Makay Zsolt: Antallék hibája, hogy Kárpátalját nem csatoltuk vissza

Mi értelme van a JESZ-MDF Szövetségnek? Nem az MDF-ből lett a JESZ, nem ugyanarról a pártról van szó?

Nem teljesen. A JESZ az MDF-ből lett ugyan, de amikor 2011-ben létrejött, akkor ez a szervezet jobbközép fiatalokkal nagyon megújult – ők már hallani sem akartak az akkor nagyon sok előítélettel terhelt MDF névről. Tudták, hogy minek vagyunk a jogutódjai, de ahhoz csatlakoztak, amivé váltunk. Viszont 2013 végére újra kézzelfoghatóvá vált azoknak az idős, tisztességes antallistáknak a jelenléte, aktivitása, akik hiányolták az MDF-et. Akik régen tagok voltak, aztán elhagyták a pártot a különböző botrányok után, majd visszataláltak a párthoz, miután látták, hogy ápoljuk az antalli hagyományokat – akár fizikai valójukban is.

Fizikai valójukban?

Igen, hosszú évtizedek után szobrokat állítottunk Antall Józsefnek határon innen és túl – Erdélyben és a Felvidéken is lesz még egy-kettő.

Szép gesztus, de lehet erre építeni?

Hogyne lehetne! Nézze, Antall Józsefről senki sem gondolja, hogy Bécsben volt számlája. Mindenki tudja, hogy a család nagyjából ugyanabba a lakásba, házba vonult vissza, mint ahonnan miniszterelnökké választásakor indult.

Ez kétségtelen, de van ebben politikai potenciál? A JESZ nagy energiát fektet abba, hogy bebizonyítsa, hogy az antalli örökségnek, de hoz-e bármennyi szavazatot is ez az energiabefektetés?

Ez nem is erről szól, hanem arról, hogy a rendszerváltoztatás összességében kudarcként él az emberek fejében. Az elmúlt tizenöt évből az marad meg, hogy ez csak napról napra kudarcosabb. Ha megkérdezünk őszintén egy kávézóban egy Fidesz-szavazót, ő is azt mondja, hogy kérem vissza az első Orbán-kormányomat, és köszönöm szépen, el szeretném felejteni a második Orbán-kormányt. És ez az érzés napról napra rosszabb.

A JESZ nem csak antallista, hanem első orbánista is?

Jesz!

Ezért kapta a vitairatuk is az Új Polgári Magyarország címet?

Igen. Én büszkén gondolom azt, hogy az első Orbán-kormány nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt a huszonöt év alatt, és nagy kár, hogy a második Orbán-kormány nem azt a pályát folytatta. Szerintem Hoffmann Rózsa oktatáspolitikája köszönőviszonyban sincs Pokorni Zoltánéval. Egy Pokornit szívesen látnék oktatási miniszterként a következő ciklusban: az első Orbán-kormány tandíjat törölt el, a második meg valami tandíjszerűséget csempészett vissza, még ha nem is tandíjnak nevezi azt.

Bokros Lajos, a civilizációs válságtünet

Mi a gondja a tandíjjal egy konzervatív pártnak? Egy kifejezetten jobboldali megoldásról van szó, nem?

Nem. Egyáltalán nem. A budapesti liberálisok egyik szemfényvesztése és átverése, hogy megpróbálják a torkunkon lenyomni, hogy ez egy konzervatív gondolat. Ezt tudom, mert átéltem Bokros Lajossal meg Somogyi Zolival anno, amikor mindenképpen ránk erőltették, hogy egy igazi konzervatív tandíjpárti. Nem igaz. Egy igazi konzervatív tudáspárti. És azt mondja, hogy egy nemzetet a tudás emel fel. És ma Magyarországon a tudáshoz nem lehet tandíjjal hozzáférni. Én, Makay Zsolt 36,5 éves politikus álszent szemétláda lennék, ha a tandíj pártján állnék, mert én sem lennék ott, ahol, ha lett volna tandíj, amikor tanulok. Az én szüleim se bírtak volna finanszírozni és támogatni. Lehet, hogy egy nagyon tisztességes boltvezető lennék, de valószínűleg nem tudtam volna egyetemre járni, vagy csak nagyon nehezen. Vagy ha igen, akkor annyi hitelem lenne, hogy nem maradt volna szabadidőm a közélettel foglalkozni. Egy ilyen fajta politikus, aki annak köszönheti, hogy valamivé lett – és ez szerintem a magyar politikai garnitúra száz százalékára igaz –, hogy a közösség, a nemzet belé fektetett, az majd tandíjjal zár el másokat ugyanettől? Ezt bevezetni a leggusztustalanabb, a legnagyobb féreg dolog. Világéletemben tandíjellenes voltam.

