Egy tankönyv védelmében: tényleg eltérhetnek a fiúk és lányok képességei

A fél Facebook azon háborgott a minap − miután egy feminista csoport kiposztolta a hatodikos tankönyv egyik oldalát −, hogy „az új állami biológia tankönyv szerint „a fiúk és a lányok bizonyos szellemi képességekben különbözőek”. Gondolom, szerintük a fideszes tankönyvszerzők bizonyára vissza akarják küldeni a nőket a konyhába, és persze tudománytalanok. Pedig két amerikai tudós, Anne Moir és Louann Brizendine (a képen) neuropszichológusok inkább a hatodikos tankönyv pártján volnának. Igen, ők mindketten nők, és nem a konyha a fő tartózkodási helyük. Hanem az egyetemi katedra és a klinika.

„A fiúk és lányok között már kisgyermekkorban megfigyelhetünk különbségeket. A különbségek főleg viselkedésben nyilvánulnak meg. A viselkedés különbözőségét a környezet (család, iskola, öltözködés) is megerősíti. A kisgyermek, a kisiskolás szívesen utánozza a felnőtteket, a lányok jól érzik magukat anyaszerepben, a fiúk pedig apaszerepben, a férj szerepében. A szerepjátékok felkészítik őket a felnőtt életre. (…) A serdülőkorban a férfit és nőt megkülönböztető, nemekre jellemző, másodlagos nemi tulajdonságok: például nőknél a mellek növekedése, a férfiaknál az erősebb izomzat kialakulása.

A fiúk és lányok bizonyos testi adottságokban, szellemi képességekben különbözőek. A kutatások szerint például a fiúk erősebbek, bizonyos sportágakban sokkal jobbak a lányoknál, mert izomzatuk erősebb. A lányok viszont a kifinomultabb, nagy kézügyességek kívánó tevékenységekben jeleskednek jobban. A lányok állítólag könnyebben tanulnak meg olvasni, mint a fiúk többsége, de matematikában inkább a fiúk ügyesebbek. A lányok másképpen nyilvánítják ki érzelmeiket, mint a fiúk. A nemek közti különbségeknek biológiai, történelmi különbségei vannak.”

Nos, első olvasásra semmi kifogásolnivaló nincs a fenti megállapításokkal. A túlérzékeny baloldal azonban rácuppant az idézetre, mint a nőket a konyhába visszaküldeni akaró, heteronormatív, hímsoviniszta kormány kudarcos tankönyvpolitikájának újabb, emblematikus példájára.

A 444 témaérzékeny munkatársa például azzal érvel, hogy a kiadványban „Vannak példák is, hogy a gyerekek nehogy úgy érezzék, hogy a könyvben mindenféle alap nélkül írnak le ostobaságokat.” Az érvrendszer ökle a matek problematikájának kipécézése: „A fiúk és a lányok matematikai képességei közötti különbséggel több kutatás is foglalkozott. Meg fognak lepődni, de egyáltalán nem az jött ki, hogy a fiúk ügyesebbek matematikában. Van olyan teszt, amin jobban teljesítenek, de ennek kb. egymillió oka lehet a biológián kívül.”

És akkor ebből levonják a következtetés: „Az egyik például az, hogy a világon sok helyen a lányok már egész kiskoruktól azt hallgatják, hogy ők matekból gyengébbek. És hát az egész könyvvel pont ez a probléma. Az egyetemekre több lány (pl) kerül be, mint fiú, a gazdaságban, vagy a közéletben mégis a férfi vezetők vannak többségben. Részben pont azért, mert a lányok önbizalmát nem hogy erősíti, hanem durván gyengíti az oktatási rendszer. Aki kiskorától azt hallja, hogy neki különböző szellemi képességei vannak, és hogy hát például matekban is a fiúk ügyesebbek, abból kevésbé valószínű, hogy felsővezető lesz egy banknál. Vagy bárhol.”

Nos, ebből is látszik, hogy matek ide, matek oda, a fő probléma nem a matek, hanem az egész állításhalmaz, miszerint a férfiak és nők viselkedésében és szellemi képességeiben vannak különbségek. Erről egyébként, mint az „inkább” és „többsége” kifejezések mutatják, a kötet szerzői is erősen érvényesülő tendenciaként beszélnek, nem pedig bebetonozott tényként. Nos, az oktatási rendszerrel kapcsolatos 444-es megjegyzés legalábbis féligazság.

Az egész ügy azzal indult, hogy Dr. D. Weschel amerikai tudós intelligencia-teszteket kezdett kitöltetni nőkkel és férfiakkal. Kétségbeesve tapasztalta, hogy bizonyos feladatokat rendre a nők, másokat pedig rendre a férfiak oldanak meg jobban. Majd jött az ötlet, hogy a gyermek pszichoszexuális értelemben semlegesnek születik, és amiért más lesz a két nem, azért a társadalmat kell okolni (ennek egyik fő ideológusa volt John Money).

