Elemzők szerint az autonóm területen élők közül az ukránok és a krími tartárok ellenzik a félsziget Oroszországhoz való csatlakozását. Az orosz nemzetiségűek, akik a lakosság csaknem 60 százalékát adják, megosztottak a kérdésben. Egy részük, főként a 23 éve független Ukrajnában felnőtt, fiatalabb korosztály inkább azt szeretné, ha a terület továbbra is Ukrajnához tartozna. Volodimir Konsztantinov, a kijevi parlament szombati határozatával feloszlatott krími parlament oroszbarát elnöke korábban viszont úgy ítélte meg, a krími lakosság 80 százaléka támogatja az Oroszországhoz való csatlakozást.
Az orosz katonák jelenléte mellett tartott népszavazást Ukrajna központi vezetése, az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve több nyugati ország törvénytelennek tartja. Kijev előre jelezte, hogy nem ismeri el annak eredményét. A referendum megtartásáról március 6-án hozott döntést a krími parlament, amelyben erőfölénybe kerültek az oroszbarát erők.
Az ukrán alkotmánybíróság pénteken alkotmányellenesnek minősítette a referendumot, mivel azt nemcsak a népszavazás kiírási rendjét szabályozó jogszabályok semmibe vétele mellett rendezik meg, de az alkotmány több pontját is sérti.