Ez a meggyőződés a magyar viszonyoknak szól?

Igen, elsősorban a magyar realitásnak. Közép-Kelet-Európának. Egészen más a helyzet ott, ahol négyszáz éve rendes demokrácia van, tőkeviszonyokkal, kialakult alapítványi háttérrel, tehetséggondozással. Mondok egy konkrét példát: találkoztam olyan pedagógus családdal Nagykanizsa mellett, ahol az egyik szülő nem tud dolgozni, mert már kicsi a falu és nincs elég gyerek. Két gyerekük van, és petróleumlámpa mellett tanulnak, úgy, mint én 1985-ben a Ceaușescu-korszakban Nagyvárad mellett. Ez az igazán szívszorító. És nekem senki ne magyarázza meg, hogy az a konzervatív, hogy a pedagóguscsaládnak azt mondom, hogy fizesse a tandíjat! És valójában erről érdemes beszélni, a többi mind szemfényvesztés. Ebben a kérdésben egyáltalán nem értek egyet a második Orbán-kormánnyal.

A ciklus egyik eposzi küzdelme volt Bokros Lajos és a JESZ viaskodása Bokros mandátuma felett. Így, nem sokkal az EP-választások előtt kijelenthetjük, hogy ezt a csatát elvesztették?

Nem. Ahogy az életben nem egy napról szólnak a küzdelmek, úgy ez sem Bokros Lajosról szólt, hanem a magyar politika erkölcstelenségéről. Amikor Bokros kijelenti, hogy az MDF országos választmánya előtt tett ígéretet csak egy retorikai fordulat, az egy második balatonőszödi beszéd. Mi az őszödi átverés ellen küzdöttünk, bár nálunk ezt Bokros Lajosnak hívták. Bokros átvert egy politikai közösséget, az MDF-et, és engem személy szerintis. A párt sokat költött rá, azt ígérte, hogy képvisel valamit. De Bokros nem képviseli a 2009-es EP-választás MDF-programját sem. Mondok egy példát belőle: ennek a programnak a legfontosabb üzenete az egykulcsos adó, Bokros viszont a választást követően soha nem képviselte az egykulcsos adót. Bokros Lajosban nem Bokros Lajos az érdekes, hanem az a politikai viselkedéskultúra, ahogy ő az MDF-fel szemben eljárt. Hívhatnák Kovács Józsikának is, akkor is ugyanúgy viselkednénk. Nem illik elbújni a szabad mandátum mögé.

Innen eredeztethetőek a szabad mandátummal szembeni ellenérzései és a képviselők visszahívhatóságára vonatkozó követeléseik is?

Így van. Azt gondolom, hogy a magyar politika a szabad mandátumot túlértelmezte. A szabadosság fölé ment már a szabad mandátum, és a magyar politika azt gondolja, hogy bármit megtehet a mandátum birtokában. Az arra született, hogy ne legyen zsarolható egy politikus, nem arra, hogy visszaélhessenek vele.

Ez nagyon hasonlít ahhoz, mint amit a Jobbik mond ebben a kérdésben.

A Jobbik olyan kérdéseket vet fel, amelyek valóban feszélyezik a magyar társadalmat

Itt nem csak a kérdésfelvetésük, hanem a megoldásuk, az indoklásuk is nagyon hasonló.

