A kormány nemrég fogadta el a 2014–2020 közötti közlekedési operatív programot (IkOP), amelyben egyetlen fővárosi projekt sem szerepel – írja az Index. A portál értesülései szerint Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a döntést a projektlistáról, és többen már most Lázár–Tarlós-háborút emlegetnek a Fideszben.
Az Index szerint nem kap támogatást a hármas metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, a kisföldalatti-járműcsere, a kettes metró és a HÉV összekötése, a négyes metró kelenföldi buszterminál és P+R parkoló. A metró és a kisföldalatti kritikus állapotban van, a főváros pedig uniós pénz nélkül nem tud fejleszteni.
Az átcsoportosításra indoka állítólag az, hogy Budapest elég erős gazdaságilag, hogy önmaga fejlesszen, és inkább vidékre kell a pénz. Az elsőrendű közlekedésfejlesztési prioritás a Szeged–Hódmezővásárhely-villamosvonal lett. Az Index azt írja: szakértők szerint ez jó ötlet, viszont a fővárosban akár katasztrófát is okozhat a gyakran meghibásodó hármas metró, ha nem kezdenek vele valamit.
Állítólag – írja az Index – a támogatásmegvonás nem kizárólag Lázár ötlete volt, mivel Orbán Viktor már korábban megelégelte, hogy Tarlós István gyakran kér állami támogatást budapesti projektekhez. Tarlós akár a hármas metró leállítására is kész, ha a felújítás elmaradása miatt életveszélyes állapotok alakulnak ki.