A két banknak elsősorban azért kellene angliai központtal bejegyzett jogi személyként is megjelennie Skócia függetlenné válása esetén, hogy ne veszítse el a Bank of England – a brit jegybank – likviditási garanciáit.
Londoni pénzügyi elemzők már korábban felhívták a figyelmet arra a kockázatra, hogy a betétesek, sőt maguk a bankok is „elmenekülhetnek” Skóciából, ha a függetlenségi népszavazáson az elszakadásra voksolók győznének. A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege legutóbbi tanulmányában azt valószínűsítette, hogy ha Skócia a függetlenségre szavaz, akkor a bankbetétesek „nagyon gyorsan” hozzákezdhetnek pénzük kivonásához és áttelepítéséhez Angliába, különös tekintettel arra is, hogy a skót bankrendszer Skócia elszakadása esetén már nem tudhatná maga mögött végső hitelforrásként a Bank of Englandet.
A UBS elemzői megjósolták előrejelzésükben, hogy elsősorban a két legnagyobb skóciai székhelyű pénzügyi szolgáltató, az RBS és a Lloyds-csoport dönthet úgy, hogy áttelepül Angliába, annál is inkább, mivel e két bankot a pénzügyi válság idején a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciókkal mentette meg az összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.