FHa a Fidesz komolyan veszi sokat emlegetett történelmi küldetését, akkor az elkövetkező négy évben nem a szervezeti szempontból kimúlt posztkommunizmust tartja lélegeztetőgépen ostoba és káros múltvitákkal.
Fényes jövő vagy nemzethalál lesz, ha a budapesti Havanna-lakótelep egyik szavazókörén mégis összejön a Fidesz parlamenti kétharmada? Az új szabályokon, az ostoba vidékieken, az időjáráson, a kis zöld emberkéken kívül ki felelős még a baloldal vereségéért? Meddig kell néznie a közvéleménynek egy volt miniszterelnök kínosságában csak gyorsaságával vetekedő leépülését? Vajon milyen további cinikus kormányzati lépések (vö. konszolidáció) következnek még a német megszállási emlékmű felállítása után?
E témák uralták az április 6-ai voksolás után a sajtót, pedig az elkövetkező négy évet alighanem inkább meghatározza a választás kevesebbet emlegetett következménye. Az eredmény ugyanis újabb törésvonalat rajzolt az eddig sem egyhangú magyar tektonikai térképre. A népi-urbánus, antikommunista-posztkommunista ellentét után immár a reménytelenség is elválasztja egymástól a magyar társadalom nagy csoportjait.
Mára kisebbségben vannak azok, akik bármit várnak még a mainstream pártoktól – legyen az pusztán a gyűlölt másik oldal legyőzése. A kiábrándultság egyik jele, hogy a mostani volt – 1998 után – az elmúlt negyedszázad második legalacsonyabb részvétellel lezajlott voksolása.
A Jobbik további erősödése azt mutatja: Vona Gáborék végleg kitörtek az egytémájúság ketrecéből és a nagy pártokkal, valamint az élethelyzettel kapcsolatos elégedetlenségek becsatornázói lettek. (Azt ugyanis senki nem gondolta, hogy a párt a kormányzás közelébe juthat.) A radikálisok nem pusztán a négy évvel ezelőttinél kaptak százezerrel több szavazatot és javítottak északkelet-magyarországi eredményeiken. Megerősödtek a Dunántúlon is; olyan helyeken futottak be a második helyre ahol a cigány-magyar együttélésből fakadó konfliktusok – a Jobbik korábbi fő témái – nem léteznek. Ellenben az elvándorlás, a munkanélküliség, a szegénység a mindennapok csontig hatoló gondja.
A vizslakölykös aranyoskodás ellenére ízig-vérig szélsőjobboldali pártra szavazók a hisztiliberális nénik véleménye ellenére nem nácik, csak mindenből és mindenkiből kiábrándultak. Azt az erőt támogatták, akiről a leginkább el tudták képzelni az elviselhetetlennek érzett status quo felborítását.
Ha a Fidesz komolyan veszi sokat emlegetett történelmi küldetését, akkor az elkövetkező négy évben nem a szervezeti szempontból kimúlt posztkommunizmust tartja lélegeztetőgépen ostoba és káros múltvitákkal. Hanem a reménytelenek, a bizalmatlanok és a kiábrándultak hatalmas táborát próbálja – munkahelyteremtő, közbiztonság-erősítő, ipartelepítő, oktatásjavító – tettekkel meggyőzni arról, hogy nincs még minden veszve.
Most már tényleg csak Magyarország számít.
Tüdőlövést kapott a Tisza kampánya a megszorító csomag kiszivárgásával, és már a Medián is a Fidesz erősödését mutatja. A Mestertervben G. Fodor Gábor és Mráz Ágoston Sámuel elemzik az őszt.
„A választók memóriájába beégett a 2010 előtti időszak, így a többség nem dől be még egyszer ugyanannak a hazugságnak” – hangsúlyozta Deák Dániel.
Még mindig fent van az a bizonyos szájzár…
Vége a Tisza Párt szárnyalásának. A legfrissebb számok szerint Magyar Péterék 40 százaléknál falba ütköztek, sőt, vidéken már zuhan a népszerűségük. Eközben a kormánypártok stabilan őrzik a vezetést – a kutatásból az is kiderül, ki profitálhatott a Tisza mélyrepüléséből.
Kiderült a feketeleves: Brüsszel új klímaadója évi 575 ezer forintos plusz terhet rakna minden magyar családra, csak hogy legyen pénz Ukrajnára. A Századvég felmérése szerint még Magyar Péter szavazóinak többsége is ellenzi az őrült sarcot, a párt EP-képviselői mégis beálltak a javaslat mögé – mutatjuk a döbbenetes számokat.
Olyan választás lesz jövőre, ahol mindenki előtt minden tiszta. Tudjuk, hogy melyik fél mit akar.
Ez lenne az elnök eddigi legnagyobb külpolitikai eredménye.
Két napon át folyt az eszmecsere a nemzeti önrendelkezésről, a kultúra, a szólásszabadság és a demokrácia válságáról Brüsszelben.
