A nők és az átlagosan egyenlőtlen bérek napja

Idén negyedik alkalommal tette közzé a nemek közti bérszakadékkal kapcsolatos szokásos aggódását az Európai Bizottság az „Egyenlő Díjazás Napja” alkalmából. Eszerint 16 százalék körüli a nők és a férfiak „átlagos” bére közti eltérés. Azt viszont már nem harsogja a dokumentum, hogy ez a szám nem az azonos munkakörben dolgozók bérének vizsgálata alapján jött ki: magyarul almát hasonlítottak össze a körtével. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvben ugyanis az egyenlő munka is benne van, csak ezt a feminista harcosok és Viviane Reding hajlamosak elfelejteni. Nőnapi ünneprontás következik.

A Bizottság megállapította, hogy még mindig 16,4 százalék az eltérés a nők és a férfiak átlagos keresete között. Ebből valamilyen bámulatos logikával azt a következtetést vonták le, hogy a nők Európában 59 napot ingyen dolgoznak évente. „Az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás az EU alapelveinek egyike, ám sajnálatos módon az európai nők számára egyelőre nem ez a valóság” – mondta Viviane Reding. Ráadásul több tagállamban, köztük Magyarországon még nagyobb lett a nemek közti bérszakadék a 2012-es adatokhoz képest – hangsúlyozza a Bizottság közleménye. Mielőtt elmorzsolnánk egy könnycseppet a szemünk sarkában szegény nők alacsony fizetése miatt, öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Ezek az adatok átlagos fizetéseken alapulnak, vagyis a takarítónőtől a vezérigazgatóig mindenkinek a bére benne van. Jó lenne már látni egy olyan EU-s felmérést, amelyben az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők fizetését hasonlítják össze. Ha majd abban is az jön ki, hogy ugyanannál a cégnél az ugyanannyi munkaórában dolgozó női igazgatóhelyettes kevesebbet keres a férfi igazgatóhelyettesnél, akkor majd sajnálkozhat Reding asszony, hogy a nők számára nem valóság az egyenlő fizetés. A nagy „átlagos” számítgatásokra hivatkozva azonban ez nem túl meggyőző.

Már ha van egyáltalán a legtöbb cégnél női igazgatóhelyettes. Az ugyanis nem meglepő, hogy sok nő inkább nem választja a stresszes, könyöklős, sok munkával, adott esetben túlórával járó vezetői karriert, inkább megelégszik a nyugisabb beosztotti állással kevesebb pénzért. Azonban ha valaki így dönt, annak tudatában teszi, hogy a beosztotti állással kevesebb fizetés jár. Mindenki mérlegelheti, hogy megéri-e a kompromisszum. Viszont ha egy nő akar, és van kedve egész életében vállalatok csúcsaira nyomulni, semmi sem akadályozza meg, hogy karriert csináljon és sok pénzt keressen. Ehhez nincs szüksége a sokat emlegetett női kvótákra sem, mert nagy „átlagban” amúgy valószínűleg hálóval kellene összefogdosni a cégvezetői, politikai és hasonló karrierre vágyó kvótanőket. A legtöbb nő ugyanis egyáltalán nem vágyik arra, hogy férfiakkal harcoljon a munkahelyén a vezető pozíciókért és az azzal járó vezető fizetésekért, de ha mégis erre vágyik, akkor szabad a pálya. Ott van példának Viviane Reding, akiről nehéz lenne elképzelni, hogy kevesebbet keresne bármelyik férfi biztos kollégájánál.

Mielőtt a nők egyenlő esélyeiért kezd valaki aggódni, szembesüljön az adatokkal: az Eurostat felmérése szerint a tagállamok többségében, köztük Magyarországon is a nők nagyobb arányban végeztek felsőfokú tanulmányokat, mint a férfiak. Itt persze megint nincs lebontva, hogy milyen szakon és milyen színvonalú egyetemen, pedig ez nagyon nem mindegy. A két nemre vonatkozó munkanélküliségi ráta szinte azonos az utóbbi négy évben az uniós szinten, jelenleg 10,8 százalék a nők, és 10,6 százalék a férfiak körében.

Az EU természetesen már alkotott irányelvet a témában. Ebben az áll, hogy „ugyanazért a munkáért vagy azonos értékűnek tekintett munkáért járó díjazás minden vonatkozásában és minden feltételében meg kell szüntetni a nemi alapon történő közvetlen és közvetett megkülönböztetést”. Persze lehet azon rugózni, hogy ki mit tekint azonos értékű munkának. Például van két alkalmazott ugyanabban a munkakörben – függetlenül attól, hogy férfi vagy nő –, egymás mellett ülnek az irodában, de az egyik egész nap facebookozik, a másik meg szorgalmasan dolgozik. Ők papíron ugyanazt a munkát végzik, de szíve szerint melyik főnök adna nekik ugyanakkora fizetést? Vagy persze az egyszerűség kedvéért ki is rúghatja a facebookozót, és felvehet helyette még egy rendesen dolgozót ugyanannyi fizetésért.

A példa csak arra akar rámutatni, hogy ideális esetben sem az állami, sem az uniós szabályozásnak nem kellene, hogy helye legyen a munkáltató és a munkavállaló munkabérről szóló megállapodásában. A munkavállaló egyszerűen annyit keressen, amiről meg tudja győzni a főnökét, hogy az ő munkája megér annyit. Ez a kettejük megállapodása, egy alku. Mivel azonban nincsen ideális eset, ezért bevezették az olyasmiket, mint a minimálbér, a túlóráért és éjszakai munkáért járó pótlékok, vagy jelen esetben a női és férfi dolgozók közti megkülönböztetés tilalma.

Az irányelvnek a munkavállalók és a munkáltatók közti viszonyban nincsen közvetlen hatálya, vagyis a tagállamoknak törvényben kell implementálniuk a rendelkezéseket. Amennyiben egy tagállam nem, vagy nem megfelelően ültet át egy irányelvet a saját jogába, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene. Egy állampolgár is perelheti az államot az Európai Bíróság előtt, ha az átültetés elmaradása miatt őt kár éri. Vagyis európai szinten biztosított, hogy az irányelvben rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve érvényesüljön. Ennek az elvnek nem nagy átlagban, hanem a valóban egyenlő munkát végzők viszonylatában kell érvényesülnie, és hogy ez nem így lenne, arról már Reding asszony sem szólt egy árva szót sem.

Magyarországon az egyenlő bánásmódról szóló törvény és a munka törvénykönyve is tartalmaz az irányelvnek való megfelelést szolgáló szakaszokat. A szabályok kimondják, hogy „a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani”. Az Mt. azt is hozzáteszi, hogy „e követelmény megsértésének orvoslása nem járhat más munkavállaló jogának megsértésével vagy csorbításával”. Erre érdemes lenne azoknak is odafigyelniük, akik női kvótákat követelnek (logikusan a férfiak sérelmére), vagy „átlagosan” több fizetést akarnak a nőknek, csak épp „átlagosan” több vagy „átlagosan” magasabb minőségű munkavégzés nélkül.