Az ember elnökei és társaik

2014. január 14. 16:23

Gyurcsányon kívül főszerephez jut Kuncze és Fodor is. Pont jó ez így, mert tökéletesen kielégíti az emberek komfort zónáját.

2014. január 14. 16:23
Sebestyén Eszter

Egy hete Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újranyitották a választási együttműködést célzó tárgyalásaikat, immáron a Demokratikus Koalícióval bővítve. A megkönnyebbülést ígérő bejelentés azonban mégsem tűnik zökkenőmentesnek, ha a médiatartalmakat figyelem, nem így van azonban, ha az emberi viselkedésre szorítkozom. A Bajnai-formáció elnökei furák: az egyik hisztisebb, mint valaha; a másik önhittsége felülmúl minden eddigit; a harmadik a megszokottól gyökeresen eltérő szerepben tűnik fel. Eközben Mesterházy – mint, aki tanulta valahol, hogy kell ezt – a legszükségesebbekre szorítkozik, Gyurcsány szuperül hallgat, Bajnai új kommunikációs csatornát nyit. Ez van most, meg egy kényelmi zónának megfelelő lista körvonalazódik.

Az ellenzéki időszakról baromi röviden. Az Együtt beállt egy távirányítható pofozógépbe, ami fáziskéséssel mindig arcon ütötte, például, amikor gyurcsányoztak egy jóízűt, ezzel végig az ő népszerűségét növelve, megfeledkezve arról, hogy ennek ő tudatában van, és jókat röhög, olykor talán dúdolgat is. Vagy az olyan esetekben, amikor a távirányító rosszabbik végén állók az MSZP-t médianyomasztással akarták zavarba ejteni. Ez ugyan soha nem sikerült, ha a részeredményeket nézem, mert az Együtt ebből is mindig rosszul jött ki. Azt mindenesetre sikerült elérniük, hogy több esetben ennek az volt a leképeződése, hogy a szocialisták erkölcstelenül álltak a tárgyalásokhoz. Ennek pedig örökre nyoma marad az információs korban, nagyjából csak a habermasi kávéházak szerepét átvevő budapesti Soho (belső VII. kerület) egységeibe járók tudják, hogy ez nem egészen így volt. Mindeközben nem észlelték azt se, hogy éppen az a platformjuk, amelyik nekik épít hálózatot, mindkét esetben rosszul jár. Ez volt Kónya csillagtúrája a présház és a pofozógép közt, néha hetente is megjárta. Juhász végig hiperaktívan rekesztett ki valakit, ha a Gyurcsány lemezre ráunt, feltett egy újat. Szigetvári végig erősen hitt, ez volt fő tevékenysége, a központi remény motívum is róla árulkodik, azt is kizárólag magának csinálta. Kérdés, hogy kire-mire gondolhatott önmaga, önmaga és önmaga közül. Karácsony meglepődött azon, hogy hova is érkezett az LMP-ből, s lévén ő a számok embere: variált, kombinált, kombinált-variált, míg nem kialakított magának egy olyan helyet, amilyen doktor Nash-nek volt a Beautiful Mindban (ti.: a professzor újságcikkekből itt tette össze a maga valóságát): itt találhatók permutáció-tekercsei, amit majd a régészek egyszer feltárnak.

E nehéz időszak után érkezett el az, hogy az alanyok helyükre ültek a padsorban a bejelentés után. De hogyan is?

Juhász hisztérikus dühkitörésének lényege, hogy ismét talált egy gyűlölet-szimbólumot, amit ezennel Mesterházynak nevezett el, eközben nem felejtette el elárulni jótevőit se, mivel kikotyogta, pontosabban kiüvöltötte, hogy utasításra gyurcsányozott, ahogy azt is, hogy kamu kutatás alapján tette mindezt. Ahogy ezen a felvételen viselkedik, kénytelen-kelletlen elképzeltem egy színes fa játékot a kezébe, amivel püföli a stúdió asztalt, néha a számítógépre erősített hangfal is szinte elnémult, és csak azt hallottam, éhes vagyok, enni akarok!

A bejelentés utáni következő megnyilvánuló Szigetvári volt, aki folyton kibeszélt az egyeztetett kommunikációból, még véletlenül sem asszonált főnökére vagy Mesterházyra. Majd előadta immár nem csak az Együtt, hanem a teljes ellenzék főstratégáját, mindezt olyan önhitten, a narcizmus netovábbját mutatóan, hogy még lapokat is osztott. Ő. Azoknak az ellenzéki szereplőknek, mint például, Gyurcsány, Mesterházy. Ő! Itt nem némult el az erősítő, itt a monitorral történt valami megmagyarázhatatlan: megjelent rajta Julius Ceasar.

A pszichedelikus élmények után nem mertem már megnézni az ember harmadik elnökét, akinek államigazgatási és szakszervezet-vezetői múltja van, ezzel vártam egy napot, rápihentem. Aztán nem is volt sokkoló, inkább meglepő. Itt az eddig amatőrt alakító Kónyából tündeütésre politikus és színész képe rajzolódott ki. Olyan meggyőződéssel és átéléssel adta elő, hogy ő hitt a politikának a politikumtól és politikusoktól való megszabadításában, és hogy az egy-két éve még utcán szaladgáló társaival olyan pártot alapít majd, ami egyedül küldi el Orbán Viktort, hogy komolyan azt vártam, kiböki azt is, hogy szűz, vagy legalább azt, hogy még mindig bogarakat trancsíroz, mint gyerekkorában. Ez egyelőre elmaradt, ám ha ilyen tempóban halad, lesz efféle is.

