A Jobbik szerint a létbiztonság elérése, a több, jól fizető munkahely megteremtése, valamint a magyar termelői szektor talpra állítása és megerősítése a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat – mondta Volner János az ellenzéki párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján pártja gazdaságpolitikai elképzeléseit ismertetve. Úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta eltelt 24 évben elveszett egymillió munkahely, leépült a magyar mezőgazdaság és szinte teljesen megszűnt a magyar ipar. Emellett csak kevesek – elsősorban a politikusokkal szoros kapcsolatot ápoló vállalkozók – gazdagodtak meg, míg több millióan elszegényedtek – tette hozzá. A Jobbik kormányra kerülése esetén ezért több lépést is tervez a ennek a helyzetnek a megváltoztatására.
Volner János első lépésként említette az éves szinten 400 milliárd forintos közvetlen kárt okozó korrupció felszámolását, aminek a megerősödésében a Fidesznek és a baloldalnak egyaránt komoly szerepe volt. Emellett az ellenzéki párt garantálná, hogy a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban a nemzetközi cégek az anyaországban elérhető bérek minimum 80 százalékát fizessék a magyar a munkavállalóknak; 5 százalékos áfa-kulcsot vezetne be az alapvető élelmiszereknél, a rezsiköltségeknél és a gyermekneveléshez szükséges termékeknél; a devizahitelek felvételkori forintárfolyamon történő forintosításával és az indokolatlanul megemelt kamatok visszavágásával pedig megszüntetné a devizahitelesek problémáit.