Mocsai Lajos megerősítette, hogy pályázik a szeptembertől önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára. Ezt a Lex Mocsaiként elhíresült törvénymódosítás teszi lehetővé, mely alapján olimpiai éremmel és meghatározott díjakkal a sporttudományi felsőoktatásban kiváltható a PhD, és a TE rektorának nem szükséges egyetemi tanári kinevezés sem.
A kézilabda-kapitány azt mondta: 1978 óta tanít a TF-en, docensi pozícióban. Szerinte nem a PhD tesz valakit alkalmassá a vezetői feladatok ellátására. Hangsúlyozta, hogy több egyetemi tisztséget is viselt már: volt dékánhelyettes és a szenátus tagja. Mocsai határozott nemmel felelt a Népszabadság azon kérdésére, hogy a Lex Mocsai előkészítése kapcsán közte és a miniszterelnök, vagy az illetékes miniszter közt szóba került-e a rektori pályázata.