Aztán feltűnt a színen Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke. Szepessy, aki most az ellenzéket csicskáztatná, egyrészt Monok egykori polgármestere, a szociális kártya megálmodója; másrészt művésznevén Big Money, a magyar hip-hop szcéna erős mezőnyének vitán felül legstílusidegenebb szereplője, a legendás Ogli G Társa (tévedtünk, lásd a frissítést – a Szerk.).
Hiába emelt az ügyészség vádat a kiváló rejtői figura ellen, Szepessy elkerülte a börtönt, és most a félhomályból előrobbanva az Összefogás Párt elnökeként ő vádolja Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Fodor és Szabó Összefogását, mégpedig azzal, hogy lenyúlták az „Összefogás” nevet, a szavazók tömegeit szippantva el ezzel.
„Elrabolták nevünket és ezen bűnös úton szerzett név kampányban történő használatával könnyen megtéveszthetik azokat, akik ránk akarnak szavazni és mi így szavazatokat veszíthetünk” – panaszkodik. Aki beszáll a kampány-legviccesebb-akciója versenybe, annak mostantól ez a mondat lesz a zsinórmérték. Nehéz lesz überelni. László Andrásnak azért valószínűleg sikerülhetne, ha újra életet lehelne az 1993 megalapított, de az ideológiai viták súlya alatt 37 nap múlva összeroppanó, Pannon Liga nevű ultradextro-conservativ pártot.