„Nehéz ezt szépen megfogalmazni, de tagadni még rosszabb: a kárpátaljai magyarok évtizedekig másodrendűek voltak a határon túliak sorában. Lehet lélekszámra, lobbierőre vagy valami véletlenre hivatkozni, de tény, a többi elszakított terület magyarsága jobbat és többet kapott az anyaországtól. Úgy, hogy Kárpátalja gazdasági helyzete mindig is rosszabb volt a többi magyarlakta területnél. De nemcsak pénzből, politikai elismerésből is kevesebb jutott arrafelé. A magyarországi politikusok – tisztesség a nem túl sok kivételnek - nem szerettek Munkács vagy Beregszász felé járni. Így volt ez a korábbi rendszerben is, ahol egyedül Grósz Károly ment el a Szovjetunió »tartományába«, de igazából kevesellték a kárpátaljai lehetőségeket 1990 után is. Erdély, Felvidék, Vajdaság, pláne Szlovénia és Horvátország az »dőzs« volt sokaknak.
Kérem, engedjenek meg egy személyes emléket: amikor Schmitt Pál magyar államfő pár éve Kárpátaljára látogatott, azt a budapesti média nem csekély része egyszerű propaganda turnénak nevezte. Pedig, aki ott volt az elnök mellett, láthatta, mit jelent egy ilyen gesztus a helybelieknek. Templomban, iskolában, egyszerű utcán. Pátoszosnak tűnhet újmagyar-sorozaton nevelkedve, de akkor tényleg idős emberek könnyeztek, hogy a magyar elnök ott van. Schmitt látogatása Magyarország szolidaritását, az együvé tartozást szimbolizálta. Úgy érezték, hogy az anyaország végre újra törődik velük.
Orbán Viktor tegnap Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján elmondta: Ukrajna tekintetében a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb Budapest számára. »Mi, magyarok ugyanis hisszük, hogy a nemzet különböző országokba szakított és vándorolt tagjai egyetlen test részeit képezik. Ha az egyik tag szenved, akkor vele együtt érez valamennyi, és azon dolgozik, hogy számára minél előbb gyógyulást szerezzen« – fogalmazott. »Én úgy látom, hogy a kárpátaljai magyarság mai élete egy néma népszavazás a béke mellett, ezért minden olyan intézkedést és kezdeményezést üdvözlünk, amely a kárpátaljai magyarság érdekeit szolgálja, és minden olyan szankciót ellenzünk, ami az önök életét még nehezebbé tenné« – jelentette ki.
A délkelet-ukrajnai valós és propagandaháború fényében, amikor a tengerentúlról mindenki Kijev támogatására biztat, ez nem kis lépés.”