A javaslat az osztrák és a német példára hivatkozik, ahol szintén törvényben írták elő a vasárnapi zárva tartást. A KDNP azt akarja a javaslattal segíteni, hogy elő kívánják segíteni, hogy a vasárnap valóban az ország döntő többségének pihenőnap legyen. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is – idézi az indokolást a Magyar Nemzet.
A nyitva tartást általában, a hét többi napján is korlátozná a javaslat a reggel hattól este tíz óráig terjedő időszakra. Azt is leszögezik, hogy a kis családi üzletek nyitva tartását nem kívánják korlátozni, ha ezek nem jelentős alapterületűek, és vasárnap a tulajdonosok, illetve segítő családtagjaik dolgoznak az üzletben.
A non-stop üzletekről továbbra is a helyi önkormányzatok dönthetnének. A módosítás nem érinti a vendéglátóhelyeket, trafikokat, a repülőtereken és pályaudvarokon üzemelő boltokat, a kórházakban lévő kereskedelmi egységeket, a termelői piacok árusítóhelyeit, valamint a vásárokat.