Ismerik Anna Moirt? Persze, hogy nem. Itthon egy kötete jelent meg, David Jessel újságíróval közösen, a címe Agyszex (1992), a Mandiner is összefoglalta, időnként mantraszerűen idézzük mantraszerűen előadott balos marhaságokra válaszul. Anne Moir genetikából doktorált az Oxfordi Egyetemen, nemzetközileg elismert neuropszichológus. Az Agyszexben azt állítja az iskoláról, hogy az iskola első évei szinte szervezett összeesküvést jelentenek a fiúk hajlamai és képességei ellen. Aztán egyes előnyöket a fiúk behoznak, másokat nem, és egy időben a lányoknak lesz kedvezőtlen az oktatási stílus.

Mint azt többször idéztük, a szerző rámutat: a férfi és a női szerepek már az anyaméhben eldőlnek. A gének gondoskodnak róla, hogy férfiak vagy nők legyünk szexuálisan, a fogantatás után hat-hét héttel pedig az agy is követi ezt (rendellenes esetben nem követi). A gének és a hormonok elvégzik az agy férfi- vagy női huzalozását. A csecsemő agya már a méhben nemileg elkötelezett. A lányok már néhány órás korukban érzékenyebbek az érintésre,és születésüktől fogva szívesebben teremtenek kapcsolatot az emberekkel. A fiúk tevékenyebbek és többet vannak ébren. A lányok többsége négy hónapos korában felismeri a fényképen látott arcot, a fiúk nem. Már újszülöttként jobb a fiúk térérzékelése, a lányoknak pedig a beszédkészsége.

Ilyenkor jön az az ellenvetés, hogy ettől még át lehetne nevelni a gyermeket, csak az anya direkt a nemi sztereotípiák szerint cselekszik. Csakhogy ez nem így van, nem az anya manipulálja a gyereket, hanem az anya válaszol a csecsemő igényeire. „A legtöbb gyermek szellemileg alkalmazkodik a nemi sztereotípiákhoz, de nem azokhoz, amelyet a liberális társadalom szab meg. Saját belső világára, sugallataira hallgat.” Pár éves korban tovább erősödnek ezek a készségek: a lányok szeretnek beszélni, szeretnek hallgatni másokat, világosabban fejezik ki magukat és személyekhez vonzódnak. A fiúk pedig a „dolgokhoz” vonzódnak, felfedezik a világot. A lányok kapcsolatteremtési érzéküket csiszolják, a fiúk térérzékelésüket. Az iskolában a lányok hamarabb tanulnak meg olvasni, mert az a hallási készségekhez kapcsolódik, és ők jobban a hallásban. A fiúknak viszont a vizuális készségeik jobbak (olvasni viszont nem így tanul az ember, minden hiedelem ellenére).

Egyes izraeli kibucokban egy időben megpróbálták teljesen egyenlően nevelni a lányokat és fiúkat, egyfajta unisex módon, így a lányokat is megpróbálták fiús tevékenységekre fogni, születésüktől fogva így nevelve őket. A gyereket a kommuna neveli, közösen végzik a háztartási teendőket, felcserélhető szerepeket kapnak. Azt remélték, pár nemzedék múlva eltűnnek a különbségek. Azonban az így neveltek három-négy nemzedék után is ragaszkodnak nemi szerepeikhez: a nők szülni akarnak, anyák lennének, nem érdeklik őket a kibuc gazdasági ügyei, és a nők 90 százaléka visszatér a „női munkákhoz”.

Ott vannak aztán Louann Brizendine bestsellerei: A női agy (2006) és folytatása, A férfi agy (2010) című könyv, ami nem riad vissza a biokémiai alapú különbségek bemutatásától sem. Louann a Berkeley-n tanult neuropszichológiát, majd tanulmányait a Yale School of Medicine-en és a Harvard Medical School-ban folytatta. A Harvardon tanított is, jelenleg a San Francisco University tanára. Neuropszichológusként egyszerre folytat klinikai praxist és kutatásokat. Louann központi tézise, hogy a női agy egyrészt más „architektúrával” rendelkezik, mint a férfiaké, másrészt eltérő hormonok hatnak rá. Természetesen a kötet „ellentmondásos” kritikákat kapott, az akadémiai feministák például nem örültek neki.

Visszatérve a 444 cikkére: a portál kifogásolt egy nem állami, hatodikos természetismeret tankönyvet is, ami csupán annyit ír, hogy „a férfiak határozottabbak, erőszakosabbak”. Anne Moir kutatásai viszont megerősítik: „az agresszivitás férfivonás, és imigyen nem magyarázható a társadalom kondicionáló hatásával” .

Úgy látszik, hogy az egyformaság szószólói számára nem képzelhető el a nők és férfiak képességei között valamiféle eltérés; még akkor sem, ha a tudomány is igazolja azt az alapvető, józan paraszti ésszel kétségbe nem vonható, egyetemes emberi tapasztalatot, hogy igen, férfiak és nők viselkedése és szellemi képességei különböznek.

Végül tekintsünk meg egy részletet Mark Gungor kiváló előadásából a férfiak és nők agyának különbözőségeiről: