Azt is kifogásolják, hogy Obama válaszra sem méltatta a levelüket, amelyben azt javasolták , hogy hívja meg Magyarország miniszterelnökét tárgyalásra a Fehér Házba, ám fogadta Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét. Ugyanakkor az USA magyarországi ügyvivője a korrupció vádjával illette a magyar kormányt, miközben semmilyen információval nem szolgált az állítólagos bűncselekményekről – sorolta kifogásaikat a CÖF-alapító.
Csizmadia László a továbbiakban úgy vélekedett, hogy a norvég állam által működtetett civil alapot feltételezhetően pártpolitikai korrupcióra használják fel, és a támogatások nagy részét személyi kiadásokra, a tisztségviselők juttatásaira fordítják. Például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 119 millió forintot fizetett ki bérekre és járulékaikra tavaly, miközben az öt ügyvivő csak 22,8 millió forint juttatásban részesült. Ezért felszólítják a TASZ-t, hozza nyilvánosságra, hogy kik kaptak ebből a pénzből – mondta a CÖKA elnöke.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője bejelentette: a magyar törvények szerint nemcsak a korrupció büntetendő, hanem az is, ha valaki elmulasztja bejelenteni a tudomására jutott korrupciós cselekményt. Az amerikaiak ezt nem tették meg a kitiltási ügyben, ezért a CÖF feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen – mondta. Sürgette az Egyesült Államok kormányát, hogy nevezze ki új budapesti nagykövetét, mert megérdemel egy nagykövetet egy olyan nemzet, amely a legtöbb véráldozatot hozta a szovjetekkel szemben, az 1956-os forradalom során – fogalmazott. Ifj. Lomnici végül arra biztatott minden devizahitelest, hogy az árfolyamkockázat tekintetében indítson pert a bankok ellen, az igazságügyi tárcának pedig azt javasolják, hogy tegye költségmentessé ezeket a pereket a károsultak számára, és fordítsa meg a bizonyítási terhet. Utóbbi azt jelentené, a banknak kellene bizonyítania, hogy megfelelően tájékoztatta ügyfeleit az árfolyamkockázat veszélyéről – mondta.