Nyilván vannak találkozási pontok, de köztünk és a Jobbik között van egy nagyon nagy különbség: mi az együttműködésben hiszünk, ők a kitaszításban, abban, hogy vannak jók és rosszak. Én Bokros Lajost sem gyűlölöm. Nem akarok álszent lenni, valószínűleg a neveltetésemből is adódik, református lelkészcsaládból származom. Fontosnak tartom a megbocsátást és a megértést. Ha egy rendes, civilizált társadalomban élne, nyilván Bokros Lajos sem viselkedne így. Az egész társadalmi morállal van probléma.

Bokros Lajos viselkedése civilizációs válságtünet?

Igen, ez egy civilizációs defekt. A magyar társadalom nem nőtt föl ahhoz, hogy elérje a civilizált demokráciák szintjét. Az elmúlt 25 évben Boross Péter és Fodor Gábor volt az egyetlen, aki ehhez fölnőtt, amikor elhagyott egy közösséget és azt mondta: köszönöm szépen, ezt a továbbiakban nem tudom szolgálni, és visszaadta a mandátumát.

Biztos, hogy ez civilizációs hiányosság? Nem egyszerűen a politika természetes hatalmi logikája?

Nem. Nincs meg a politikusoknak sem az a műveltségük, az a magas intellektuális szintjük, hogy tudjanak viselkedni. A vezető felelőssége, hogy mintát adjon. Antall József azért fontos – függetlenül attól, hogy hoz-e szavazatot, vagy sem, mert kimagaslott ebből a mezőnyből. Nem kötődtek hozzá negatív kulturális minták – magyarul nem lopott.

Az Antall-kormány legnagyobb hibája

A magyar közélet pozitív Antall-képe egy posztumusz Antall-kép, aktív politikusként ő is kapott hideget-meleget a maga ellenzékétől és a sajtótól.

Letöröljük a táblát és még őszintébben fogalmazok: Antall József a rendszerváltoztatás utáni miniszterelnökök mércéjével mérve nagy. Nem gondolom azt, hogy nagyobb, mint egy Batthyány Lajos, és nem gondolom, hogy ne lettek volna hibái. Batthyány, aki egy Széchenyit és egy Kossuthot tudott egy kormányban tartani, ő volt az igazán nagy. Vagy Bethlen Gábor fejedelem, aki egy nagyon nehéz világpolitikai helyzetben szinte csodát tett Erdélyben. Ehhez képest Antall Józsefnek nagyon sok érdeme van, de hogy egy aktuális példát mondjak: szerintem Kárpátalja kérdésében az Antall-kormány rosszul, helytelenül és nem jól döntött, nem látta a fától az erdőt. Ezért 2010 decemberében bocsánatot is kértem az MDF elnökeként.

Miben hibázott az Antall-kormány?

Amikor Ukrajna megalakulásakor a ruszinok szavaztak Kárpátaljáról, Antall nem fogadta a ruszin küldöttséget. Kárpátalja vonatkozásában a magyar kormány nem vívta ki, hogy az önrendelkezési jog alapján maguk dönthessék el, hogy hol szeretnének élni, hiszen Ukrajna akkor egy új állam volt.

Lett volna ennek realitása?

A realitás az, amiért az ember megküzd. 2010-ben kevesebb realitása volt az MDF megmaradásának, mint Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolásának. A párt mégis megmaradt, a legerősebb parlamenten kívüli erőként fordult négy év után. Sok problémája volt az elmúlt három évben, de ma az egyik legfiatalabb párt. Nem a realitásból kell kiindulni, hanem a célból. És nem is az a cél, hogy határrevízió legyen, hanem hogy minden magyar otthon érezze magát ott, ahol született. Az akkor történtek következménye volt, hogy utána a Vajdaságban évtizedeken keresztül magyarokat vertek.

A kárpátaljai teszetoszaságból következett a magyarverés?

