Miért akadt el a paksi népszavazás ügye?

Visszautasította az Alkotmánybíróság az Együtt-PM alkotmányjogi panaszát, így már biztos, hogy nem lesz népszavazás a paksi bővítésről. Az Alkotmánybíróság érdemben nem is vizsgálta a panaszt, mert úgy találta, hogy a Kúria már minden kérdésben döntött, és további alkotmányjogi értelmezésre nem szorul az ügy.

Valószínűleg egyébként érdemi vizsgálat után is arra jutott volna a testület, hogy nincs helye népszavazásnak Paks II. miatt, csak akkor legalább kiszúrta volna a szemét, hogy a bővítés amúgy alkotmányellenes lehet. Ezt viszont egyelőre senki nem tette még az AB orra elé – és egyre valószínűbb, hogy nem is fogja.

Az Országgyűlés februárban törvényben kihirdette a Magyarország és Oroszország közötti „nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről” szóló egyezményt. Ez az egyezmény még nem tartalmazott konkrétumokat sem a hitelről, sem a bővítésről, csak annyit szögezett le, hogy „a Felek együttműködnek a Magyarország területén lévő Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásában és fejlesztésében, beleértve két új 5-6. blokk tervezését, megépítését, üzembe helyezését és üzemen kívül helyezését”.

Ezt követően akarta az Együtt-PM népszavazásra bocsátani a következő kérdést: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?” A kérdéssel kapcsolatban rögtön le kell szögezni, hogy az nem kifejezetten az atomerőmű bővítése ellen szól, hanem az ellen, hogy ez hitelből valósuljon meg. Persze Magyarországon nehéz lenne elképzelni egy ekkora beruházást másképp, mint hitelből.

Végül azonban még az aláírásgyűjtést sem tudták elkezdeni, mert a Nemzeti Választási Bizottság megtagadta a kérdés hitelesítését, mivel nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség teljesítéséről az alkotmány alapján nem lehet népszavazást tartani. A kezdeményezők a határozatot megtámadták a Kúrián, amely azonban helyben hagyta az NVB határozatát, így került az ügy az Alkotmánybíróság elé alkotmányjogi panasz keretében.

Alkotmányjogi panaszt akkor lehet benyújtani, ha egy jogerős határozat valakinek az alkotmányban biztosított alapjogát sérti. A kezdeményezők arra hivatkoztak, hogy az alkotmány garantálja a népszavazáson való részvétel jogát, és ezt sérti a Kúria végzése. Szerintük az NVB és a Kúria túl kiterjesztően értelmezte a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség, mint tiltott népszavazási tárgy fogalmát, mivel az egyezmény csak általában az együttműködésről szólt és nem fogalmazott meg konkrét kötelezettséget. Az Együtt-PM szerint nem sérti az egyezményben foglaltakat, ha a magyar állam végül nem orosz hitelből finanszírozná a bővítést. Persze itt észre kell venni a csúsztatást, hiszen a népszavazásra szánt kérdés eleve nem arról szólt, hogy orosz hitelből akarunk-e atomerőművet, hanem, hogy egyáltalán hitelből akarunk-e?

*

Az Alkotmánybíróság azért utasította vissza érdemi vizsgálat nélkül a panaszt, mert nem felel meg a tartalmi feltételeknek. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján ugyanis a testület az alkotmányjogi panaszt „a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség”, vagy „alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés” esetén fogadja be. A panasz viszont nem vet fel ilyen alaptörvény-ellenességet vagy alapvető jelentőségű kérdést, hanem tulajdonképpen a magyar-orosz egyezménynek és az alkotmány népszavazásból kizárt tárgykörökre vonatkozó rendelkezéseinek az összevetésére irányult – állapítja meg az Alkotmánybíróság.

Az, hogy hogyan kell értelmezni egy tiltott népszavazási tárgyat – adott esetben, hogy mennyire konkrétnak kell lennie a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségnek –, nem tudom, micsoda, ha nem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés. (A régi alkotmányhoz képest egyébként annyit még változott is a szövegezés, hogy nem csak hatályos, hanem semmilyen nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem lehet népszavazást tartani– mint ahogy erre Stumpf István párhuzamos indokolása is rámutat.) A testület szerint azonban „a Kúria ezekben az értelmezési kérdésekben már állást foglalt, ezekkel összefüggésben alkotmányjogi kérdés nem vetődik fel”. A végzés azt is megállapítja, hogy a kezdeményezők nem fejtették ki: az egyezmény szövegével hogyan egyeztethető össze az együttműködés egyik lehetséges formáját (vagyis a hitelfelvételt) tiltó népszavazási kérdés a népszavazáson való részvétel joga alapján.

