Az Evola-vírus a beteg nemzettestben

Ez egy hosszabb idézet lesz (ami az esetleges látszat ellenére nem a szabadkőművesség és a tradicionalizmus közt akar párhuzamot vonni): "Minden szabadkőműves oriensnél jellegzetesen megtalálható, hogy az első fokokon, a "beetetés" fázisában, a kettős rendű szólás egyik felét – az okkult értékekre, az okkult világra vonatkozó gondolkodásmódot – alkalmazzák. Míg a magasabb fokokon, sőt még ott sem okvetlenül, hanem esetleg még az oriensen belül sem mindenki számára tudott módon, mégis jelen van egy másfajta értéktelenség-rend, egy romboló, cinikus, materialisztikus beállítódás. Ez a jellegzetesség is a régmúltra nyúlik vissza. A 10. században élt például Abdallah Ibn Majmun (nem azonos Majmunidésszel!), akinek az apja materialista orvos volt. Nagyon érdekes, hogy az iszlám világban is, mint a középkorban általában, a zsidó, vagy iszlám hívők nagyon jó nevű orvosok voltak, de majdnem mindig cinikus materialisták és Isten-tagadók, anélkül persze, hogy ezt kifelé mutatták volna. Így hát Majmun is az apjától tanulta, hogy miképp rejtse el kifelé a birtokában lévő magasabb rendű tudást. A középkorban ez volt a kiválasztottság igazi pecsétje. Ennek a tudásnak a birtokában egy társaságot szervezett, a bátiniket. A jól ismert technikát alkalmazta: hét beavatási lépcsőfok, az ötödikig csupa szép és jó dolgok, értékek, misztika, iszlám stb. A felsőbb szinteken azonban elkezdik lebontani, majd brutálisan eltörölni ezt a szellemi alapállást, amelynek következtében a beavatottban egy végletekig lecsupaszított, cinikus világkép marad meg, amelynek alapján a beavatott a többi ember, ahogyan ő nevezte – elnézést –, a "seggek" viselkedésén jókat nevetett, és irányítani volt képes őket. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez minden beavatás alapvető trükkjei közé tartozik, csak míg – teszem azt – egy pápua-újguineai férfi-házban, amikor a felnőttkort elérő ifjú előtt leleplezik a szellemeket, bemutatva, hogy amiktől eddig úgy rettegett, azokat rokonai, a törzs többi tagja keltették életre, az egy ilyen zárt, kötött társadalomban, a tabutörés erejével, energiájával óriási, felszabadító erejű pszichés változásokat jelentett. Hasonlóképp működött ez Japánban vagy a középkori Európában. A mai társadalmakban erről már szó nincs. A teljes pszichikus eloldottság és széthullottság világában, ahol a new age jelenségeitől kezdve nagyon sok támadásnak vannak kitéve az emberek, ez tovább erősíti a negatív folyamatokat. Ezt a jelenséget a pszichiáterek nagyon jól ismerik. Ez az eljárás a titkos beavatási társaságok hierarchikus társadalomszemléletén alapul, amely alapvetően kettős természetű: van a nagyon szűk grémium, amelyben, ha már bekerült valaki, kettős világot lát (beavatottak és nem beavatottak), ha még nem, akkor viszont szellemi létrát lát maga előtt több lépcsőfokkal, a magasabb szférák felé. De – ahogy Wittgenstein mondja a Tractatusá-ban –, ha valaki már fölért, akkor a létra szükségtelenné válik, ki lehet rúgni magunk alól." http://www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-06.htm Én nem bízom az olyan beszédekben, ami azt mondja, hogy most ez így és így neked lehet relatíve jó, helyes és igaz, de mélyebben/szellemibben/valójában/magasabb szinten etc. pont az ellenkezője a jó, helyes és igaz. Az ilyen gyakorlat perverzitásának belátásához nem kell még hívőnek sem lenni.

