A NATO főtitkárhelyettese növelné a tagállamok védelmi kiadásait
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
A magyar honvédség 2014-től bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. Mi baja ezzel a radikáljobbosoknak, mire föl hőzöngenek a parlamentben?
Mindig humoros, amikor politikusok nagyon határozottan beszélnek olyan dolgokról, amihez egyáltalán nem értenek. Úgy általában bármi, ami a NATO-val kapcsolatos, eleve nem erőssége a Jobbik és vidéke Áfésznek, de miért is lenne az? A Jobbik még sokkal finomabb korszakában is NATO-csatlakozásunk erőteljes ellenzője volt (Kovács Dávid persze legitimen és tisztességesen érvelt), pedig 1999-es csatlakozásunk környékén egyetlen nemzetpolitikai szempontból kényes ország sem volt NATO-tag. Integrációs előnyünk lett volna, és az elszakított magyar közösségeket is segíthette volna, ha azt az időszakot jól kihasználjuk. De 2002 után a kormányzat tett arról, hogy a magyar integrációs támogatásért cserébe a magyar közösségek gyakorlatilag semmit se kapjanak. Pedig a világon csak a határozott érdekérvényesítés működik. Ha Bukaresttel vagy Pozsonnyal szemben Budapest el akart volna érni valamit, azt addig kellett volna tenni, amíg voltak ütőkártyák, és az integrációs előny az volt. A gesztusok ugyanis semmit sem érnek.
De ez már a múlt, ami kiesett hatalmunkból. A mai helyzet már nagyon más.
Mégis vannak biztató hírek: mint arról kedden a parlamentben Hende Csaba honvédelmi minisztere beszélt: a magyar honvédség 2014-től bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. „Biztonságunk, miként a légterünk egy és oszthatatlan” – mondta a miniszter, aki elengedhetetlennek ítélte az együttműködést napjainkban, amikor a legtöbb tagállam hadseregét megszorítás sújtja. Szlovénia nem tart fenn harci repülőket, ahogy a balti államok sem – mondta; utalva arra, hogy 2015-ben, négy hónapon át Észtország, Lettország és Litvánia légterét is a magyar honvédség védi majd, amely negyedik generációs harci repülőgépekkel rendelkezik. Magyarország tehát a szövetségesi kötelezettségeinek és lehetőségeinek megfelelően a légtérvédelem terén aktívan ki fogja venni a részét a közép-európai és NATO-együttműködés rendszeréből. Mi ezzel a baj? Mert a radikáljobbos politikusok provokációnak beillő kérdésekkel reagáltak a parlamentben Hende szavaira.
A nem is olyan rég a Szegedi Csanád-ügy túllihegése miatt a Jobbikból kiszorított, majd a Jobbikot a Magyar Hajnal nevű formációval jobbról előzni kívánó Lenhardt Balázs arra kérdezett rá, „hogyan honorálja mindezt Szlovénia?”, és feltette a kérdést: „nem veszélyezteti-e a magyar védelmi képességeket?” Lenhardt arról is fantáziált a parlamentben: „mennyivel szebb lenne, ha a magyar honvédség felszabadító alakulataival vonulna be Lendvára”.
Nos, a nemzeti radikálisok abszolút nem érzékelik a valóságot. Ennek egyik szelete katonai kérdés.
