A keleti nyitás dilemmáiról

A keleti nyitásról, már megint és még mindig. De most egy másik szemszögből. Nem egyszer írtam már arról, miért téves és zsákutcás ideologikusan megközelíteni ezt az ún. keleti felemelkedést; és miért ne tegyük példává, miért nincs értelme modellként látni tőlünk szinte mindenben teljesen eltérő jellemzőkkel bíró keleti nagyhatalmakat. Különösen, ha kelet-vízióinkkal tovább idegenítjük el a legfontosabb nyugati partnereink közvéleményét, döntéshozóit − mert ennek még eljöhet a böjtje.

De bármikor írtam vagy beszéltem erről a témáról, azt is mindig hozzátettem: semmi ne akadályozzon meg minket abban, hogy Kelettel üzleteljünk, hogy keressük a lehetőségeket az exportra, Oroszországtól Kínán át Közép-Ázsiáig és a Közel-Keletig. Mindenki ezt csinálja, a demokrácia legkényesebb nyugati őrkutyái is. Nekünk is ki kell használni minden alkalmat, próbálkozni kell, hogy végre beinduljon a tartós növekedésünk.

Hogyan is lehet pragmatikus alapokon felépíteni a keleti nyitást, hogyan lehetne a külgazdasági diplomácia eszközrendszerével építeni a nemzetközi gazdasági kapcsolatainkat? Ezt foglalta össze a minap tömör beszédben Szijjártó Péter külügyi államtitkár a budapesti külképviselet-vezetői értekezleten. Mivel mégis csak a következő éveinket meghatározó gazdaságpolitikai stratégiáról van szó, érdemes összefoglalni és körbejárni az elmondottakat.

Hogyan találkozhat egy teljesen racionális stratégia a magyar és nemzetközi (keleti) valósággal?

*

„Nagy dimenziójú eszmefuttatást tőlem már ne várjanak” − kezdte az államtitkár, majd maradt is a realitások talaján. Szijjártó szerint gyors és alapvető változások zajlanak a világban. Az új rendszernek vannak győztesei és vesztesei, és Magyarországnak a győztesek kategóriájába kell tartoznia. Gyökeresen meg kell újítani a magyar külpolitikát, az új feladat: a magyar gazdasági érdekek érvényesítése. A külpolitika fókusza a klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek fokozott képviselete felé mozdul. Nagyon sokan már nagyon régóta csinálják ezt, meg kell nézni a svéd, a francia, a szlovák diplomáciát. A magyar gazdaságban az egyszerűbb termelő tevékenység mellett a magas hozzáadott értékű iparágakat kell egyre inkább támogatni, s ebben a diplomáciánknak is fontos szerepe lesz.

A kormány stratégiája szerint három területen élre kell állni: 1. az EU-n belül Magyarországon legyen a legmagasabb az ipar hozzájárulása a nemzetgazdaság teljesítményéhez; 2. Magyarországon legyen a legmagasabb az export GDP-hez mért aránya; 3. Magyarországon legyen Közép-Európában az egy főre jutó külföldi működő tőke aránya. Ahogy az államtitkár elmondta: már most sem állunk rosszul ebben a versenyben. A három ebből következő feladat: 1. új külpiaci lehetőségeket szerezni, exportot növelni; 2. új munkahelyteremtő beruházásokat kell vonzani, meggyőzni a nemzetközi vállalatokat a magyarországi befektetésekről; 3. elő kell segíteni a magyar vállalatok külpiaci sikereit, a külföldi tendereken való sikeres magyar részvételt.

Magyarország gazdasági nyitott gazdaság, exportteljesítménye döntően meghatározó − ismerte el Szijjártó, aki szerint a külgazdaság szerkezetét egészséges, két lábon álló szerkezetté alakítani, egyrészt a kivitel iránya, másrészt az exportálók köre szempontjából. El kell kerülni a kiszolgáltatottságot egy vállalati szektor vagy egy exportirány felé. Diverzifikálni kell − szögezte le az államtitkár, majd hozzátette: Növelni kell szerepünket a keleti, gyorsan növekvő piacokon. „Ez nem jelenti, hogy az EU-ba vagy USA-ba irányuln exportra kevesebbet kell figyelni. Csak kelet felé jobban kell teljesíteni. Ez nem könnyű feladat, mert nő a nyugati forgalmunk is” − részletezte tovább.