Igen, a kárpátaljai teszetoszaság volt az oka, hogy magyarokat verhettek a Kárpát-medencében. A budapesti magyar politika lassú, nem elég dinamikus. És ebben alapvetően van egy nagyfokú félelem, majdnem azt mondanám, hogy gyávaság is. Természetesen ez nem erőszakos konfliktust kell, hogy jelentsen, hanem annak erejét, hogy minden embernek joga, hogy szabadon és jólétben éljen. És ez a vajdaságiaknak nem adatott meg. A kárpátaljaiaknak nem adatott meg. Most, amikor euroatlanti pártként mi is büszkén támogatjuk az ukránok küzdelmét, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy minden ukrán politikus maximálisan magyarellenes hangot üt meg. Oda kell figyelni, verni kell az asztalt, hogy nem lehet az, hogy újra magyarokat verjenek Kárpátalján. Ráadásul, csak úgy csendben mondom, hogy az új kettős állampolgársági törvény alapján, ha egyáltalán volt értelme ennek – szerintem volt, félreértés ne essék – akkor igenis kutya kötelessége a magyar államnak megvédenie azokat az embereket, akik magyar állampolgárságot kaptak. Azért van nehéz helyzetben a magyar politika, mert egyszerre kell Európa szövetségeseként politizálnia, viszont meg is kell védeni a magyarokat. Ebben a kérdésben nem szabad elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát, amit 1990-ben elkövettünk.

Hányadik helyre lettek volna jók az Összefogásnál?

Érkezett megkeresés az Összefogás-Kormányváltás bármilyen szintű képviselőitől, hogy csatlakozzanak az együttműködéshez?

Formálisan vagy informálisan?

Bármilyen formában.

Formálisan nem, mert informálisan egyértelmű volt, hogy felesleges.

Pedig biztos szívesen elmondták volna, hogy nemcsak a baloldaliak és a liberálisok, de a „normális konzervatívok” is kormányváltást akarnak.

Nem akarom megbántani a liberális pártot és annak elnökét, mert a liberálisok közül róla pont jó a véleményem, de mi jóval nagyobb támogatottsággal bírunk. Ha a JESZ-MDF nagyon mozgott volna, akkor biztosan ki lehetett volna sírni egy ötödik vagy hatodik helyet ezen az Összefogás-listán. De ez nálunk föl se merült. Nem azért, mert nem akar senki parlamenti képviselő lenni – ha valaki politizálni akar, azt a parlamentben kell és nem az utcán, kövekkel. Mi azt gondoljuk, hogy jobb a parlamentben elintézni ezt, ahogy az olaszok meg a csehek csinálják, mint a bolgárok, hogy ki kell menni az utcára. A JESZ-MDF nem való ebbe az összefogásba: nincs sem olyan program, sem olyan gondolat, sem olyan személyi összetétel, ami miatt késztetést éreznénk erre.

A parlamentbe jutás esetén ellenzékbe készülnek?

Nem, nem, egyáltalán nem. A JESZ-MDF 2014-ben vagy 2018-ban kormányra készül, a kérdés nyilván az, hogy az első Orbán-kormánnyal vagy a második Orbán-kormánnyal lehet-e együttműködni. Az első Orbán-kormány programjával nagyon szívesen kötnénk koalíciót, a második Orbán-kormánnyal nem.

A párton belüli szövetség melyik szárnya adja a képviselőjelöltjeiket, a neo-JESZ vagy az ős-MDF?

A jelöltjeink döntően JESZ-esek, a JESZ adja a lovakat a szekérhez. Ha megnézzük, nagyon-nagyon sok az új jelöltünk, nagyon sok a fiatal jelöltünk, de vannak kisgazdák is – például Atyánkszy György a régi kisgazdáktól Baján indul.

Ő az az Atyánszky György?

Igen, az. A rendes kisgazda. Ennek a nyilvános bejelentése nemsokára lesz.

Ha jól emlékszem Atyánszky úr nem a zűröktől mentes kisgazda képviselők közé tartozott.

