Év végéig kivezetik a devizahiteleket

2014. július 07. 11:59

Varga Mihály szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből. Beszélt arról is, hogy felülvizsgálhatják a bankadót, mivel a pénzintézeteknek nagy teher lesz majd a mentőcsomag, ugyanakkor teljesen kivezetni nem akarják.

2014. július 07. 11:59

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás. Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor – hangsúlyozta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy  a bankoknak most kell majd az árfolyamrést visszaszámolniuk a jegybank deviza-középárfolyamára, és ez alapján meghatározni, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfeleknek. Ettől eltérő kérdés az egyoldalú kamatmódosítás, illetve annak visszaszámolása. Egyelőre még nem lehet pontosan megmondani, hogy egy-egy ügyfélnél ez hány százalékos törlesztőrészlet-változással járhat, de abban biztos, hogy jelentősen csökkenni fognak a törlesztőrészletek – fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály közölte: nem jó megoldás, amit a bankszövetség javasol, hogy tegyék kötelezővé az árfolyamgátat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amelynél az ügyfél érzi – vagy a törlesztőrészletének csökkenésén, vagy a számlájára érkező összegen –, hogy tisztességes elszámolás történt, ennek a formáit kell kialakítani őszre. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria jogegységi döntése érintette a forinthiteleket is, mert azok esetében ugyanolyan tisztességtelen módon jártak el bankok a kamatmódosításoknál.

A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: a törvény rendezi azt is, hogy a bankok bírósághoz fordulhatnak, ha úgy gondolják, hogy tisztességesen jártak el. Azt azonban szerették volna elkerülni, hogy elhúzódjanak a perek, ezért szűk határidőket állapítottak meg, így várhatóan ezek az eljárások is lezárulnak október végére-november elejére.

Varga Mihály úgy fogalmazott: korainak tartja még azt a kérdést, hogy mekkora összeget jelentenek az intézkedések a bankoknak.

A nemzetgazdasági miniszter a 180 percben elmondta azt is: nem zárja ki, hogy a bankadó felülvizsgálata, átgondolása megtörténhessen, hiszen a bankoknak súlyos áldozatot kell majd hozni az ügyfelek kárpótlása érdekében. Hozzátette ugyanakkor, hogy „nem ennek van most az ideje, nem öntjük ki a fürdővízzel a gyereket is.”  „A különadó nagyon fontos része volt a magyar gazdaság stabilizációjának, a közteherviselés új formájának megteremtésének, nem hiszem, hogy ebben az ügyben Brüsszel álláspontját kellene nekünk elfogadni” – fogalmazott Varga Mihály.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. július 08. 02:52
Deviza uzsorakamat rafináltan lett kitalálva ,miért nem dollárban számolták a kölcsönöket.Mert tudták hogy a dollár nagyot esik ,igy azt tudták hogy a svájci frank deviza emelkedni fog.Be is következett ,,az olyan mint bildenbergi titkos összejövetelen megjelenő személyeknek igen köze lehet az egészhez ,globali gazdik irányítják az egész kifosztó ügyletet.Bankok a globali gazdi irányítása alatt viszik véghez működési folyamatokat,ezért függetlenek ,függetlenséget meg az eu ban agyalták ki,nos ha végig gondoljuk az egész banki kifosztó társaság feje az euban csücsül.
Civilkontroll
2014. július 08. 02:45
Bemutatkozás Én, a bankár… Mi bankárok közvetlenül istentől származunk… Ha azt hiszitek, hogy a politikusok irányítják a világot, akkor tévedtek. Mert a világot mi, bankárok irányítjuk, a politikusokon keresztül. http://bankar.blog.hirszerzo.hu/
Civilkontroll
2014. július 08. 02:43
Kommentek bankar szerint: “Akinek van szeme, az már tisztán látja, hogy továbbra is az időhúzás az elsődleges cél.” Az őszi önkormányzati választásokig kihúzza a Fidesz. Aztán ha azt megnyerték, folytathatják tovább a maszatolást. D.Q szerint: Nekem az a véleményem, hogy ez az egész devizaügy már rég nem a kúriához tartozik (soha nem is tartozott oda),sokkal inkább rendőrségi ügy.Hiszen bűncselekmények sorozata zajlik.
Civilkontroll
2014. július 08. 02:41
Mit tehetnek akkor az adósok? Ha az adósok eszüknél vannak., akkor minden ellentétet és sértődöttséget félre tesznek, és erejüket egyesítve minél előbb totális háborút indítanak a szerződések teljes érvénytelenítésért! http://bankar.blog.hirszerzo.hu/2014/06/17/a-kuria-hatarozott-marad-a-disznool/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!