„- Szervusz Jean-Claude, itt Viktor!
- Viktor…Viktor… Téged nem kergettek el?
- Az a Janukovics, Jean-Claude, és Ukrajna. Itt Orbán Viktor, Felcsút, Magyarország.
- Ja, igen. Nos, örülök, hogy hívtál, Andor
- Viktor…
- Viktor. Már nekem is eszembe jutott, hogy beszélnünk kéne, de mindig közbejött valami. Etetni kellett a halakat az akváriumban, a zuhanyfüggöny sem tetszett az asszonynak, ki kellett ugrani az Ikeába egy újért, tudod hogy megy ez.
- Persze, persze. Gratulálni szeretnék Jean-Claude, nem gondoltam volna, hogy megcsinálod.
- Én is gratulálok, én sem gondoltam volna, hogy végigcsinálod. Nem látszott túl sok értelem abban, amit műveltél. De te kitartó voltál. Le a kalappal.
- Ne vedd magadra Jean-Claude, semmi személyes. De megígértem a választóimnak, tudod…
- Tudom. Bár senki semmilyen nyomát nem találta ennek az ígéretnek, pedig még a Viviane Redinget is ráállítottam az ügyre. De ha te mondod Andor, akkor megígérted.
- Viktor.
- Viktor. Ígértél mást is a választóidnak?
- Nem nagyon.
- Örömmel hallom. Egyszerűbbek lesznek így a dolgok.
- Megbeszélhetnénk egy pohárka mellett. Tudtommal te konyak, én meg pálinka, csak mi ketten.
- Ne beszélj félre, Viktor. Kevesebbet kéne Moszkvába járnod romantikázni.
- Ez fájt Jean-Claude. De lépjünk túl rajta. Itt van az új biztosok kérdése.
- Jó hogy szóba hoztad Viktor. Erről sem ígértél semmit a választóknak ugye?
- Nem, dehogy.”