„ Azt várjátok hát, hogy amíg ti mindent leromboltok és meggyaláztok, mi ne »reagáljunk«, hanem tétlenül szemléljük a műveteket, netán még lelkendezve folytatásra is ösztönözzünk titeket? Csakis azért nem vagyunk „reakciósok”, mert a szó nem elég erős, s főképp azért, mert mi a pozitívumból indulunk ki, a pozitívumot képviseljük, a valódi és eredeti értékeket, amelyeknek nincs szükségük a „jövő napjának” fényére. ” – Julius Evola

Kedves Rembald de Voczon! Bocsánat, hogy most válaszolok, most láttam, hogy ismét megszólíttatam, így kénytelen vagyok ismét „reakciós” lenni. Először határozzuk meg, mit értünk „dogmán”. A dogmát „tétel”, ha tetszik „axióma” értelmében használtam. Ha nincsen egy olyan genus proximum, ami alapján beszélhetünk Tradícióról, annak alapelveiről, amiben minden szerző egyetért, akkor valóban nem beszélhetünk erről. A második bekezdése szómágia, mikor „magasabbságról” beszél. Értelmi doalógusnak racionábilis szinten van értelme, ezen szerzők gondolatainak, szemléletének is van racionábilis vetülete. Az „alapállás” maga egy dogma. Shuon és László axiómái (melyek nem csupán hozzávetőlegesek) ellentmondanak katolikus dogmáknak. A többletmondás, persze hogy nem tilos, sőt szükséges is. Azonban a nyilvánvaló ellentmondás, nem „többletmondás”. Az objektív dogmák bólyái között végtelen alanyi magasság és mélység van, de csak ezek között. Én nem állítottam, hogy a dogmák felett nincs semmi, de Istenben és megismerésében nem lehet contradictio, csak contrarietas. Van a natura pura érzéki ismeretének szintje, majd pedig a natura pura értelmi absztrakciós szintje, majd pedig a szupranaturális misztika, végül a színről színre látás szintje. Az Egyház épp ez alapján ítélt el „misztikusokat”, vagy épp kanonizált. Ezzel az illető eretnek alanyi jó szándékáról, vagy üdvösségéről végső ítéletet nem mondott. A tévedő is üdvözülhet, de nem tévedése miatt. Abban is téved, hogy a dogmák többsége „pozitívan” van megfogalmazva. Sajnos ebből látszik, fogalma sincs a katolikus dogmatikáról, és egyháztörténetről. A dogmák többsége negatív-kontradiktív megfogalmazást kapott, mivel föllépett egy eretnekség, mely az Istentől kapott igaz hitnek ellentmondó, s ebből született egy adott hittétel. Az „analogia entis” tana miatt igenis alkalmazható a legvégső dolgok vonatkozásában is a közönséges logika, amely ugyan nem ad teljes ismeretet, de biztos (igaz) ismeretet ad. No látja, ebben különbözik a hagyományos hindu ismeretelmélettől (és ebben szinte azonos az összes tradicionalista szerző) a katolikus állásponttól. Világos, hogy van többletismeret, de az nem kontradiktív az alacsonyabb szintűvel, hanem kontrér. Nézze, én is, ha szemlélődöm, vagy elmélkedem, vagy a liturgia objektív kegyelemeszközei alanyi átistenülést adnak nekem, olyat élek át tudatilag, amit nem tudok szavakkal leírni, mégsem találom ellentétesnek a katolikus dogmákkal. A hiteles katolikus ismeretelmélettel kapcsolatban ajánlom ezt az oldalt: www.matthaios.hu Tamás rendszere egyértelműen prioritást élvez és norma a katolikus bölcselet és teológia számára. A katolikus dogmák nem paradoxok és nem ellentmondók (kontrediktívek), hanem antinomikusak és ellentétesek (kontrérek). Azaz racionális szinten nem bizonyíthatók, viszont bebizonyíthatók és bebizonyítandók (erről szól részben a dogmatika), hogy nem tartalmaznak ellentmondó állítást. Ez alapállása, ha tetszik „axiómája” a katolicizmusnak. Pl. a Szentháromságban az egységet és a háromságot is másról állítjuk. Az egységet a természetről, lényegről, állagról, a háromságot a személyekről, létalanyokról. Így ez nem ellentmondó állítás, hanem ellentétes állítás az elemi logika szintjén. Ha azt mondaná a katolicizmus, amivel az aufklérizmus vádolta, hogy egyszerre három isten és egy isten van, akkor az ellentmondás lenne. Én semmiféle „szektariánus” támadást nem intéztem. Engem mocskoltam, édesanyámat szidták olyan kis nyikhajok, akik elolvasnak egy fél mondatot, vagy részt vettek két gyorstalpalón, és személyemben támadtak, teljesen stupid és infernális módon. Erre voltam reaktív, amint láthatja, ebbe a vitába is csak azután léptem be, miután „megszólítottak”. A „szekta” definíciójából kiindulva ki kéne mutatnia, hogy bármiféle elvállással (seco, secare, secavi) bírok a katolikus tanításhoz képest. Ha pedig magát a katolikus tanítást szektariánusnak tartja, szíve joga, nem veszem magamra. A kiindulópont rossz? Bocsánat, az egyik oldalon hoztam a katolikus tézist, a másikon az annak ellentmondó (kontradiktív) és nem ellentétes (kontrér) tézist. Sohasem állítottam, hogy nincsenek tárgyilag helyes meglátásaik az egyes tradicionalista szerzőknek, vagy alanyilag sem gyaláztam őket olyan infernális módon, mint az itt megjelenő egyes, divattradicionalista kabátfeladogatók. Nem értem az emociatív eticizmusát, illetve nem így vélekedem. Ha Farkas Attila Mártonnak, vagy László Andrásnak valamiben igaza van, elismerem. Én hol „tanáruraztam”, az hol bűn etikai oldalról, ha szempontokat valaki figyelembe ajánl? Tisztelettel, Szász Péter

