Idén 2010-hez, 2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.
Rajcsányi Gellért válasza.
*
„...minden ellentmondása ellenére egységes és szomorú képet fest az ország politikai elitjéről: egy végtelenül öntelt elit képe jelenik meg, amely mindent jobban tud az egyes állampolgárnál vagy a gazdasági élet autonóm szereplőinél. Egy olyan politikai vezetésé, amely fokozatosan eltávolodott a realitástól, minden probléma megoldásában illetékesnek érzi magát, és abba a tévhitbe ringatja magát, hogy elegendő erőforrás áll rendelkezésére tervei véghezviteléhez. (…) Dominánssá vált egy politikusi generáció, amely döntően az állami szférában szocializálódott, vagy alig találkozott a meggyengült magánszektorból vagy öntudatos polgároktól érkező kezdeményezésekkel, így a problémák megoldását is kizárólag az állami gyámkodás kiterjesztéseként tudja elképzelni.”
Ki állítja ezt és kikről?
Nos, a Die Welt az új német kormányról, a kereszténydemokrata-szociáldemokrata, közel nyolcvan százalékos többséggel kormányzó nagykoalícióról. A cikket Markus Somm, a Basler Zeitung főszerkesztője írta, aki svájciként, a minden csábítószirénhang ellenére józan és valóban népi demokrácia polgáraként pontosan érzékeli az állam és a polgár, a hatalom és az egyén érzékeny viszonyának torzulásait. Somm cikkét a Szuverén.hu foglalta össze a fenti módon a német politikai fejleményekről szóló cikkében, de annak sorai nem csak a németek számára megfontolandóak.
2010 óta a lehető leggyorsabban kiépült, majd 2012 végére megszilárdult Fideszország rendszere. Ugyan már 2012-ben is látni lehetett az orbáni rendszer konszolidációját, de annak az évnek az első fele még viharosabb hazai és nemzetközi vitáktól volt hangos. 2013-ban már minden és mindenki a helyére került, a megfelelő intézményeket a megfelelő emberek vezetik, stabil és intakt a kétharmados kormánytöbbség a parlamentben – amit talán még maga Orbán Viktor sem vett volna biztosra a ciklus elején. A Fidesz mindig a hatalmi politizálásban, a hatalomtechnikai építkezésben volt a legjobb, és a 2010-ben kitalált és elkezdett modelljüket 2013-ban már teljes hőfokon üzemeltethették. Mindaz, ami ma a magyar közéletben történik, ennek az eredménye. Mert egyébként is: szinte csak az és csak úgy történik, ami a Fidesznek és Orbán Viktornak megfelel. „A Fidesz innentől fogva tehát bármilyen lehet. Övék az ország” – írta Mi a jobb? sorozatunkban 2012 tavaszán Techet Péter; és a Fidesz idén bármilyen lehetett, bármit megtehetett, amit akart. Övék az ország.