Rohadt fasiszták

„Nemcsak az a baj, hogy a magyar államnak (és a nemzet vezetőjének) mindenféle (hatályos, kihirdetett) nemzetközi szerződésekkel és egyezségokmányokkal össze nem egyeztethető zsarnoki önkényeskedéseit rossz szemmel nézi a nyugati sajtó (illetve »a globális háttérhatalom«, »a befolyásos liberális körök«, értsd: a zs…), hanem az, hogy a magyar állam hovatovább csakugyan elveszíti az EU-tagság (és más hasonló betagozódások) jogalapját. Hogy az ebből önként adódó következtetéseket mikor vonja le nyilvánosan az Európai Unió, az politikai kérdés – és a jogalap akkor is elvész, ha soha nem vonja le őket. Bár mindenki tudja, mégse fölösleges emlékeztetni rá, hogy a nálunk becikkelyezett és kihirdetett nemzetközi jogi dokumentumok a hatályos magyar jog részei, és nem holmi külföldi mesterkedések. Érvényesítésük a magyar állam föladata, s ha a magyar állam erre nem hajlandó, akkor ex-lex állapot áll elő. (...)

A civil társadalom olyan elemei, mint az ellenzéki pártok, a szakszervezetek már elvesztették a jelentőségüket. A sajtószabadságot erőteljesen korlátozzák. Rengeteg – gyakran bizonyíthatatlan, mert bürokratikus ürügyekre hivatkozik – a politikai indítékú elbocsátás. A független állami szervek (bíróságok, számvevőszék, települési »önkormányzatok«) hatásköre, befolyása folyamatosan épül le. A fölső- és közoktatást tönkreteszik. Terjed a konformizmus és a szervilizmus. Az uralkodó klikk bandaharcai jelentik a politikát. Antimodernista és nacionalista világnézetet erőltetnek az iskolákra és az állami médiákra.

És most a teljesen defenzív jogvédő, embermentő, karitatív szervezetek kerültek sorra. A közvélemény apátiája, tétlensége és tehetetlensége nem oka, hanem következménye a rendszernek.

A magyar szabadság elveszett.

S hogy miért adtam ezt a címet az írásomnak? Magam sem tudom.”