A teljes magyar társadalmat, a magyar politikai elitet nem lehet kicserélni. Ebben nyilván vannak jók és rosszak. Atyánszkynak nyilván voltak olyan korszakai, ami nem biztos, hogy a legszerencsésebb volt, viszont egy nagyon fontos kisgazda értéket jelenít meg, amely most például hiányzik. Nem véletlenül lett zsákutcás és csömörlött meg Ángyán József politikája.

A kisgazdák érdekképviseletét magukra vállaló csoportosulásokban nincs hiány. A Fideszen belül ott a MAGOSZ és a Kisgazda Polgári Egyesület, aztán ott van az önálló listát állító Független Kisgazdapárt is.

És ez szerintem nagyon jó dolog. A kisgazda szellemiség, értékek sokkal jobban jelentek meg az Antall-kormányban és az első Orbán-kormányban, mint a második Orbán-kormányban. Fontos, hogy a kisgazda szellemiség minél inkább visszavigyük a parlamentbe. Én nagyon boldog lennék, ha a Kisgazdapárt bejutna, de sajnos látszik, hogy szervezettségben nem bírtak még olyan lendületet szerezni, hogy erre valódi esélyük legyen. De szorítok nekik. Én is abban vagyok érdekelt, hogy minél többen legyünk: április 6-án az dől el, hogy egy cseh-olasz, vagy egy bolgár politikai irányba lépünk-e tovább.

A cseh és az olasz lenne a pozitív út?

Igen.

Húha. Olaszországról nekem a különösen rövid életű kormányok ugranak be elsőre, és a cseh belpolitika közelmúltja sem tűnik éppen sikertörténetnek. Azt hiszem, mindkét országból sokan cserélnének a magyarországi politikai stabilitással.

Nézze, a magyar politikai stabilitás egy átmeneti stabilitás. Magyarországon a feszültség egy elfojtott feszültség. Ha nincs frissülés, ami reményt ad, akkor a bolgár útra lépünk, és politikai stabilitás sem lesz. Az a munkanélküli pedagógus apa, aki több mint egy éve nem tudja biztosítani a rendes megélhetést és tanulást a gyerekeinek, nincs áram a lakásában, ma még azt gondolja, hogy mindez az ő hibája. De ne gondolja senki, hogy két év múlva nem lesz ott a kezében az utcakő, ha ez így megy tovább. Mert előbb-utóbb szembesül azzal, hogy nem ő a hibás. Hanem hibásak a pártpénztárnokok, hibásak az áfacsalók. És akkor ezek az emberek ott lesznek az utcán.

Reálbéremelés és 15%-os áfa

A JESZ ennyire drámainak látja a helyzetet, hogy két éven belül robbanást vár?

Ez a feszültség, ha nem a parlamenten belül, akkor az utcán fog kitörni. Az embereknek az új pártok nem közvetlen megoldást hoznak, hanem reményt, és ebből a reményből születhetnek a jó megoldások. Nagyon-nagyon sajnálom például, hogy az Élőlánc nem tudott pártlistát állítani. Mert ha valakikre igazán nagy szükség lenne a magyar parlamentben, azok az olyan emberekre, mint Ertsey Attila, Horváth András, Ángyán József, Ács Sándorné. Nekik ott lenne a helyük. És egyéniben Horváth Andrásnak, vagy akik el tudtak indulni, legalább annyira szorítok, mint a saját pártom jelöltjeinek. Mert az ilyen típusú emberekből harminc-ötven, vagy akár még több is ott kell legyen a magyar országgyűlésben. Máskülönben – és majd nyugodtan emlékezzenek erre az interjúra – a következő négy évben a társadalmi feszültségeket az utca fogja levezetni. Ma tízből kilenc ember depressziós, általános a reménytelenség, 45-50 évesek sorban adják fel az egzisztenciájukat és települnek máshová. Ha valaki ezt nem látja, az hülye. Már bocsánat a kifejezésért, de nem tudok jobbat mondani rá. Ezt a feszültséget nem lehet másképpen kezelni, mint reménnyel, hittel. A reményhez mindig kellenek új szereplők. Akinek egyszer nem sikerült, arról nagyon nehéz elhinni, hogy holnapután jobban tudja csinálni. Lehet, hogy tudja, de nehéz róla elhinni. A társadalomnak vissza kell adni a hitét, és a hit visszaadásban lehetnek úttörők az új szervezetek.

