprika termelés felfuttatása, valamint a gyümölcsösök és más termény víztakarékos öntözése biztosítaná. Ami pedig az öntözéshez szükséges technikai eszközök telepítésének költségeit illeti, ezt értő banki segédlettel, a várható többlethozamokra alapozva lehetne megoldani – ahogy azt például Reggio Emíliában is teszik, ahol az 1-1,5 éves érlelési idejű 35-40 kilós parmeggiano (parmezán) sajttömböket a hitelező által fenntartott érlelőkben, hitelbiztosítékként tárolják, és innen irányítják az árut a megrendelőkhöz.

Persze mindehhez konstruktív hozzáállás szükséges az energetikai és az agrárkormányzat, valamint a szakmai testületek részéről is. E javaslat részletesebb kimunkálásával, valamint a megújuló energiaforrások hasznosításának ösztönzésével, illetve az energiatakarékossági fejlesztések széles körű támogatásával az ipari és a kommunális energiaigény olyan szintre lenne mérsékelhető, melynek kielégítését a foglalkoztatás tartós bővülése, a jelenleginél sokkal tisztább környezet és viruló vidéki települések fémjeleznék.
              

Balog Károly mérnök, szakközgazdász