Sebes Péter ügyvéd szerint a bíróság nem volt könnyű helyzetben, mert az ügyészség rendkívüli – jogi érvekkel nem indokolt – sietsége miatt úgy kellett döntenie a hamis tanúzásról, hogy az alapügyben, melyről Szilvásy vallomást tett, a tárgyalást még meg sem kezdték. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a bíró felmentő ítéletének indoklásában arról beszélt, hogy az ügyészség nem támasztotta alá bizonyítékkal, adattal, ténnyel, hogy Szilvásy tanúvallomásában nem mondott igazat.
Az ügyész a felmentő ítélet ellen bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, így az nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.
Benedek Fülöp 2003 és 2006 között az agrártárca közigazgatási, majd 2006-tól 2008-ig szakállamtitkára, 2008 és 2009 között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt. E tisztségeiben végzett tevékenysége nyomán több ügyben gyanúsítottként hallgatták ki az egykori államtitkárt, az egyik ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2011-ben jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte egy pákozdi ingatlanügylet során elkövetett hivatali visszaélés miatt.