Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

A Hír TV értesülései szerint a Mazsihisz Orbán Viktornak írt levelében nincs szó bojkottról, csak javaslatokat fogalmaznak meg. Heisler András, a szervezet elnöke a televíziónak ennek kapcsán úgy fogalmazott: egyelőre fenntartják a bojkottról hozott döntést, de azon dolgoznak, hogy legyőzzék a konfliktusokat.
Bár vasárnap még azt közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, hogy a német megszállás emlékműve, a Sorsok Háza és a Veritas vezetője miatt a kormány és a zsidó szervezet között fennálló nézetkülönbségek miatt bojkottálják a holokauszt-emlékév programjait, a Hír TV értesülései szerint ugyanakkor az Orbán Viktornak írt levelükben ilyenről nincs szó. A Mazsihisz a kormányfőnek küldött levelében pusztán javaslatokat fogalmaz meg, például arról, hogy a Sorsok Háza helyett inkább újítsák fel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amit elnevezhetnének az Együttélés Házának; a német megszállás emlékművével kapcsolatban pedig párbeszédet kezdeményeztek.
Frissítés

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Hír TV-nek azt mondta: továbbra is fenntartják a bojkottról szóló döntésüket, amíg a közgyűlés másképp nem dönt, de azon dolgoznak, hogy „el tudjunk jutni addig, hogy ezeket a konfliktusokat legyőzzük, és normális társadalmi megbékélés legyen Magyarországon”.