A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Gajdos kedden még felszólalt a Majdan ellenében szervezett, hatalompárti demonstrációkon, ahol azt mondta, a kárpátaljai magyarokat képviseli – hogy aztán csütörtökön kihátráljon Janukovics mögül.
Egymást érik az MSZP állásfoglalásai Ukrajna és Viktor Janukovics ügyében, Mesterházy Attila pártelnök és Szanyi Tibor EP-listavezető egymással versengve ítélik el Janukovics és Orbán Viktor rendszerét, s kárhoztatják a kormányt és a magyar diplomáciát.
Kemény és egyenes kiállás. Épp csak Gajdos Istvánról nem esik benne szó, ami meglehetősen hálátlan eljárás az MSZP kárpátaljai stratégiai partnerével szemben, aki 2013 szeptemberében olyan szép szavakkal méltatta Janukovics európai integrációs elkötelezettségét és bírálta az Orbán-kormányt az MSZP vásárosnaményi rendezvényén, Mesterházy Attila jelenlétében.
Gajdos, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke régóta szoros kapcsolatot ápol az MSZP-vel. Ennek a szoros kapcsolatnak az sem tudott ártani, hogy a Janukovics akkori pártjának színeiben induló Gajdos 2002-ben választási csalással lett parlamenti képviselő a másik magyar jelölttel, Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével szemben. Ez a választási csalással nem csak afféle publicisztikai túlzás: strasbourgi ítélet van róla, hogy csalással, a Kucsma- és Janukovics-féle szocialisták kezében lévő közigazgatás jóvoltából jutott parlamenti mandátumhoz 2002-ben. A választások előtt hét olyan falut csatoltak el a kérdéses választókerülettől, ahol korábban a KMKSZ nyert, de ez is kevésnek bizonyult, így aztán további falvak választási eredményét semmisítette meg a hatalom, olyan falvakét, ahol Kovács volt a győztes.
2012-ben Gajdos Janukovics új pártja, a Régiók Pártja színeiben került be ismét a Radába, amihez az MSZP sietett is gratulálni. Mesterházy 2013. november 28-29-én Kárpátalján Gajdossal közösen mutatta be az MSZP új nemzetpolitikai programját. Hogy tisztában legyünk a kronológiával: Ukrajna november 21-én állította le az EU-s társulási megállapodás aláírásához vezető folyamatot, november 25-én pedig már könnygázzal oszlatták Kijevben az EU-párti tüntetőket – Mesterházy-t ez nem zavarta abban, hogy a Janukovics-párt képviselőjével tartson közös sajtótájékoztatót. Gajdos kedden még felszólalt a Majdan ellenében szervezett, hatalompárti demonstrációkon, ahol azt mondta, a kárpátaljai magyarokat képviseli – hogy aztán csütörtökön kihátráljon Janukovics mögül.
(Írtam már korábban, hogy kifejezetten örömteli fordulatnak tartom az MSZP nemzetpolitikai hozzáállásában beállt változásokat. A fentiekkel is csak azt szerettem volna bemutatni, miért olyan nehéz okosnak és hitelesnek maradni, amikor az ukrán belpolitika fejleményeit kommentálja nagy magabiztossággal egy-egy politikus. Lehet, hogy most éppen Janukovicson van a sor a börtönben, Timoshenkót meg az elnöki palota várja – ki tudja, hogy aztán néhány év múlva nem cserélnek-e újra.)