Karácsony érdekes Churchill-hasonlattal próbálta magyarázni azt a politikai szlalomot, amit lenyomott az elmúlt időszakban, külön tiszteltre méltó, hogy nem puskázott permutáció-tekercseiből. Alakítása felülmúlta Kónyáét is, tutira Gyurcsánytól veszi a magánórákat.

Mesterházy mindeközben úgy viselkedett, ahogy a nagykönyv is írja: csak a legszükségesebbeket mondta, midig jókor, jó helyen, s remélhetőleg, ez így is marad a kormányzása idején is, így például, nem lehet majd kibillenteni egyensúlyából, amikor egy tárgyalóasztalnál tudja meg, hogy nem is tárgyal, mert haverkái szivárogtatóst játszanak.

Gyurcsány miután felszántotta a fősodratú médiát a „Most akkor hazamegyek...” üzenetével, mélyen hallgat. Ez a legizgibb, mert ő mindig akkor csinál valamit, amikor nem csinál, és akkor nem tesz semmit, amikor az úgy néz ki, mintha valami nagyon történne. Csak súgva mondom, mert nem bírom megállni, hogy róla, akinek elég kiírnia három szót és három pontot a Facebookra, és megbolygat mindent, szóval róla találták ki, és írták le egy tanulmánynak csúfolt sormintába, hogy nincs, majd erre még stratégiát is építettek.

Bajnai visszatért államférfiúi szerepéhez, új kommunikációs csatornát nyitott, államközi szerződésről beszél. Gondolom, azért és ez összefügg Szigetvári főstratégaként a médiában megjelenő szerepével, mert megmondta neki, hogy te kotyvasztottad, cseszd meg, edd meg! És szerintem jól áll neki az új szerep, mert a játszótéren focizás meg a szókirakózás az a Föld-Mars viszonylattal sem kifejezhető, milyen távol áll tőle.

Ők tehát a helyükre kerültek, a szerepüknek megfelelően.

Eközben csak Szigetvári és Juhász viselkedése nem passzol az új helyzethez, ők maradtak, amik voltak.

Ha tehát csak és kizárólag – minden egyéb szempontot elvetve – az emberi viselkedés felől közelítek a médiában sokáig tragikus képet festő probléma megoldásához, végre úgy néz ki, hogy minden rendben van, a szereplők többsége azonos szerepével. A média zaj azonban dobhártyaszaggató, felesleges, választói passzivitás fokozó, és olykor még Munch Sikolya is eszembe jut, ha arra gondolok, Juhász mikor szólal meg, vagy a kampány hiteltelenítésére alkalmas szimbólum, Jobbikné Szabó Tímea főállású gyurcsányozó felkerül a lista előkelő helyére.

A legfrissebb hírek szerint Gyurcsányon kívül főszerephez jut Kuncze és Fodor is. Pont jó ez így, mert tökéletesen kielégíti az emberek komfort zónáját, ami szerint nehezen térünk el a megszokottól, még egy kényelmetlen helyzetet is inkább vállalunk, csak azért, mert ismerős. El kéne felejteni tehát az áltudományos, kirekesztésre épülő sormintákat, a szivárogtatást, és az egymással trükközést, mert ezek az ellenzék teljes képét rombolják.

UPDATE: Gyurcsányos-LMP-Jobbikné-PM-Szabó a lista 5. helyén! Minden szuper, a Fidesznek így nem kerül egy fityingjébe se a kampány, és egy-két ügyes trükkel még a számára terhes Jobbiknak is odasuhinthat ugyanazzal a mozdulattal, mint ellenfeleinek. Per se biztos, ennek is valami „tanulmány” vagy „kutatás” az alapja, ugye?

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. január 14. 18:47
Juhász mikor szólal meg, vagy a kampány hiteltelenítésére alkalmas szimbólum, Jobbikné Szabó Tímea főállású gyurcsányozó felkerül a lista előkelő helyére. Nagyon szép! A Jobbikot már nem igazán tudják bevenni, de Timi, mint Balóné ( egyik sem jobbikos..) hozhat jobbikos szavazatokat.
puszika
2014. január 14. 18:28
Ezek után az mszp meg Mesterházy győzelmében hinni,nem semmi. Sebestyén kisasszony!Tudom le akarja nyomni a torkunkon,de nem megy le.Az írásból kiderül,hogy önmagán már megpróbálta.Nem ment.Csak a libák/ballibák/gondolkodnak így!
Autofocus
2014. január 14. 17:02
"midig jókor, jó helyen, s remélhetőleg, ez így is marad a kormányzása idején is" A kis hölgy elszólta magát... Persze abból is nyilvánvaló, hová húz, hogy túl sok belső infót túl jól ismer a "csodacsapat" öltözőjéből.
abraxas
2014. január 14. 16:55
Ezt most honnan vette a Mandi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!