Négyszázezer új munkahelyet ígér az LMP

2014. március 25. 20:29

Új irányt adna Magyarországnak az LMP a párt új munkahely-teremtési programjával, amivel négy év alatt négyszázezer új munkahelyet teremtenének.

2014. március 25. 20:29

Az LMP új irányt akar szabni Magyarországnak  a múlt héten bemutatott munkahely-teremtési programmal mondta Schiffer András, az LMP társelnöke. Amennyiben felhatalmazást kapnánk a választóktól négy év alatt négyszázezer új munkahelyet lehetne teremteni – jelentette ki Schiffer dunaújvárosi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus közölte, hogy egyrészt a helyi gazdaságban hoznának létre munkahelyeket, másrészt a zöld beruházások támogatásával: az épület felújítási- és energiahatékonysági programokkal, illetve „a megújuló energiaforrásokba való befektetéssel”.

Schiffer András szerint az a felzárkózási politika, amit a Fidesz és „az álbaloldali kormányok” Magyarország számára eddig felkínáltak „egész egyszerűen zsákutcába visznek”. „Ez a munkahely-teremtési politika egy csődtömeg” szerinte. Schiffer elmondta, hogy a miniszterelnök kedden „azzal dicsekedett, hogy sikerült egy multicégnek kétszázvalahány munkahelyet teremtő gyárat avatnia Kelet-Magyarországon”. Hozzátette: annak idején az álbaloldali kormány a Hankooknak úgy adott támogatást, hogy minden egyes új munkahelyre 19 millió forint állami támogatás jutott. Szerinte az elsődleges munkaerőpiacon régóta nem sikerül előrelépni.

Az LMP társelnöke elmondta: hisznek abban, hogy „ha befektetünk a tudásgazdaságba és a jól képzett hazai munkaerőbe, illetve erősítjük a belföldi tőkeképző képességet, akkor a magyar nemzetgazdaság fejlődhet”.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
damm
2014. március 27. 01:31
Az elempé valódi arca: http://kepfeltoltes.hu/140327/1012252_581343228600650_1796762811_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
peti
2014. március 26. 09:15
Beindult a munkahely-póker... Sajnos, érdemi kormányzati reakció hiányában az elvtársak most éppen egymást szalámizzák, mert szalámizni, azt kell, az a bolsevik vérükben van :)
nyugalmazott tanár
2014. március 26. 07:11
"Négyszázezer új munkahelyet ígér az LMP" Mi az nekik? Ennyi erővel és 0 felelősséggel ígérhetne hatszázezret vagy egymilliót is. Még szerények voltak... :))))
blaupanter
2014. március 26. 05:51
En baszd meg ,azt igerem,hogy idehozom a Kuvaiti olajmezot.Lesz itt minden pompa,magas eletszinvonal alacsony benzinarak es dolgozni sem kell,mert dol a le majd az olajszivattyuk ezreibol.Bizony igaz az a kozmondas,hogy Szegeny Ember Aki Igerni Sem Tud. Annyit,hogy rossz szelek jarnak feletek es az igereteket elfujjak.Igy lesz ez aprilis 6. -an is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!