A helyzet az, hogy a magyarországi munkavállalók 75 százalékát kis- és középvállalkozások foglalkoztatják, de az ő exportból való részesedésük mintegy 15 százalék. A kormány célja az, hogy a jelenlegi 2000-2500-ról 12 ezerre növekedjen az exportképes kkv-k száma, és csökkenjen a kiszolgáltatottság a nagy nemzetközi vállalatok termelésszervezési politikája felé. Erre hozta fel példaként Szijjártó, hogy az látszik, idén összességében csökkenni fog az arab világ felé irányuló export, de ez főleg azért történik meg, mert a Nokia leépítette magyarországi termelését, ami ilyen mértékben kihatott a közel-keleti exportunkra is. Az ilyen hatások csökkentése miatt kell a kkv-k exportképességét erősíteni. „A főszerepet persze így is a nagy nemzetközi vállalatok fogják játszani” − szögezte le az államtitkár, aki szerint az új külpolitika sikere könnyen mérhető lesz: ha többet exportáltunk, ha több befektetés jött, ha több magyar vállalat nyert külföldi tendereken, akkor sikeresen teljesítettünk.

*

Járjuk most körbe a fentieket. Szinte nincs olyan cél, amivel ne lehetne egyetérteni. Nyitott gazdaság vagyunk, exportteljesítményünk meghatározó, ezen belül továbbra is a nagyvállalatok teljesítménye és döntései lesznek a legfontosabbak. De saját biztonságunk, kiszámíthatóságunk, a tartós gazdasági növekedésünk érdekében törekedni kell a diverzifikálásra többféle szektor és többféle exportirány felé, valamint erősíteni kell a kkv-kat. A három elérendő cél, hogy miben legyen Magyarország első a régióban, nos, ezek szimpatikus és jól hangzó célok, bár önmagában az, hogy hol a legnagyobb az ipar aránya a nemzetgazdaságban, még nem árul el sok mindent egy ország sikerességéről. De természetesen a több export, a több befektetés, a több nemzetközi sikereket elérő magyar vállalat külgazdasági eredményességet jelent.

Már csak arra van szükség, hogy a pontos, szabatos célokat meg is valósítsák, hogy a logikus stratégia ne omoljon össze a magyar és nemzetközi valóságban.

Itt jönnek a kérdések.

Van-e olyan tényleges teljesítmény a magyar kkv-szektorban, és a szektorban van-e elegendő szándék és tudás ahhoz, hogy kilépjenek a nemzetközi porondra?

A teljesítményről: jól néz ki papíron és beszédben, hogy a jelenlegi 2000-2500-ról 12 ezerre növekedjen az exportképes kkv-k száma. De hol van most a tízezer magyar vállalkozás, amely alig várja, hogy kitörjön a nemzetközi piacra? Csak nehogy úgy járjunk, mint a kommunizmus összeomlása utáni magyar irodalmi élettel, amikor kiderült, hogy nincsenek fiókban tartott remekművek, amik alig várták a megjelentetést a kivívott szabadságban. Tehát: kikre, milyen szektorokra, milyen termékekre alapozzuk a keleti nyitás stratégiáját? Hol vannak, és van-e akkora teljesítményük azoknak a vállalkozásoknak, hogy tényleg ilyen léptékű áttörést vizionáljunk?

A szándékról: nyilván van sok olyan magyar kkv, amely el tudná magát képzelni a nemzetközi porondon, és a ténylegesen versenyképes magyar vállalatok minden támogatást megérdemelnek − bár egyértelmű, hogy akik teljesen versenyképesek, azok köszönik, külön magyar állami támogatás nélkül is megállják a helyüket. De sokan lehetnek olyanok is itthon, akiknek pontosan megfelel a magyar gazdaság, a magyar valóság; akik nagyjából ismerik és átlátják a hazai pályát, és igazából nincs is szándékuk arra, hogy hatalmas kockázatok árán kilépjenek a nemzetközi versenybe. Szóval, mekkora is a szándék a nyitásra?

