Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Ha az adott népcsoportnak igénye van rá, akkor az ő érdekében történő szegregáció, ami ez esetben a neki szóló iskolát jelenti, bizony üdvös is lehet.
A kormány ki akar szúrni a szegényekkel és a romákkal a balos félelmek szerint, amelyeket többek között arra alapoznak, hogy Balog Zoltánéknak elege lett a szegregáció-ellenes kommandóból és abból a nézőpontból, ami minden rossz gyökerét kizárólag a szegregációban véli felfedezni. A vita fellángolása a nyíregyházi Sója Miklós (alias Huszár-telepi) Iskola bezáratásáért folyó pernek köszönhető, valamint annak, hogy a kormány valószínűleg ezen per miatt szeretne olyan jogkört adni az oktatásügyeket felügyelő miniszternek, amivel egyedi döntéssel kivehetne iskolákat a szegregáció-tilalom kötelezettsége alól.
A helyzet az, hogy ez így tényleg problémás: nem a miniszternek kellene ilyen speciális jogköröket adni, hanem egyszerűen az egész szegregáció-tilalmat kellene megszüntetni a jelen formájában − amennyiben az úgynevezett „spontán szegregációt” is tiltja.
*
A mostani tiltakozást kiváltó sztori úgy kezdődött: pár éve az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF), amelyet a Kanadába repült Mohácsi Viktória testvére, Mohácsi Erzsébet vezet, megnyert egy pert. Ezzel elérte, hogy bezárják egy nyíregyházi belvárosi iskola tagintézményét, amelybe főleg romák jártak − mivel az intézmény egy cigányok lakta negyedben működött. A város ezután lepasszolta az iskolát a görög katolikus egyháznak, Kocsis Fülöpék pedig takaros kis felzárkóztató iskolát kanyarítottak belőle a Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola tagintézményeként. Ez egy körzeten kívüli iskola, azaz senkinek nem kötelező oda adnia a gyerekét, jogilag olyan, mint akármelyik másik egyházi suli. Lehet persze azzal jönni, hogy a Huszár-telepi cigányoknak nincs nagyon más választásuk. De igazából így is eggyel több választásuk van, mintha a suli nem lenne ott, ugyanis ha a suli nincs ott, akkor járhatnak a város többi iskolájába, messzire. Tegyük hozzá, a helyi cigányok szeretik a sulit, a gyermekeik szeretnek oda járni és a cigány önkormányzat is kiállt mellette. A CFCF azonban köztudottan úgy gondolkodik minderről, hogy „a cigány kisebbség véleménye nem releváns az ügyben”.
Hogy az iskola színvonalas oktatási és felzárkóztatási tevékenységet folytat, azt maga Mohácsi Erzsébet is elismerte, ennek ellenére Kocsis Fülöp püspök szerint „Budapestről mozgósított csoportot szerveznek, hogy az utcán, a tárgyalóteremben a feszültségkeltő légkört fokozzák.” Mohácsiék nyilván életművük fontos fejezetének bukását látják az iskola újranyitásában, amit nehezen viselnek és élet-halál-harcnak fogják fel a dolgot, ahelyett, hogy jobb belátásra térnének. Mohácsiék nem átallják bevetni az aduászt: Ferenc pápát idézik, aki a cigányok intregrációja mellett foglalt állást; de azt a CFCF nem teszi hozzá, hogy a pápa ennek módjáról nem értekezett, hiszen nem oktatásügyi szakértő. Emellett a gyerekekkel való kísérletezéssel vádolják Kocsis Fülöpéket. Holott ha itt valaki kísérletezik gyerekekkel, akkor az az erőszakosan integrálni akaró CFCF. Spontán folyamatokat ugyanis nehezen lehetne kísérletezésnek nevezni.
Mohácsiék álláspontja úgy foglalható össze: mindegy a színvonal, ha csak cigányok járnak egy iskolába, az rossz, mert szegregáció, punktum. A dogmatikus gondolkodás mintapéldájával van dolgunk. Hogy egy Facebook-vitából idézzek: „Az alperes pontosan arra építette védekezését, hogy az iskola igazoltan magas színvonalú szakmai programot valósít meg, és ezt sem a vád, sem a felkért szakértők nem vitatták. Az alperes problémája azzal volt, hogy már maga az iskola léte megvalósítja a jogellenes szegregációt”.
*
Két éve azt írtam: „Nem tudom, Mohácsinak miért nem jó, ha egy roma közösség egy bizonyos iskolába szeretné járatni a gyerekeit, ahol ráadásul még az ő igényeik szerint is foglalkoznak velük. (...) A szabad iskolaválasztás alapján pedig mindenkinek joga van az úgynevezett spontán szegregációhoz, similis similem gaudet: ha a romák a sajátjaikkal szeretnének egy suliba járni, és erre lehetőségük van, hadd tegyék már meg”. Nem lehet, hogy a Huszár-telepi suli jobban szolgálja az integrációt, mint az erőltetett integrálás?
Tartom az álláspontomat: a spontán szegregáció ellen nem lehet könnyen fel lépni, és ha esetleg kell is, akkor sem az iskolák szintjén. Könyörgöm, a romák ott laknak, azon a környéken, és akkor most nekik kötelező máshová járni, hogy integrálódjanak? Ezzel az erővel akár magát a roma közösséget is fel lehetne számolni és mint Mária Terézia idejében, szétosztani a gyerekeket az országban „fehér” családokhoz. Elég kegyetlen módszer volt, bár mostanában egy német agyalágyult hasonló projektet vázolt fel, amikor közölte, hogy szerinte kötelező jelleggel kell beszállásolni bevándorló családokat a németek otthonaiba (és az egyszeri magyar előtt felsejlenek a Rákosi-évek is).
