A fekete tükör fogságában
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Így jelentették fel „diszkréten” a zsidókat a hatalomnál az üzletükért sóvárogva 1944 májusában.
Tekintetes Pálos Károly Polgármester úrnak
HELYBEN
Kötelességemnek érzem, hogy egy igen érdekes stróhmanra felhívjam nb. figyelmét.
Huszthy Sándor (Deák Ferenc utca 2. sz.) az illető. Grosz Imréné zsidónő tulajdonát képező műteremben tevékenykedik már hat év óta. A zsidónő nem szakképzett, és ezért volt szüksége olyan keresztényre, akinek iparjoga van. Eddig minden nap a zsidónő v. leánya Grosz Nusi nyitotta az üzletet reggel és este szintén ők zárták is be. Kulcsot a stróhman nem kapott a kezeibe. Most azonban látva a Tréfás Tóth Mihály stróhman gyászos végét, megijedtek és a következőket tárgyalták meg.
Nem lehetnek továbbra is ott a zsidócsillagos nők az üzletben, mert ez biztos árulójuk lenne. Ezért mint értesültem, ugy határoztak, hogy a stróhman, nem várva be a hatóság intézkedését, kidobja a „zsidókat”? Lehet, hogy a Grosz Nusi segédkönyvét is kijelentik. Így ha valaki érdeklődne is hatóság részéről, Huszthy mindent a sajátjának mondana. Ezért meséli mindenkinek már is, hogy a gyanut elterelje a valódi és tipikus zsidó bujtatásról. Szerény tudomásom szerint még senkinek sem lehet zsidó üzleteket kiigényelni. De legkevésbé lehet megengedni, hogy valaki önhatalmulag kisajátittsa, zsidajának üzletét.
Ezért voltam bátor fentieket Polgármester Úrnak tudomásul adni. Kérem az ügyet kivizsgálni és a szükséges intézkedést, azonnal megtenni sziveskedjen.
Tudomásom szerint foglalkoznak még kereskedelmi cikkek, /filmek, lemezek/ eladásával is. Ezt pedig lekell foglalni, vagy az üzletet lezárni a rendelet szerint. Ez utóbbi vonatkozik a zsidó „MARIKA” fotó /Getler Sándorné/ cégre is. Ha nem volna meg nekik a kereskedésre jogosító engedélyük, akkor ezért még külön meg is kell büntettni őket.
Kérem az ügyet diszkréten elintézni és ha valamivel segítségükre tudnék lenni, szívesen állok rendelkezésükre.
Maradtam
Kfháza 1944. V. 8. hazafias tisztelettel:
GARÁCZY PÁL
fényképészeti műterme
Kiskunfélegyháza.”
*
(via Országos Levéltár / Tudózsidó.)