És a tudásról: sokakban buzog úgy a szándék, hogy valós tudás nem áll mögötte. Lehet unortodox külgazdasági víziókra építeni, de mi van, ha a magyar gazdasági élet, a kkv-szektor egy jelentős szeletében a nemzetközileg versenyképes ortodox tudás is hiányzik? Természetesen tisztelet a magyar valósággal nap mint nap tisztességesen, felkészülten és nagy tudással megküzdő vállalkozásoknak, vállalkozóknak. De mennyire lesznek exportképesek és nemzetközi szinten életképesek azok, akik a rendszerváltás homályos körülményei közepette, majd az elmúlt 25 év urambátyám mutyikultúrájában, jogi, gazdasági és adózási trükkök százaival építették fel saját, magyar viszonyok között úgy-ahogy működőképes vállalkozásaikat? Lehet-e másik kontinensen okosnak lenni a megoldjuk okosba'-kultúrával?

*

Eddig csak magukról a kkv-król beszéltünk. De mi van a másik oldalon? Ha megérkezik az egyszeri magyar vállalkozó Azerbajdzsánba, Kazahsztánba, Kínába vagy mondjuk Libanonba, mihez tud majd kezdeni? A magyar viszonyokhoz szokott vállalkozó, akinek mondjuk a Nyugat meglehetősen átlátható, joguralmon alapuló gazdasági viszonyairól is van még mit tanulnia, vajon képes lesz jól üzletelni, mondjuk az igencsak más kultúrát képviselő arabokkal vagy a kínaiakkal? És kik fogadják odakint, kikkel ül le üzletelni a magyar vállalkozó, kik kötik össze őt a lehetséges kinti üzletfelekkel? És kik házalnak itthon, a Külügy vagy más állami szervek, illetve a magánszektorban azzal, hogy ők tudják a tutit az adott keleti ország gazdaságáról, lokális nyilvános és háttérhatalmairól?

Ez a terület a felkészült üzletemberek, üzletkötők, nyilvános lobbisták mellett hagyományosan a titkosszolgálatok és más hálózatok, vagy önmagukat képviselő homályos macherek igazi melegágya. Ki tudja-e küszöbölni a magyar állam és a magyar vállalati szektor − minden szinten − az idegen titkosszolgálatok és nemzetközi kalandorok káros befolyását? Lehet a keleti nyitást száz százalékig tisztán, átlátható körülmények között levezényelni? Vagy épp ellenkezőleg: az egész történetben felbukkannak a különböző hazai és külföldi posztkommunista hálózatok új lehetőséget kapott veteránjai?

És ha neadj'isten az utóbbi következik be, ha mindezeket nem lehet majd tisztán, tiszta lelkiismerettel lejátszani, tulajdonképpen miről is fog szólni ez a keleti nyitás? És ha mindent meg is teszünk itthonról, hogy kilépjenek a Kelet igencsak ingoványos és tőlünk idegen üzleti világába a magyar kkv-k, mennyire lehetünk biztosak a sikerben? Nem kerülünk esetleg külgazdasági és diplomáciai aránytévesztésbe? Nem leszünk továbbra is olyan nagyot álmodó, unortodox Münchhausen bárók, akik ugyan egyik kezükkel mindent megtesznek, hogy kihúzzák magukat a pácból, de másik kezükkel vissza is nyomják magukat? Ha egy pár közép-ázsiai és közel-keleti biznisz reményét ápolgatva rendre fölösleges ideológiai és káros gazdasági-politikai konfliktusokat nyitunk a nyugati szövetségeinkkel (akik egyébként továbbra is nyilvánvalóan a legfontosabb gazdasági partnereink maradnak), vajon mit nyerünk a végén a réven és mit veszítünk a vámon?