Kitért arra, hogy a digitális gazdaság erősítéséhez az infokommunikáció területét továbbra is államtitkársági szinten működteti majd a tárca, az államtitkárt hamarosan megnevezik. Hangsúlyozta, hogy az infokommunikáció az egész világon az egyik legjobban fejlődő ágazat, ezért fontos a hazai szektor fejlesztése is, hiszen ez nemcsak önmagában ígéretes terület, hanem hozzájárul más iparágak fejlődéséhez is. Úgy vélte, a következő időszak egyik fontos kitörési pontjává válik az infokommunkáció, és megemlítette, Magyarország korábban azt vállalta, hogy 2020-ig minden magyar háztartásban elérhető lesz a szélessávú internetkapcsolat. A kormány azonban ennek teljesítését két évvel előbbre hozta, 2018-ra tervezi – tette hozzá. A miniszter fontosnak nevezte, hogy a hazai kis- és középvállalkozások infokommunikációs ellátottsága és digitális tudása is fejlődjön. Szeretnék elérni, hogy 2020-ra a mikro-, kis- és középvállalkozások 98 százaléka internethozzáféréssel, legalább 80 százalékuk pedig internetes jelenléttel is rendelkezzen.
Seszták Miklós kitért arra is, hogy a tárcához tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok az ország legnagyobb foglalkoztatóiként vannak jelen a magyar gazdaságban. Hozzátette, mostanra ki lehet jelenteni, hogy az állami tulajdonú társaságok gazdálkodása stabil, például a MÁV-csoport konszolidált eredménye is pozitív. A HungaroControl a Koszovó feletti légtér irányításának átvételével bizonyítja, hogy állami cég is képes világszínvonalú szolgáltatást nyújtani – jelentette ki.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kormányváltáskor az állami vagyonnal való gazdálkodásban fontos szemléletváltás következett be, ami 2014 után is folytatódik. Seszták Miklós megemlítette, hogy a jövőben állami vagyongyarapodás a közművek, közműszolgáltatások területén várható, szeretnék erősíteni az állami szerepvállalást a kommunális társaságokban is. Példaként említette a Főgáz további részvényeinek megvásárlását, ami szavai szerint azért is szükséges, mert a rezsicsökkentés alapját képezi, az ellátás biztonságát növeli, a közszolgáltatás megfelelő színvonalú és megfizethető árú biztosítását garantálja.