„Állandó viták folynak a köztéri szobrainkról. A történész ítélete szerint szabad-e Horthynak vagy Kádárnak szobrot állítani?
Újságírói kérdésekre válaszolva az elmúlt években többször elmondtam, hogy sem Horthy Miklósnak, sem Kádár Jánosnak nem állítanék szobrot. Először 2005-ben éppen a Népszabadságban, utoljára pedig 2012 májusában a Heti Válaszban. Ezekben és más nyilatkozataimban világossá tettem azt is, hogy helytelenítem Károlyi Mihály és József Attila szobrának eltávolítását a Kossuth térről, helyeslem viszont, ha Bethlen István és más hozzá hasonlóan konzervatív politikusok – például Tisza István vagy Bánffy Miklós – emléke előtt szoborállítással is tisztelgünk. Mindezt azért tettem és teszem, mert nagyon kívánatosnak tartanék egy olyan Magyarországot, amelyben a baloldali demokraták ugyanolyan empátiával és megértéssel viseltetnének a demokratikus jobboldal idoljai iránt, mint fordítva.
De ezek alkalmi szakmai megnyilatkozások. Lehet így hatni a döntéshozókra?
Kétségtelen, hogy feladatomat nem közéleti állásfoglalások heti gyakoriságú kiadásában látom, hanem könyvek és tanulmányok írásában, különböző típusú, de szakmai előadások tartásában, valamint tanári feladataim korrekt ellátásában. Munkáim és más történészek munkái természetesen alapot szolgáltathatnak különböző emlékezetpolitikai döntések meghozatalához, de helyes, hogy ezeket a döntéseket végül nem mi, hanem a kisebb-nagyobb közösségek és az ő képviselőik hozzák meg.
A Szabadság térre tervezett megszállási emlékműről mi a véleménye?
Elmondtam már, hogy magát az ötletet minden további nélkül elfogadhatónak tartom, hiszen 1944. március 19. valóban fontos szakaszhatár Magyarország II. világháborús történetében. Mindig hozzátettem azonban, hogy a szoborterv szimbolikája nem fejezi ki azt, ami ott és akkor történt. Félrevezető Németországot agresszorként, Magyarországot pedig áldozatként bemutatni, miközben hadseregeink nem egymás ellen, hanem egymás mellett harcoltak. A zsidók deportálásáért is közös a felelősségünk. Mindezekről nagyon hasznos lehetett volna egy szakmai konferencia, ahol a kormány identitáspolitikusai megvitathatták volna elképzelésüket hozzáértő történészekkel. Ilyennek talán még ma is lenne értelme.”