Így járt Margaret Thatcher Magyarországon

Harminc éve, 1984 februárjában járt Margaret Thatcher brit miniszterelnök Magyarországon, másfél napot eltöltve a szürke, havas Budapesten. Erről az eseményről, annak előzményeiről és folyományairól tartott előadást Budapesten Dr. Christopher Collins a brut Margaret Thatcher Foundation részéről, diplomáciai iratok alapján betekintést engedve a hidegháború utolsó éveinek feszült hétköznapjaiba.

 

Magyarország, mint relatíve kicsi, stabil és a keleti viszonyokhoz képest prosperáló ország nem szerepelt gyakran a brit politikai agendában. „Magyarország? Milyen unalmas!” – mondta egy anekdota szerint Margaret Thatcher még 1979-ben, amikor a külügyi titkára budapesti nagyköveti kinevezésben reménykedett. De aztán újra kellett értékelnie a nézeteit.

 

Amikor Bryan Cartledge 1980 januárjában Nagy-Britannia budapesti nagykövete lett, a posztot kissé statikus parkolópályának tartották. A Budapesten születő, hosszas, kremlinológiai fejtegetésekkel teli jelentések alapján a brit kormányzat úgy értékelte: a magyar rezsim „represszív tolerancián” alapszik – szovjetekhez lojális külpolitikával, de gazdasági liberalizációval, ami békés belső körülményeket biztosít a kormányzatnak. Ehhez persze nyugati hitelekre is szükség volt, ami fájdalmasan nagy államadóssághoz vezetett. 

 

Kádár János beleöregedett a hatalomba, de azt sem Magyarországon, sem a nagyvilágban nem felejtették el neki, hogy 1956-ban a szovjetekkel együttműködve vérbe fojtotta a forradalmat. Kádár ugyanakkor sikeresen hitette el, hogy nagyapó-szerű figuraként védelmezi az országot a szovjetektől – akkoriban még relatíve jó formában is volt, szemben az egészségügyi problémáktól sújtott szovjet vezetőkkel.

 

Magyarországot addig – az emlékezet szerint – soha nem látogatta meg brit miniszterelnök, nem volt különösebb politikai érdeklődés az ország iránt. De amikor Lengyelországban elkezdett kialakulni a politikai válság, Magyarország is egyből érdekesebb lett London számára. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabb lett a szibériai gázvezeték ügye, aminek a fő célja az volt, hogy szovjet energiát szállítson Nyugat-Európába, s ebből a bevételből a szovjetek nyugati – főleg német – termékeket vásároljanak. Az amerikai Reagan-kormány viszont aggodalommal nézte e terveket, és korlátozni akarták a Kelet-Európába érkező nyugati pénzhiteleket. Reagan a lengyelországi szükségállapot bevezetése kapcsán üzent keményen a nyugat-európaiaknak: „Ha tényleg elhisszük, hogy ez az életünk utolsó lehetősége, hogy forradalom induljon ez ellen az átkozott hatalom ellen, akkor tudatjuk a szövetségeseinkkel, hogy ők is megfizetik az árát, ha nem tartanak velünk, tudatjuk, hogy hosszú az emlékezetünk”. Reagan szavain még az ő közeli szövetségesének számító Margaret Thatcher is megütközött, hiszen brit érdekekkel is ütközött volna a keleti szálak elszakadása. „Mély sebet okozott egy barát” – üzent Thatcher a BBC-n keresztül Reagannak. 

 

A lengyel válság és az amerikai szigorítás miatt hamar pénzügyi gondok keletkeztek a keleti blokkban. Hírek mentek arról, hogy a szovjetek magyar bankokból is visszaszívják a pénzalapokat. Magyarország rögtön a nyugat-európai központi bankoktól kért segítséget, hogy fennmaradjon a bankrendszer iránti bizalom az országban. Magyarország ekkor már az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozás előtt állt, de a végső döntésre az Egyesült Államok jóváhagyására volt szükség.

 

Ebben a helyzetben a Nyugat keleti politikájának alapjai voltak kérdésesek. A Reagan-kormányzatban voltak hangok, melyek szerint „nem a mi dolgunk megmenteni Magyarországot. Oldják meg a szovjetek, ha tudják vagy ha érdekli őket. Ha mi segítünk helyettük, csak az lenne a hatása, hogy enyhülne az általunk kemény munkával elért nyomás”. Thatcher tudatában volt a helyzet komolyságának, és meg akarta oldani az ügyet egy kompromisszummal. Az Európai Tanács 1981. március 28-29-i brüsszeli tanácskozásán arról beszélt: „Az a kérdés, melyik kelet-európai ország fog először csődbe kerülni, és meddig fog tovább terjedni az összeomlás. Az Egyesült Államoknak el kell jutnia az európai nézőpont elismeréséig”. Végül a Bank of England is beszállt a pénzügyi mentőcsomagba, és Magyarország megkapta a pénzt. Közben belépett az IMF-be és a Világbankba is, mindezt az Egyesült Államok ellenkezése nélkül. 

 

De ekkor már zajlott a falklandi háború is Nagy-Britannia és Argentína között. Marjai József magyar minisztertanácsi elnökhelyettes a budapesti brit nagykövetnek azt mondta: támogatja a brit akciót – bár ki tudja, talán az argentinoknak mást mondott. Marjai megerősítette a brit miniszterelnöknek szóló budapesti meghívót is, amit Thatcher akkor még udvariasan halogatott. 