Bragyova András és Kiss László különvéleménye ugyanakkor rámutat: ezzel az Alkotmánybíróság tulajdonképpen mégis érdemben elbírálja a panaszt, „mivel azt mondja, hogy az atomerőmű-blokkok építése az Egyezmény szerinti »együttműködés« része” és így tiltott népszavazási tárgynak számít.

Nyilvánvaló egyébként, hogy érdemi vizsgálat után is ugyanez lett volna az eredmény, de mégis jobban nézett volna ki, ha az Alkotmánybíróság hajlandó belenyúlni a témába és érdemi érvekkel alátámasztani a döntést. Egyrészt egyértelmű, hogy a paksi bővítésről szóló népszavazás nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget érint és ekként tiltott tárgy. Gyakorlatilag időközben a konkrét hitelszerződést is elfogadta az Országgyűlés, tehát mire a népszavazást megtartották volna, addigra az a vita is okafogyottá vált volna, hogy mennyire konkrét kötelezettségeket tartalmazott az első egyezmény.

Ezen kívül valószínűleg még egy tiltott tárgyba ütközött volna a paksi népszavazás, ugyanis költségvetési kérdésekről sem lehet népszavazást tartani, a beruházásnak pedig jelentős hatása van a költségvetésre. Ráadásul a népszavazási kérdés is kifejezetten a hitelből való bővítést kifogásolta, abba viszont szinte sehol a világon nem lehet népszavazással beleszólni, hogy az állam mire vegyen fel hitelt és az adófizetők pénzét (vagy épp a felvett hitelt) pontosan hogyan, mire költse.

*

A költségvetési vonatkozások kapcsán elkerülhetetlen lett volna azzal foglalkozni, hogy – miként arra már többen felhívták a figyelmet – a paksi hitel az adósságplafonnak nevezett alkotmányos rendelkezésbe ütközik. Nagy vitákat váltott ki, amikor az alkotmányban rögzítették, hogy ameddig az államadósság a GDP felét meghaladja, addig „nem vehető fel olyan kölcsön, és nem vállalható olyan pénzügyi kötelezettség, amelynek következtében az államadósságnak a teljes hazai össztermékhez viszonyított aránya a megelőző évben fennállóhoz képest növekedne”. Könnyen belátható, hogy a paksi hitelfelvétel bizony ellentmond ennek a kitételnek.

A biztonság kedvéért az alkotmány a következő bekezdésben – szűk kivételtől eltekintve – azt is megtiltja az Alkotmánybíróságnak, hogy vizsgálja a költségvetésről, annak végrehajtásáról, adókról és járulékokról szóló törvények alkotmányosságát – legalábbis ameddig az államadósság a GDP felénél több. Azonban nemzetközi szerződéseket, illetve ezeket kihirdető törvényeket eszerint továbbra is vizsgálhat az Alkotmánybíróság, még ha azoknak költségvetési relevanciája is van – főleg, ha pont az ominózus adósságplafonba ütköznek.

A kérdés csak az, hogy kinek az indítványára vizsgálná meg egyszer mindezt az Alkotmánybíróság? Mivel az adósságplafonra vonatkozó alkotmányos előírás nem érint alapvető jogot, így kizárt, hogy bárki alkotmányjogi panasszal éljen a kérdésben. Áder fordulhatna elméletileg az Alkotmánybírósághoz, de amilyen simán az első egyezményt aláírta, az alapján ez nem túl valószínű. Az Együtt-PM ugyan Áder mellett az ombudsmant is kérte, hogy kezdeményezze az Ab eljárását az ügyben, de egyelőre ez nem történt meg.

Ha a magyar Alkotmánybíróság nem is vizsgálja az ügyet, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy sima útja lesz a paksi ügyletnek, mivel az erősen felveti a tiltott állami támogatás gyanúját. Ha ugyanis a hitelt is vissza akarjuk fizetni az oroszoknak, akkor igencsak drága kellene, hogy legyen az új blokkokból a paksi áram – kivéve, ha az állam megtámogatja. Kormánypárti politikusok részéről pedig rendszeresen elhangzik, hogy olcsóbban fognak termelni az új paksi blokkok. Vajon mégis hogyan, ha nem állami támogatással? Valószínű, hogy az EU ezt nem hagyná szó nélkül − így legalább lesz egy újabb indok a Brüsszel-elleni szabadságharchoz.