Az Együtt-PM nyílt vizsgálatot követel annak ügyében, hogy mely magyar állampolgárokat „tiltották ki” az Egyesült Államokból, és milyen korrupciós ügyek kapcsolódnak hozzájuk – közölte a szövetség pénteken az MTI-vel. Közleményükben felszólítják a magyar kormányt, hozza nyilvánosságra, mely magánszemélyekről, mely adóhivatali vezetőkről, mely cégvezetőkről, illetve milyen vállalatokról van szó. Egyúttal arra kérik a Külügyminisztériumot, adjon ki nyilvános állásfoglalást arról, hogy mi hangzott el az amerikai ügyvivő meghallgatásán.
Kérdésként fogalmazzák meg, hogyan lehetséges, hogy magyarországi korrupciós ügyben nem a magyar hatóságoktól értesül a magyarországi nyilvánosság. Egyúttal arra is rákérdeznek, valóban igaz-e, hogy az egyik kitiltott személy Habony Árpád, „aki Orbán Viktor bizalmasaként, és a Fidesz első számú kommunikációs tanácsadójaként ismert”.
A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kéri, ahol a több magyar állampolgárt érintő amerikai beutazási tilalommal összefüggésben várnak válaszokat. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján közölte: tájékoztatást várnak a miniszterelnöktől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, a belügyminisztertől, a külügyminisztertől és a nemzetgazdasági minisztertől arra vonatkozóan, hogy igazak-e a sajtóhírek, s ha igen, mi az ügy előzménye, folytatnak-e vizsgálatot, milyen lépéseket tettek, illetve terveznek.
Sajtóinformációkra hivatkozva azt mondta: az Egyesült Államokba való beutazást magas rangú állami tisztségviselőknek és a kormányfő közvetlen környezetében dolgozóknak tiltották meg. Ez nem egy párt ügye, hanem a haza presztízse – fogalmazott a DK-s politikus. Kitért arra is: a budapesti ideiglenes amerikai ügyvivő határozott utalást tett arra, hogy nem adóhatósági vizsgálatokkal függ össze a lépés. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint ha igazak a korrupcióról szóló hírek, akkor mindkét szövetséges állam érdekei sérültek, s a magyar kormány érdekelt abban, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés.
Az LMP is teljes nyilvánosságot követel