 

Reagan és Thatcher is ellenezte a nyugati enyhülési politikát, ami szerintük a gyengeség mutatásaként, és a Kelet és a Nyugat erkölcsi egyenlőségeként volt értelmezhető. Mindketten ugyanazt a stratégiát képviselték: újra kell építeni a Nyugat védelmi rendszerét, haderejét és morálját; és a Nyugat érdekeit, valamint értékeit olyan erővel kell képviselni, amennyire csak lehet. Az újra fokozódó hidegháborúban Thatcher úgy érezte, ideje eljönni Magyarországra.

 

Kádár János 1983 szeptemberében találkozott idősebb George Bush-sal, az akkori amerikai alelnökkel – bár a találkozás pozitív hatásait rombolta, hogy utána Bécsben egymás mellé tette a Ceausescu-i Romániát és Magyarországot, amit Kádár és a magyarok zokon vettek. Thatcher végül novemberben fogadta el a budapesti meghívást. Kádár Jánost figyelmeztették, hogy Thatcher élesen antikommunista. Ez tükröződött egyébként Thatcher egy hivatalos brit közleménytervhez fűzött megjegyzésében is: a szöveg szerint „a magyar forradalom 27 évvel ezelőtt történt”, mire Thatcher azt jegyezte fel hozzá: „egy ilyen állítás olyan benyomást tenne, hogy csökkenteni szeretnénk annak az eseménynek a jelentőségét”.

 

 

Thatcher a budapesti Vásárcsarnokban

 

Thatcher végül két napot töltött Budapesten. Hivatalos beszédében úgy fogalmazott: „Mi Britanniában szenvedélyesen hiszünk bizonyos alapvető értékekben – a szabadsággal, igazságossággal és szociális demokráciával járó békében. Mindig hűnek kell lennünk hozzájuk, mindig érvelnünk kell az ügyünk mellett, és kellő eréllyel védenünk kell azt. A magyar kísérlet és rendszer eltér a miénktől, és önök elmondják majd a maguk véleményét. De vannak közös érdekeink, amiket követhetünk. Dolgozhatunk egy olyan világért, amiben együtt élhetünk, konfliktusok nélkül, kölcsönös előnyökkel úgy, hogy közben nem hagyjuk el a hitünket és nem enyhül az éberségünk sem. És a különböző szövetségi rendszereink nem zárják ki, hogy bilaterálisan együttműködjünk”.

 

Margaret Thatcher a hivatalos találkozókon túl ünnepi és nyilvános eseményeken vett részt – például elment a budapesti vásárcsarnokba, ahol majdnem agyonnyomta az izgatott tömeg. Mézet és paprikát vett, amit ajándékba adtak volna neki, de ragaszkodott ahhoz, hogy fizessen érte – a pénzt a nagykövet adta oda neki egy borítékban. Elment a solymári katonai temetőbe is, majd meglátogatott egy kerámiamúzeumot, amit a háború elit egy elszegényedett, de elegáns és büszke tagja mutatott meg neki.

 

Végül Kádár Jánossal is találkozott: a feljegyzések szerint a fenti beszédéhez hasonlóan az értékek és nézetek valódi összecsapásáról beszélt Kádárnak. Elmondta: az 1984-es amerikai választási év és a szovjet vezetői válság miatt szerepe lehet Nagy-Britanniának és Magyarországnak is. Kádár János válaszában megköszönte, hogy egyenlő felekként említette Thatcher Nagy-Britanniát és Magyarországot. A magyar vezető arról beszélt: a Szovjetunió lépéseit úgy kell értelmezni, hogy Moszkva fenyegetve érzi magát. Thatcher arról érdeklődött: a szovjet politikai vezetés gyengülése mellett erősödik-e a szovjet hadsereg szerepe Moszkvában. Kádár válaszában a szovjet vezetőket elemezte, Hruscsovtól kezdve. A beszélgetés végén Thatcher meglepő kéréssel fordult Kádárhoz: „Ha a nemzetközi helyzet nagyon veszélyessé válik, tudna-e nekem üzenetet küldeni?” Kádárnak nem volt más választása, ígéretet tett erre. Vannak feljegyzések arra is, hogy Thatcher felvetette Nagy Imre halálát is Kádár Jánosnak a beszélgetésben, mire '56 elárulója elhárította a felelősséget, a szovjetekre kenve a történteket.

 

Thatcher budapesti útját sikeresnek értékelték, mint az enyhülés politikájának lezárulta utáni párbeszéd első példáját. A világsajtó is közvetítette az eseményt és annak színes epizódjait. Thatcher látogatása után a brit politika nagyobb hangsúlyt fektetett Kelet-Európára. Pár évvel később, híres 1988-as bruges-i beszédében (amiben az európai közösségi intézményeket korholva megteremtette a brit euroszkepticizmus alapjait) Thatcher arról is szólt: „Soha nem feledhetjük, hogy a Vasfüggönytől keletre az egykor az európai kultúra, szabadság és identitás teljességét élvező embereket elvágták saját gyökereiktől. Mindig úgy kell tekintenünk Varsóra, Prágára és Budapestre, mint nagy európai városokra”.