Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Benyújtotta népszavazási kérdéseit a paksi erőmű bővítéséről az Együtt-PM a Nemzeti Választási Bizottságnak. A szövetség társelnöke, Jávor Benedek az NVB épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, felszólítják a kormányt, hogy saját hatáskörében is kezdeményezzen népszavazást az új blokkok építéséről.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke elmondta, hogy népszavazási kérdéseik többek között arra irányulnak, egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve hogy ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig.
A paksi erőmű bővítése olyan horderejű kérdés, amiről nem lehet a nyilvánosság kizárásával „sunyin, stikában” megállapodni – jelentette ki. A kormány által kötött megállapodás viszont évtizedekre eladósítja és energetikai függőségbe taszítja Magyarországot – mondta. Hozzátette, a kabinetnek nem volt felhatalmazása a szerződés megkötésére, az ügyben hivatkozott 2009-es országgyűlési határozat ugyanis csak az előkészítésre és az alternatívák megvizsgálására ad jogot.
Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy a kormány saját hatáskörében is élhet népszavazási kezdeményezéssel. Ezért felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy „fordítson hátat (…) a titkos alkuk és zárt ajtók mögötti tárgyalások politikájának” és a kormány kezdeményezze a referendum kiírását a paksi bővítésről. Arra a felvetésre, hogy egy nemzetközi szerződésről lehet-e népszavazást tartani, azt felelte, a kérdéseik nem közvetlenül a megállapodásra vonatkoznak.
Egy másik kérdésre azt mondta, a bővítés révén termelt energia bekerülési árát a szakértők 30-32 forintra becsülik kilowattóránként és „ennél gyakorlatilag bármi olcsóbban előállítja a villamos energiát”, ugyanis a jelenlegi piaci árak 16 forint körül vannak.