Például a 40 százalékos reálbéremelésük adná vissza ezt a reményt?

Csak azt ne mondja, hogy reménytelen! És azt se, hogy demagóg vagy populista!

A Medgyessy-féle száznapos programot idézi, ami nem sok jót hozott az országnak.

Az utolsó tisztességes baloldali döntés volt. Az utolsó és az egyetlen.

A JESZ egy nagy baloldali húzással állítaná talpra Magyarországot?

Nem. Hisz a NAV helyettesének? Amikor ő is úgy gondolja, hogy az áfacsalások összege elérheti az ezermilliárdot? Amíg Horváth András nem volt, addig érdekes módon a Hír TV sem tudta üldözni a cukoráfát. Horváth András áldozatvállalása, hősiessége óta üldözik a cukoráfát. Van tehát fedezete a béremelésnek. Elhiszi Magyarországon ma valaki, hogy egy építkezésből csak tíz százalékot kell visszaadni? Húsz-harminc százalékról beszélnek. Mindenki tudja, mégsem történik semmi. Az ötvenes évek New Yorkjában három százalékot kellett visszaadni borítékban, nem húszat, nem harmincat. Még hogy nincs fedezet a bérre? De van. A Gyurcsány-Bajnai-kormány a tizenharmadik havi fizetést vette el, miközben a NAV ellenőrzésein meg lazított. Ha másért nem, ezért mindenképpen bíróság előtt kellene felelnie a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánynak. Állandóan le akarják tolni a magyar társadalom torkán, hogy sokat költ. Az a pedagógus költ sokat, akinél nincsen áram? Ne szórakozzunk már egymással!

Lehet, hogy meg lehet fogni az elcsalt áfa egy részét, de nullára aligha lehet csökkenteni. Ez fedezne egy 40 százalékos béremelést a teljes közszférában?

Igen, négy év alatt, sávosan. Nézzük csak meg az. Eurostat adatait: az egy főre eső átlag európai GDP-nek 66 százaléka a magyar, bérben 44. Ez húsz százalék, tehát ott a rés. Megtermeljük a fedezetet, még csak többletteljesítményre sincs szükség.

És azt gondolja, hogy ez a lépés nem eredményezne brutális versenyképesség-romlást?

El tud képzelni ennél versenyképtelenebb országot, amikor lassan nincs már osztálytársam Magyarországon?

A munkaadók szempontjából minden további nélkül.

Én is munkaadó vagyok, van alkalmazottam, van egy kis kft.-m.

A kis kft. elbírná, hogy 40 százalékkal magasabb béreket fizessen?

Nem. De ezt adózási oldalon el kell engedni, lejjebb kell engedni. Hát így is majdnem megfojtanak a közterhek. Ha három napot kések az adófizetéssel, nálam inkasszál a NAV. Horváth Andrástól tudjuk, hogy a Tesco esetében ez nem így megy. És azért fontos, amiről ő beszél, mert ezeket mindnyájan tudjuk, csak nem mondtuk ki. Jobb lesz, ha Vona Gábor nyeri meg a választást? A társadalommal szemben azt nem lehet tartani, hogy elfojtunk minden igazságot. Mindenki tudja, hogy a budapesti beruházások hogyan épülnek, hogy túl vannak árazva. Meg kell értenie a felső rétegnek, hogy élhetetlenné válik az ország. Ezt abba kell hagyni, mert nem lesz élettér. Lehet, hogy ő elmegy majd Monacóba és a gyerekének jó lesz Cambridge-ben, de akkor ő nem magyar. Semmilyen magyar érzése nincsen. Ezt nem lehet tovább vinni. Vagy lehet, de ennek az lesz vége, ami Nigériában van. Van sok dollármilliomos, aki hadseregeket tart fenn, külön területeket zár el, és vannak a többiek, akik örülnek, hogy 50 dollárból megélnek, és a legjobb csemegéje, hogy meg tudja sütni a patkányt. Nyilván hosszú az út odáig, hogy egy társadalom ennyire szétszakadjon, de ezt valakiknek meg kell értetniük, hogy ez nem működik. Van még egy érvem a fokozottabb béremelés mellett: Mari néni Kazincbarcikán itthon tejet és kenyeret fog venni. Józsika, amikor megcsinálta a maga áfa-buliját, Monte Carlóban játssza el, amit megkeresett.

