Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy 72 kötegnyi élelmiszert és vizet dobtak le ejtőernyőn az iszlamisták elől menekülő irakiaknak.
Joe Biden amerikai alelnök csütörtökön telefonos megbeszélést folytatott Maszúd Barzani iraki kurd elnökkel Erbil védelméről, valamint a jezidi menekültek helyzetéről. A Fehér Ház közleménye szerint Biden tolmácsolta Obama felajánlását a fenyegetett vallási kisebbség humanitárius segélyezésével kapcsolatban, és megerősítette az elnök az iránti elkötelezettségét, hogy minden szükséges lépést megtegyen az Erbilben található amerikaiak védelmében, beleértve a légicsapásokat is.
Egy, a neve elhallgatását kérő amerikai illetékes közölte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt az iraki kurdoknak.
John Kerry amerikai külügyminiszter is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok cselekvően és vezető szerepben lép fel az IÁ jelentette fenyegetéssel szemben és hogy „a világ nem nézheti tétlenül ártatlanok halálát”. Kerry szerint Washington egyeztetni fog regionális szövetségeseivel és a nemzetközi közösséggel, hogy segítsen Iraknak szembeszállni az IÁ brutális ideológiájával, amely „súlyos fenyegetést jelnet Irakra, a térségre és az Egyesült Államokra nézve”.
Sürgette, hogy az IÁ tartós megfékezése érdekében „Irak valódi vezetői” fogjanak össze és olyan gyorsan, ahogyan azt alkotmány által lehetővé teszi, alakítsanak meg egy befogadó kormányt és válasszanak miniszterelnököt.