Azért néhány axióma elfogadását megalapozottan lehet javasolni minden tradicionalista szerző vonatkozásában. Az axiómák a természetes ész tevékenységét segítik és a diszkurzív szférához tartoznak; teljesen megalapozott tradicionális axiómákról beszélni, hiszen az egész tradicionalista gondolatkör leginkább diszkurzív keretek közt terjed (tehát nem arról van szó, hogy vannak tradicionalista mesterek, vagy a tradicionalizmiusra érzékeny keresztény/buddhista/muszlim stb. tanítók, akik köré tanítványok rendeződnek, hanem leginkább fordítások, újrakiadások, könyvek által, amiket magánemberek privát olvasás által és a privát olvasás minden kísérőjellegzetességével tesznek magukévá). Tehát a tradicionalizmus első megértései is diszkurzívak lesznek, akár könyvekből, akár előadásokból találkozik vele valaki. És itt nagyon ajánlatos és hasznos, ha valaki ismeri az adott gondolatrendszer axiómáit, a zavarok elkerülése végett, vagy hogy ne tulajdonítson olyat a tradicionalizmusnak vagy egyes szerzőknek amit az soha nem közölt, vagy nem olyan hangsúllyal közölt diszkurzíve. Ilyen hasznos axiómák amiket Schuon leírt, és minden további vizsgálat nélkül a tradicionalista eszmerendszerről is elmondhatóak pl. ilyenek: Axióma1: Van olyan, hogy Primordiális Tradíció (Öshagyomány) Axióma2: A PT összeférhetetlen a modernitással/ateizmussal/globalitással Axióma3: A PT megismerhető és megélhető/integrálható/megvalósítható azokkal a technikákkal, amelyek a PT megnyilvánulásából származnak és mindmáig fennmaradtak. Ennek ellentmondó megnyilvánulásokat egyetlen tradicionalista szerzőtől sem olvastam még, és mindegyikük írásaiban megtalálható ezek mindegyikének vagy valamelyikének különböző szempontok szerinti kifejtése. "A legvégső dolgok vonatkozásában a közönséges logika már nem alkalmazható, megengedettek a paradox, ellentmondó megfogalmazások (vö. Szentháromság *Egy* Isten)" Az egész hozzászólásom tulajdonképp emiatt született. A "Szentháromság Egy Isten" semmiképpen nem paradox vagy ellentmondásos. Egy Isten és három Személy, három Isteni Személy. Esszenciálisan egy, hiposztatikusan három, tehát semmiféle zavar vagy ellentmondás nincs, mert nem ugyanazon az ontológiai szinten van állítva egyszerre az egység és a háromság. Akik ezt a különbséget nem értették meg azok Isten esszenciáját identifikálták a hiposztatikussággával. Ha ezt megtesszük, tehát azonos szintre hozzuk a kettőt, akkor valóban fennáll az ellentmondás, és ebből kétféle kiút van: az egyik az önálló Isteni személyek állítása (ami politeizmus), a másik pedig, hogy Istennek az, amit Személyeknek nevezünk, csak tulajdonságai, vagy különböző megjelenési módjai (ami szabellianizmus). Mindkettő eretnekség, ha kereszténynek mondja magát. Ezen felül viszont a "közönséges logika alkalmazhatatlansága" egy jellegzetesen nyugati probléma, aminek a megismeréssel kapcsolatban nem is szabadna felvetődnie. A rómaiaknál a skolasztikusok óta a teológiai megismerés alapproblémája a természetes és a kinyilatkoztatott teológia közti különbségtétel, valamint hogy a nyugati teológiában az előbbi súlya az idők során túlontúl megnövekedett, az elválasztás pedig megszilárdult. A tt szerint Isten művéből, a teremtésből a természetes ész segítségével következtetéssel és analogikusan megismerhető. Mivel ezek tisztán mentális tevékenységek -esetlegesen intuitív, kegyelmi megvilágításban; bár a tt rendszerében nem sikerkritérium a kegyelmi segítség- az empíria, az igazság megélése és közvetlen megtapasztalása hiányzik belőle. Nézzük a Szentháromság Egyistent: Aquinói Tamás pl. ennek megértését kiveszi a tt hatásköréből, és mivel nincs "tapasztalatteológiája", szükségképpen azokhoz az igazságokhoz sorolja, amelyek túl vannak az emberi (ésszerű) megismerés lehetőségén és a megalapozottan hihető kinyilatkoztatott igazságokhoz sorolja. (Lásd Summa contra Gentiles I.3.2-3). Ezzel szemben ha megnézzük a Tábor-hegyi megnyilatkozást (Péter, Jakab és János előtt, akik Jézussal vannak, megjelenik a Szentlélek felhő formájában, belőle hangzik az Atya: "Ez az én szeretett Fiam"; Máté 17.1)) akkor ott a Szentháromság Egyisten az apostolok számára közvetlen, megtapasztalható módon jelent meg (személyként együtt volt mindhárom Isteni Személy), ami ugyan nem ésszerű megismerést jelent, de nyilvánvalóan nem is csak a "megalapozottan hihető" kinyilatkoztatást, hanem Isten háromságának és egységének ennél jóval közvetlenebb megtapasztalását és átélését.