És ez elég lenne ahhoz, hogy itthon tartsa a volt osztálytársait?

Nem populizmus kimondani azt, hogy háborús veszteségeink vannak lassan emberállományban. Attól, hogy a Facebookon minden nap beszélek a volt osztálytársammal, még nem itt él, nem itt adózik és nincs benne a nyugdíjszerkezetben. Ha valaki 1956-ban elment, miután nem volt kommunikációs csatorna, éreztük a hiányát. Ma valaki 25 ezer forintért felül a londoni WizzAir-gépre és hazajön, így nem érezzük, hogy nincs itt. A költségvetésben és később a gyerekekben érezni fogjuk majd, és ez majd húsz év múlva fog nagyon csúnyán visszaütni. Ha nem beszélünk róla, akkor majd nyilván lesz egy radikális válasz, hogy ezért egyébként hibásak a zsidók, a cigányok, az arabok, a nem tudom kicsodák. Nem. Mi vagyunk a hibásak, mert nem beszélünk róla. És bár mondta, hogy bizonyos terminológiánk és problémafelvetésünk hasonló, mint a Jobbiké, van egy nagy különbség: én nem másokat okolok, hanem magamat. Én vagyok a hibás. Abban, hogy az MDF-et be tudta csapni Bokros Lajos, én személy szerint is hibás vagyok. Amikor a magyar társadalom másokat hibáztat a problémáiért, akkor a megoldás elől menekül el. Nekünk kell megoldani, nekünk kell beszélni róla. Nekünk kell megfogni az asztalt, és arrébb tenni.

A gazdasági javaslatukban az egykulcsos szja mellett és a dinamikus béremelés mellett jelentős áfacsökkentés is szerepel. Hogy gondolják mindezeket együtt? 27 százalékról 15-re csökkentenék az általános kulcsot, ami akkora rést ütne a költségvetésen, amilyet még semmi nem ütött az elmúlt több mint két évtizedben.

Nagyon fontos egyrészt a fokozatosság, és vele párhuzamosan nem lehet megkerülni azt a társadalmi vitát, hogy mit finanszíroz az állam. Az első fázis, ahhoz, hogy legyen még ember, legyen társadalom, akivel vitatkozunk, ahhoz életteret kell nyitni. Ehhez fizetést kell adni. Amikor 2011 szeptemberében a II. kerületi időközi kampányban a JESZ legelőször nekifutott és megmérettette magát, az egyik fő üzenetünk a NO REZSI volt, mi kezdtünk elsőként beszélni a rezsiproblémáról. Azt mondtuk, hogy nem tartható, hogy a `80-as évek végén, a `90-es évek közepéig a rezsi az átlagjövedelem 20-30 százaléka volt, ma már ez 70-80 százalék. Ezt nem lehet kibírni, nem lehet kigazdálkodni. Mi azt mondtuk, hogy hét év alatt az EU-s pénzeket ne térkövekbe meg főterekbe tegyük olyan falvakban, amelyek elnéptelenednek. Hanem tegyük a megújuló energiákba, haladjunk a rezsimentes otthonok irányába. De azt a kormány is érezte, hogy a rezsiben lépni kell, lépett is a választások előtt, mert érezte, hogy megfullad a társadalom és elkergetik a fenébe. Pakssal is az a bajunk, hogy ha Paks van, az olyan hosszú távú béklyó a társadalomnak, amely pont a rezsimentes otthonoktól vonja el a forrásokat.

