Egyszerűen hihetetlen, mit lépett Trump, már az atombomba sem zavarná?

Zajlanak a tárgyalások, a végén akár az is kisülhet, hogy atombombát csinálhatnak Oroszország szövetségesei?

Sajnos Magyarország egy új hidegháborús konfliktus frontján fekszik, és minden egyes belpolitikai eseményt ebből a szempontból is értékelni kell.
Látom, a balliberális oldalon nagy vihart kavart, hogy a tüntetések hátterében megneveztem az amerikai titkosszolgálatokat. Talán elevenébe találtam a szervezőknek, mert már a csúsztatásoktól sem riadnak vissza, olyat adva a számba, amit soha nem mondtam. Eszerint én azt állítottam volna, hogy a tüntetéseket az amerikai titkosszolgálat szervezte. Nos, ebben a formában ilyet nem mondtam.
A tüntetés teljesen jogosan vitte az utcára az embereket. Szeretném jelezni, hogy az elsőn nagyon sok jobbikos fiatal, még országgyűlési képviselőink is jelen voltak. Azonban már akkor látható volt, hogy a jogos népharagot és a civil hivatkozást (amelyet, úgy tűnik, egyedül mi tartottunk tiszteletben) egyesek az internetadótól teljesen független célokra szeretnék felhasználni.
Egyrészt a bukott baloldali törmelékpártok igyekeztek azonnal rátelepedni a tömegre és a sorozatos választási traumáikra valami utcai gyógyírt találni. Másrészt az amerikai diplomácia – ami mögött természetesen ott van a titkosszolgálata – lépett akcióba, hogy a számára megbízhatatlanná vált kormányt kellemetlen helyzetbe hozza. Mindezen folyamatoknak már régen nem volt köze az internetadó elvetélt – és a Jobbik által mélységesen elítélt – ötletéhez.
Minden tiszteletem azoké, akik pártfüggetlen szándékkal tiltakoztak az internetadó ellen. Nagyon örülök annak, hogy a kormány végül meghátrált. Végül meghatónak tartom a tiszta tekintetű és szándékú civil kezdeményezéseket, de sajnos naivnak kell azokat neveznem, akik a fenti állításaimat kétségbe vonják. Sajnos Magyarország egy új hidegháborús konfliktus frontján fekszik, és minden egyes belpolitikai eseményt ebből a szempontból is értékelni kell. Örülök, ha valakinek ebben segíteni tudtam, a többieknek pedig – akik összeesküvés-elmélettel vádolnak most – tisztelettel azt ajánlom, figyeljék az elkövetkezendő hetek, hónapok eseményeit.