Karácsony Gergely közölte: a szóban forgó választókerületekben aktivistáik ott lesznek az okmányirodák előtt, és nyomon követik, hogy hányan vesznek át lakcímkártyát akár a választás napján.
Bárándy Gergely MSZP-s képviselő arról beszélt: nemcsak választási csalásról, hanem bűncselekményről van szó, hiszen a fiktív lakcímre bejelentkezés közokirat-hamisítás. A szocialista politikus szerint az „Orbán-kormány azért, hogy a billegő körzeteket megnyerje, buszoztat, fiktív lakcímeket kreál”, és becsületes embereket tesz cinkossá egy bűncselekményben. Mint mondta, egy ilyen ügyben a fiktív lakcímre bejelentkező a tettes, a lakást papíron rendelkezésre bocsátó a bűnsegéd, aki pedig ezt szervezi, a felbujtó.
Arra a kérdésre, mi igazolja, hogy a bejelentkezések mögött a Fidesz áll, Karácsony Gergely úgy felelt: a visszaélésre lehetőséget adó szabályozást a jelenlegi kormánytöbbség hozta, a kormányhivatalok vezetőit is ők nevezték ki, és az említett választókerületek is olyanok, amelyeket „a Fidesz nagy valószínűséggel tisztességes módon nem tudna megnyerni”.