Ahogy pedig egy szociológus ismerősöm felvetette: elég sok, lepukkant szegregált intézmény van Magyarországon, miért nem inkább azok rendbetételével foglalkozunk egy jól működő suli bezáratása helyett?
A statisztikák a szociológus ismerősöm szerint is azt mutatják, hogy „a HHH-s (halmozottan hátrányos helyzetű) diákok felzárkóztatása a leghatékonyabban az ilyen diákokkal speciálisan foglalkozó – ha úgy tetszik szegregált – intézményekben működik. Az integrált oktatásban vegyesek a tapasztalatok. Ahol kevés HHH-s diák van, viszont jól működik a differenciált oktatás, ott jó eredmények születnek. Ahol nincs differenciált oktatás, ott gyakorlatilag az integrált oktatás a HHH-s tanulók nagy része számára tökéletesen kudarcos. Ha pedig a HHH-s diákok száma meghalad egy mértéket, az jellemzően a színvonal radikális romlásával jár együtt. (ilyenkor jellemzően lezajlik egy spontán szegregációs folyamat). Még egy fontos szempont; az integrált oktatási rendszerben a célzott felzárkóztatási források jó eséllyel csak kis hatékonysággal jutnak el a megcélzott csoporthoz (hiszen a források lehívásában a képzettebb, jobban beágyazott családok könnyebben hozzáférnek.) A kifejezetten HHH-s diákok felzárkóztatására szolgáló intézményekben viszont értelemszerűen a célcsoporthoz jutnak ezek a források”.
A szegregációnak persze van köze a minőséghez, mert ugye ha egy iskola spontán módon szegregálódik, akkor az intézmény szép lassan leépül: elmennek a nem HHH-s diákok, elmennek a jó tanárok, és spontán minőségvesztés következik be. Kérdés, ilyenkor az-e a megoldás, hogy megszüntetjük az egész intézményt a fenébe, és elküldjük messzire a diákokat; vagy inkább megpróbáljuk felhozni az intézmény színvonalát, és akkor rögtön megoldódik a probléma.
*
Vegyük például a pécsi Gandhi romagimnáziumot. Az oktatási rendszerben a középfokú képzést elkezdő roma hallgatók átlagosan csak mintegy 24%-a fejezi be a középfokú képzést. Ehhez képest a Gandhiban átlagosan 40-50% körüli a felsőfokú képzésbe felvettek aránya. A Gandhi ráadásul tudatosan szegregál, nem pedig spontán különít el, és valószínűleg jó oka van rá: a roma értelmiség képzése, a roma kultúra megtartása, a roma identitás erősítése a cél. Ugyanilyen szerepe van az úgyszintén par excellence szegregáló roma szakkollégiumoknak. Most akkor tudatosan, a romák érdekében szabad szegregálni, a spontán szegregáció viszont tilos? A szegregációról ugyanis általában a tudatos, hatósági elkülönítés jut eszünkbe, ami persze általában nem egy népcsoport, etnikum érdekében történik, hanem annak ellenére. A Gandhi gimnázium és a roma szakkollégiumok (plusz nemzetiségi iskolák) viszont azt bizonyítják, hogy ha az adott népcsoportnak igénye van rá, akkor az ő érdekében történő szegregáció, ami ezen esetben a neki szóló iskolát jelenti, bizony üdvös is lehet.
Necces a szegregáció elleni fellépés, mert vagy kiderül, hogy nem a szegregáció a legfőbb hibás és maximum egy tényező a sorban, ami más körülményektől függően ronthat és javíthat is a helyzeten; vagy pedig meg kell erőszakolni a fogalmat és olyan speciális, kifacsart jelentést adni neki, ami csak a jogvédők kívánalmainak megfelelő esetekre passzol. Ilyenkor viszont tiltakozik a józan ész a leszűkítés ellen. S akkor maradunk annál, hogy a szegregáció elkülönítés, esetleg elkülönülés, ami gyakran rossz irányba mutató, de akár jóra is fordítható jelenség.
A megszüntetés mellett érvelők persze szintén statisztikákat fognak emlegetni, mondván, a felzárkóztatás rosszabb eredménnyel jár átlagosan, mint az integrálás. Csak hát a statisztikai általánosságok eltakarják a belőlük kilógó egyedi eseteket, köztük a kiugró teljesítményeket. Statisztikáktól függetlenül a Huszár-telepi suli jó iskola volt, üdvös tevékenységgel. Ennyi.
A jogellenes helyzet spontán folyamatok révén jött létre, az ilyen szegregációellenes logika mentén akár a lakosságcsere rossz emlékű ötlete is igazolható lenne. Viszont ez a logika nem segít iskolák százain, amelyek nem szegregálnak, ám ugyanúgy pocsék a színvonaluk és rosszak a diákjaik esélyei (így lehet ezzel számos falusi iskola). Az ilyen spontán szegregációk jogellenessé nyilvánítása semmit nem old meg egy szép alapelv hajkurászásán túl, amit minden egyéb szempontot mellékessé téve abszolutizálunk. Ezt hívta Carl Schmitt az értékek zsarnokságának (itt s itt): amikor a konkrét helyzet bonyolultságától elrugaszkodva mindenáron egy kiemelt szempontot akarunk érvényesíteni minden ügyben.
Balog Zoltánnak és a magyar kormánynak teljesen igaza van, ha az ilyen értelmetlen jogellenességeket akárhogy is, de felszámolja; és teret ad a rugalmasabb, sokszínűbb megoldásoknak, a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Hogy mindenki nyugodtan, a túlzásokba eső jogvédők zaklatásaitól mentesen szolgálhassa az esélyegyenlőséget.