A rendőrség közel száz embert – köztük négy egyiptomi újságírót – állított elő a Tahrir tér környéki összetűzések idején. Az egyiptomi sajtó szerint a rendvédelmi erők fellépését megelőzően a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom tagjai vegyültek a tüntetők közé, és a békés demonstráció erőszakossá vált.
Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt szombaton felmentették a 2011-es forradalom alatt történt emberölésekkel kapcsolatos vádak alól. A kairói rendőrakadémia épületében tartott tárgyaláson a Mubarak-éra utolsó belügyminiszterét, Habíb el-Adlit, valamint a belbiztonsági szolgálatok hat magas rangú tisztségviselőjét is ártatlannak nyilvánították.
Az ítélet kihirdetése után a tüntetők összeütközésbe kerültek a rendőrökkel, akik először könnygázzal és vízágyúkkal, majd sörétes lőfegyverekkel próbálták feloszlatni a legalább ezer-, egyes források szerint háromezer fős tömeget.