Az, hogy egy légierő gyakorol, vagy akár éles bevetést végez, az éppenséggel jó. Hogy melyik légtérben, a szlovénban, a Baltikumban vagy a magyarban hajt végre feladatot, a pilóta repült óráinak szempontjából tök mindegy. Ha nem megyünk át jogászkodásba, akkor látható, ez a magyar adófizetők zsebének is közömbös. Az a repült óra, az általa szerzett tapasztalat meglesz, és hogy esetleg magashegyi környezetben; az Lenhardtnak vagy a parlamentben őt megtámogató Gaudi-Nagy Tamásnak („nehogy már azokkal az üveggyöngyökkel próbáljuk boldogítani a Szlovéniában élő, elcsatolt területeken, a Muravidéken élő magyar testvéreket, hogy végre az elcsatoltságuk ugyan nem szűnik meg, de a magyar költségvetés pénzéből magyar gépek fogják őket védeni”) nem kellene, hogy fájjon. Egyébként a baltiak esetében a légtérvédelem költségeinek jelentős részét a fogadó országok fedezik. Tehát ha majd a magyar Gripenek kitelepülnek a Baltikumba, pilótáink képességei fenntartásának igen borsos költsége jelentős részben (pl. üzemanyag, reptéri kiszolgálás) a litván, észt és lett adófizetők zsebét fogja terhelni.
A szlovén (és a balti) légtérvédelem másik szelete politikai kérdés.
Magyarország kemény érdekvédelmi harcot folytatott az elmúlt négy évben. Nem a NATO-ban persze, hanem más frontokon, de minden mindennel összefügg. Fontos persze a szövetségesi szolidaritás a szlovénokkal vagy a baltiakkal; de legalább ennyire fontos, hogy Magyarország a NATO-ban elismert és sikeres szövetséges legyen.
A komoly missziós szerepvállalás (Magyarország ebben az elsők között van arányosan a szövetségben), a légtérvédelem és a konstruktív magyar politikai magatartás miatt ez így is van. Ráadásul emellett kapunk még olyan katonákat is a missziókkal, akik már szereztek harci tapasztalatot. És pilótákat, akik szélesebb körű tapasztalatot szereznek, mint amit a magyar légtér adhat; úgy, hogy egyetlen adófizető polgár zsebeit sem terhelik meg. Akinek fontos a haza védelme, ez vajon miért fáj?
A történet tehát semmilyen elemében nem szól igazán Szlovéniáról. Arról az országról egyébként, ahol a kevesebb, mint tízezres magyar közösség a felvidéki, délvidéki vagy erdélyi állapotokhoz képest elképesztően jó viszonyok között él. Ott, ahol automatikusan jár egy parlamenti képviselői hely a magyaroknak. Ott, ahol nemcsak minden felirat kétnyelvű a magyar többségű vagy jelentős magyar lakosságú településeken, hanem sok helyen még a pénztárgép által kinyomtatott számla is. Ott, ahol nincs állami szintű elnyomás, és a magyarok alapvetően békében élhetnek magyarként.
A radikáljobbosok a kijelentéseikkel ráadásul nem csak ostobának, de tájékozatlannak is bizonyultak: pont aznap fantáziáltak üveggyöngyökről és katonai bevonulásról, amikor Martonyi János külügyminiszter a szlovéniai magyarlakta vidék központjában, Lendván ünnepélyesen megnyitotta a ljubljanai magyar nagykövetség konzuli irodáját; s a konzuli iroda megnyitása előtt a magyar és a szlovén külügyminiszter részvételével Szentgotthárdon ünnepi ülésen emlékeztek meg a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodás hatályba lépésének 20. évfordulójáról, a példaértékű kisebbségvédelmi együttműködésről.
Hogy valaki miért gondolja hazafiságnak, hogy ezen a helyzeten esetleg rontson, nehezen érthető. Magyarországot és a magyarságot, hogy óvatosan fogalmazzunk, nem minden irányból baráti nemzetek és baráti országok veszik körbe. Utóbbi tényen az sem fog segíteni, hogy Gaudi-Nagy kedden azt kérdezte a parlamentben: „Fel van készülve a honvédség arra, hogy ha Székelyföldön elkezdik a magyarokat ölni a román hadsereg tagjai?”
De úgy tűnik, vannak, akiknek ez sem elég, és délnyugat felé is feszültséget akarnak szítani, ellenséget akarnak kreálni. A keddi parlamenti radikáljobbos hőzöngések erre pont jók. Másra nem.