Föl-földobott kő − Kivonuló középosztály V.

A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Ausztriában élő és dolgozó olvasónk cikke.

*

Föl-földobott kő

Szívszorító volt elolvasni ezt a blogbejegyzését, mert sok fölvetett kérdésében magamra is ismertem.

1978 őszén születtem, budai általános iskolában éltem meg a rendszerváltást. Őszi reggeleken az iskola udvarán láttam, hogy kormányőr kísérettel hogyan hozta a házelnök Szabad György a kislányát az iskolába... Milyen fejetlenség volt, mikor szegény orosz szakos nyelvtanárok megpróbáltak németet-angolt tanítani! Hirtelen nem március 15-21, április 4. volt a nagy, összevont, „forradalmi hetek”, Lenin hangjával a recsegő hanglemezről...

Aztán jött a gimnázium, majd a Műegyetem, gépészmérnökként végeztem. Közben részképzéseken Németországban tanulhattam. Az EU ösztöndíjával a volt Kelet-Németországba kerültem doktoraspiránsnak.

A környék, s tíz egyetemi év címszavakban: Goethe, Bach-család, valaha világszínvonalú üvegműves hagyományok (Röntgen a csöveit Stützerbachban készíttette el!), egy régi bányász-vidék fölhagyott tárnákkal. Eisenach és Erfurt Árpádházi Szent Erzsébettel, Weimar Schillerrel, Goethével és Liszttel. Meiningen, Sondershausen, csomó régi hercegi székhely, kastéllyal, parkkal. Van, amelyiket fölújították, van, amelyik még hulló vakolattal vár sorára.

Doktoráltam. A magyar szabályozás szerint kb. ismét meg kéne írnom, hogy a t. akkreditációs bizottság eldöntse, elég jó-e egy német PhD, hogy Magyarországon is viselhessem a címet.

Még aspiránsként ismertem meg azt a lányt, aki szüleitől, Kínától 14 ezer kilométerre lassan rájött, mit is jelent a szabadság, hogy mindenről, de tényleg mindenről szabad beszélni (s van, akikkel érdemes is). Egy bécsi kiránduláson az érdekelte, mi van Bécsben, s nem a sablon szöveggel jött, mint barátnéi, hogy Kínában minden nagyobb, szebb, meg különben is teljesen más.

Összeházasodtunk, első kislányunk már 2 éves múlt. Az anyjával kínaiul, velem magyarul, a környezetével a játszótéren németül kezd csivitelni. Hamarosan születik a második gyermekünk. Azaz személyes boldogulásom nem volt napi politikától függő dolog.

Tanulni jöttem el otthonról. A német egyetemről az 1-2-3 éves, határozott idejű szerződések miatt jöttem el. Fachkräftemangel, amiről mindenki ír, nem úgy létezik. Mérnök pl. nem kell. A doktorit amúgy sem fizetnék meg, de egy 1200 eurós bruttó fizetéssel járó állásajánlat egy konszern ajánlataként, telefonos ügyfélszolgálatosként azért eléggé lelombozó volt. Állás után kutatva Kölntől Lipcséig jó pár helyen megfordultam, végül Ausztriában találtam egy éve elfogadható, kb. szakmámba is vágó állást.

Megdöbbentő volt számomra egy kéthetes nyaralás Dániában. A dánok 14 fokban, metsző szélben, trikóban élvezték a napsütést. Mi kabátban vacogtunk. A boltban 15-16 éves „gyerekek” is dolgoztak. Dolgoztak. A guberálók az elhajigált betétes italos dobozokat vitték vissza, s közben egyikük középkategóriás mobilról hallgatta a zenét. Olyan telefonról, amit én jó szívvel nem engedhettem meg magamnak.

A német és a dán hozzáállás különbségéről egy banális példám van: Az egyszeri dán a zebránál mosolyogva fékezett, átengedett. A (nem létező átlag) német ugyanezt fogcsikorgatva teszi. A dán betartja a szabályokat, azért vannak. A németnek be kell tartania azokat, de dühíti, hogy vannak. A korosztályunk vagy a fiatalabbak mindegyike angolul szólalt meg, mikor külföldiül hallottak beszélni minket. Ott az árak keveseket érdekelnek, mert a bérek úgy tűnik, ahhoz igazodnak (puritán szemlélettel és adómorállal társulva).

Az otthoni híreket szüleimtől, online és a baráti körből kapom, a költözésnél kezembe került néhány UFi és Reakció is...

Én jártam anno 10 éven át hetente idősek otthonába nagymamámhoz, láttam a magyar egészségügyet dolgozni. S aztán azt is látom, min kesereg a német rezidens orvos, mennyire nincs pénz!

Szerkesztő úr! Én vagyok az a politika iránt még talán fogékony, kritikus középosztály. Én kesergek az otthon maradt barátokat hallva, hogy mennyi az ELTE főállású adjunktusának a havi bruttó fizetése, illetve mennyi a kötelező óraszáma. (A kötelező órái és a rá kirótt plusz 10 diplomamunka mellett, a vállalkozásából úgy-ahogy megél.) Picit fölhorkanok, mikor bíróvá lett barátném a bírósága leterheltségéről, műszaki és egyéb fölszereltségéről beszél: Ptk, 1997-es kommentárokkal, a Jogtár cd-t nem fizetik elő nekik. Ahogy egy másik bíróságon dolgozó másik barátné a 37 nap éves fizetett szabadságát említi... Jó neki. Nekem, s Európa-szerte úgy évi 40 szabadnap van a piros betűs ünnepekkel együtt: a németeknél, osztrákoknál kb. 25 szabad nap jár, a többi az vagy ünnepnap, vagy kiadható plusz.

Én nem mesélem el otthoni barátaimnak, mennyi a lakbér, a tej, a kenyér és a fölvágott. S mit is mesél a játszótéren a bajor anya, a napi 25 eurós munkanélküli segélyével, ami a korábbi keresetének kb. 60%-a.

Én hallom a német, osztrák híreket, s tudatosul bennem, mennyire pici és EU-szinten jelentéktelen ország vagyunk. Egészen addig, míg Spiegel, Standard, die Welt és társai nem ásnak elő gárdás képeket az Orbánt démonizáló cikkükhöz, az épp aktuális, lábjegyzetnyi választási eredmény mellé.

Tíz év külföld után is suttog Ady: „föl-földobott kő...”

Szerkesztő Úr! A cirkusz nem köt le, értelmes, értékeket közvetítő vita elvétve, ha akad. Ja, most a német viszonyokról (is) beszéltem... Pótcselekvés viszont akad, pl. a német drón-botrány: Az Euro-Hawk-kal ötszázmillió eurót öltek egy elhibázott védelmi projektbe. Esetleg említeném az Edathy-ügyet: A szélsőjobb elleni föllépéséről ismert politikust gyermekpornó birtoklásával gyanúsítják, a hírek szerint egyre kevésbé áll meg az ártatlanság vélelme. Ezeken az ügyeken jót lehet csámcsogni, az biztos. Az otthoni ország-átnevezés, netán az x betűs rövidítések programja, a vad tevékenység látszata innen sajnos cirkusznak hat.

Megoldásom talán annyi, hogy jó dolog kiszámítható keretek között, nyugodtan dolgozni.

Kérem, ne haragudjon, hogy csapongó gondolatokkal, saját történetemmel válaszoltam, de úgy érzem, a vita és a megerősítés még senkinek sem ártott.