Szokatlan megoldás, hogy pénzt ajánlanak azoknak a választóknak, akik hajlandók autóikon hirdetni a pártot. Hány matricahordozója van már a JESZ-nek?

Ami fent van, az 280 vagy 380, nem tudom pontosan megmondani, de hamarosan 3200 fölött lesz, az biztos.

És nem tartanak attól, hogy a JESZ az Il Ferro-pártnak fogják csúfolni?

Csúfolhatják bárminek. Bennünket már csúfoltak halott indiánnak is. Nekem aztán pont mindegy, hogy minek csúfolnak, mert őszintén nem zavar.

Az alapötlet kicsit Schmuck Andorék koncepcióját idézi, ők szintén azt mondták, hogy odaadják a választóknak az állami kampánytámogatást.

De miért ne tennénk? 180 óriásplakátunk volt eddig. Egy hónapra egy óriásplakát 40-50 ezer forint plusz áfa, abból mi felmatricázunk két gépkocsit. Lehet ilferrózni, vagy gúnyolni a pártot, de egy döntést hoztunk: a párt, miután médiavonatkozásban szinte légüres térben van, kevés hír van róla, mondhatni azt, hogy ismeretlen, ezért nyilván reklámoznia kell önmagát. Viszont azt mondtuk, hogy ne a multiké, ne a reklámcégeké legyen csak ez a pénz. Kell pár óriásplakát, mert különben nem vagy komoly párt, persze. De amennyit csak lehet, engedjünk vissza a társadalomhoz. Nyilván újdonságot hozunk a kampányba, ez egy új elem. Szerintem nem szégyen az egyetlen egy ember számára sem, hogy igen, az a 30 ezer forint neki egy-másfél havi üzemanyagköltség. És örülnék, ha a többi párt is követne minket.

Ha rosszabb eredményt ér el a JESZ, mint az MDF 2010-ben, az kudarc lesz?

Ha az LMP jobban szerepel, mint négy éve, akkor talán kudarc, ha rosszabbul, akkor nem.

Az LMP a mérce? Az a cél, hogy megverjék őket?

Egyrészt az is cél. De a viccet félre téve: az LMP 2010-ben 7,5 százalékot ért el, az MDF 2,5 százalékot. Ha most az LMP 15 százalékot ér el, mi meg mondjuk 1,5 százalékot, az tényleg kudarc. Az LMP több mint egymilliárd forintot költött magára négy év alatt, nekünk egymilliárdos mínuszunk volt. A két párt között közel 2,5 milliárd a különbség, ha az elmúlt négy évet nézzük. Ha ehhez képest az LMP nem tudja javítani a helyzetét, mi meg igen, akkor akármennyivel javítjuk, az már egy nagy siker. Ha látványosan rosszabbul szereplünk, ők meg javítanak, az kudarc.

Az eddigi kampány alapján melyikre lát több esélyt?

Amikor megkérdeztek, hogy hány jelöltje lesz a pártnak, aki be tud jelentkezni, én azt mondtam, hogy 66 körül biztosan látom, és hogy mind a 106 választókerületben megpróbálunk indulni. Ehhez képest 100-ban tudtunk leadni ötszáz fölött, 81 már biztos, hogy elfogadásra került, ott vagyunk a legerősebb parlamenten kívüli két párt között, hiszen a Szocdemekkel fej-fej mellett haladunk. A következő majdnem hússzal van már mögöttünk. Szerintem a JESZ ma már az egyik elvitathatatlan esélyes arra, hogy akár be is kerüljön a parlamentbe, ha jó kampánnyal el tudja juttatni az üzeneteit. Ahhoz képest, hogy 100-ból 99-en azt mondták, hogy az MDF meghalt, újjászervezve, megújulva köszönjük szépen, de megvagyunk. Sőt, esélyesek vagyunk, hogy visszakerüljünk, ami kevés pártnak jött össze eddig Európában.

*

(Az interjú leiratát Kiss Brigitta készítette.
Fotó: Réti Bori)