Menczer felpofoztatni ment magát Magyarral
A magyar politika lassan 20 év után először egy kétszemélyes drámává változott.
Ja, betört néhány ablak. Veszett már több is Mohácsnál. Természetesen nem indulhatunk el a vandalizmus irányába, de ami talán a legfontosabb, hogy az új generáció végre felébredt és hírt adott magáról. És az nagyon biztató!
„A legörvendetesebb az volt - és ez a skandálások nyomán egyértelműen kiderült - nincs itt semmiféle hályog a szemeken. Mindenki pontosan lát mindent! A NAV-ig felnyúló korrupciót, a hazug Fidesz-maffia gátlástalan hatalmommániáját, a demokrácia leépítését, az elhibázott gazdaságpolitikát, a szegénységet és az orosz nyalást. Majd a szociológusok megmondják, miért ma forrt fel a kuktában a víz, engem inkább az érdekel, hogy végre valahára úgy tűnik, felforrt!
Volt egy kis vandálkodás? Valljuk be, igen. Dehát nem volt istenien szellemes és a maga nemében még humoros is, hogy billentyűzetekkel, egerekkel és régi vinyókkal dobálták meg a kormánypárt székházát? Nem volt felemelő látni azt a sok világító telefont, ami mégis csak azt üzeni, hogy ez már a 21. század? Azért, mert a miniszterelnök egy technikai analfabéta, még nem kell visszaküldeni az országot a szellemi kőkorszakba...
Számomra egyébként az egyik legcsodálatosabb élmény az volt, amikor egy nádszálvékony leányzó egy kábé vele egy súlycsoportban lévő monitort hajított át nagy lendülettel a kerítésen! Nem gyűlölet volt az arcán, nem is félelem. Hanem mérhetetlen felszabadultság és öröm, hogy végre megmutathatja: »Én is itt vagyok!«
Ja, betört néhány ablak. Veszett már több is Mohácsnál. Természetesen nem indulhatunk el a vandalizmus irányába, de ami talán a legfontosabb, hogy az új generáció végre felébredt és hírt adott magáról. És az nagyon biztató! Tegnap kezdődött. Holnap folytassuk!”